A kubai vezetés megmondta, az emberek elmondták, végül meg is szavazták, milyen legyen az ország működését és életét meghatározó új alkotmány, amely jócskán eltér a korábbitól. Lazább, megengedőbb, sőt kimondottan érdekes lett. A múlt vasárnap mondták ki rá az elfogadó igent a választók egy sikeres referendumon.
A résztvevők majdnem háromnegyede, vagyis a meggyőző többség támogatta az 1976-ost felváltó alaptörvényt, amelyről tavaly három hónapos országos konzultációt, illetve vitát szerveztek, milliók bevonásával. Nem mindenkit lelkesített azonban a nagy felhajtás. A bírálók kifogásolták, hogy a kormányzat csak a neki megfelelő javaslatokat foglalta bele az új alkotmányba, külön ügyelve arra, nehogy bármilyen módosítás is veszélyeztesse a rendszer alapjait. Igaz, az ilyen témák föl sem merültek az össznemzeti konzultáción.
A kezdeményezés szinte 2018 egészére rányomta bélyegét, a belpolitika központi témájává vált. A lakosságban így az az érzet is kialakulhatott, hogy „mi bezzeg megmondtuk”, mi is legyen, hiszen aktívan részt vettünk jövendő sorsunk és az ország életének alakításában.
A széles körű társadalmi egyeztetés során javításra és korrekcióra vonatkozó javaslatok tömkelege hangzott el. A változtatások egy részét elfogadta az országot csaknem hatvan éve egyedül irányító kommunista párt, amelynek az utóbbi időben ismét egyre több gonddal kell megküzdenie. Ezeket részben külső, részben belső nehézségek okozzák.
Az új alaptörvény talán segít majd valamelyest enyhíteni a házon belüli problémákat, amelyek elsősorban gazdasági jellegűek. Miközben a lakosság tavaly az alkotmány tervezett cikkelyeiről vitatkozott, talán észre sem vette, hogy jócskán lelassult a növekedés. A gazdaság hivatalosan ugyan még pluszban volt, de ez egyáltalán nem biztos.
Az ország fontos támogatójaként (a létfontosságú kőolajat szállító) Venezuela ugyanis a teljes összeomlás szélére sodródott, s képtelen segíteni Havannát. Az utóbbi időben egyre készségesebb Moszkva sem nyújtott kellő támogatást. És az sem sokat lendített az ország helyzetén, hogy külföldi hiteleinek kamattartozásából néhány éve 8,5 milliárd dollár kamattartozást engedett el a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klub 14 országa.
Külföldi tőke ugyan már jöhet Kubába, de a bizonytalanság vagy a fejlődést is akadályozó terebélyes bürokratikus államapparátus miatt nem siet. Ráadásul a tőketulajdonosok nagyon is meggondolják, mibe fektessék be a pénzüket. És milyen feltételekkel, bár ebbe (Kubában még) nem sok a beleszólásuk. Hogy ez így maradjon, arról az új alkotmány is gondoskodik.
Bár engedélyezi a magántulajdont és hangsúlyozza a külföldi befektetések, illetve a piac jelentőségét (vagyis óvatosan közeledik a piacgazdaság felé), mégis határokat jelöl ki, nyomatékosítva, hogy a gazdaság alakítása a hatalmi párt privilégiuma. Értésre adja azt is, hogy az államnak jogában áll szabályozni a magánvagyon gyarapítását s beleszólni egyéb dolgokba is. Az üzenet egyértelmű: a gazdaság legfontosabb ismérve továbbra is az állami tulajdon és a központi tervezés.
A fő cél pedig továbbra is a kommunizmus megvalósítása. Persze az állam hatékonyságának növelése is fontos Havanna számára.
Az ország életét, politikai-gazdasági irányvonalát meghatározó Castro testvéreket az elnöki székében tavaly felváltó Miguel Diáz-Canel szerint az új alkotmány biztosítja a rendszer demokratikus jellegét is. Mások megkérdőjelezik ezt a meghatározást, mert szerintük Kubára (még mindig) inkább az autoriter vezetésű szocializmus a jellemző, mintsem a demokrácia.
Tagadhatatlan azonban, hogy a – majdnem 84,5 százalékos részvétellel megtartott – népszavazáson is megerősített alaptörvényben találni fontos változtatásokat, újításokat. Ez Diáz-Canel és elsősorban az őt még mindig a háttérből támogató, befolyásoló, idős Raúl Castro előző elnök érdeme.
Kuba néhai legendás vezetőjének, Fidel Castrónak (Raúl bátyjának) országlása idején (1959 és 2006 között) ugyanis elképzelhetetlen lett volna az államfő vagy a pártvezér mandátumának törvényi korlátozása. Az új alkotmány már lehetőséget ad erre. A vonatkozó cikkelyek szavatolják az államfői és a miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, egyszersmind a legmagasabb rangú vezetők megbízatási idejének a korlátozását. A mindenkori elnök vagy a kormányfő a jövőben már csak kétszer öt évig maradhat hivatalban.
Az új alkotmány arról is rendelkezik, hogy bizonyos kor felett senkit sem lehet elnöknek választani. Az előírás akár annak a jele is lehet, hogy Havanna megpróbál óvatosan eltávolodni a Fidel-érától, legalábbis annak bizonyos politikai elemeitől.
Különösen fontosak azok a változtatások is, amelyek a gazdaságot érintik. Ezen a téren az óvatos nyitás, átalakítás már az évtized elején elkezdődött, Raúl intézkedései nyomán.
A nevével fémjelzett bő tízéves korszak egyik legmarkánsabb eseménye mégis a politikához kötődik: 2014-ben ugyanis kilátásba helyezte a kapcsolatok rendezését az Egyesült Államokkal. Később közeledett az EU-hoz is. A kubai–amerikai viszony azonban ismét megromlott, miután Donald Trump beköltözött a Fehér Házba.
A múlt vasárnapi referendumon Díaz-Canel nem is rejtette véka alá véleményét Washington politikájáról. A venezuelai válságra utalva óva intette az USA-t a dél-amerikai térség ellen irányuló imperialista fenyegetésektől. A szomszédos országnak meg is üzente: „mi győzünk... És ez jelentős győzelem lesz Venezuela számára is.”
