2024. március 28., csütörtök

Parókát és álcaszemüveget találtak a magyar bérgyilkos szobájában

Dér Csabát az Europol és az Eurojust együttműködésének köszönhetően fogták el Prágában. Közzétette a cseh rendőrség azt a fotót, amelyen az látszik, mivel próbálta álcázni magát a pénteken Prágában elfogott szerbiai magyar bérgyilkos, akit több országban is évek óta köröztek. A képen látszik, hogy Dér parókát viselt, álcaszemüveget hordott, így próbált elrejtőzni. Februárban derült ki, hogy a Vajdaságban született magyar bérgyilkos Hollandiában is gyilkolhatott. A januári hírek még arról szóltak, hogy Belgrádban ölt meg hidegvérrel egy embert, emiatt az egész szerb rendőrség üldözi, a magyar hatóságok pedig tavaly novemberben adtak ki ellene nemzetközi körözést. A rendőrség szerint Dér Csaba volt az, aki tavaly szeptemberben a Szilas-pataknál lőtte agyon az előbb térdre kényszerített magyar vállalkozót, V. Lászlót. Dér azelőtt egy szarajevói börtönben ült, előtte pedig Újvidéken is gyilkolt, még 2004-ben, amiért szintén börtönben ült Szerbiában.