2024. március 29., péntek

Nem csak az unokák kedvence

Gombócokkal bővült Szabadka gasztronómiai kínálata

Gyermekkoromban vasárnap reggelente mindig izgatottan léptem be a nagymamám konyhájába, mikor megéreztem a főtt krumpli gőzölgő illatát, és reménykedtem, hogy nem krumplipüré köret készül majd belőle. Ujjongva ugráltam, mikor megpillantottam az asztalra gondosan elegyengetett lisztet, ugyanis ekkorra már biztos voltam abban, hogy gombóc kerül az ebédlőasztalra. Tenyerével formálta őket, de valahogy mindegyik olyan egyformára sikeredett, mintha gyárban készültek volna. Felnőttként ezt a rutinos méretezési technikát azóta sem tudtam elsajátítani. Egymás után dobálta a zubogó, sós vízzel teli fazékba a fahéjas-szilvásakat, és olykor a kedvemért a csokoládésat is, én pedig alig vártam, hogy a felszínre kerüljenek a fehéren csillogó gömbök, hogy aztán cukrozott kenyérmorzsa-kabátba forgathassam őket.

Antun Bačlija(Gergely Árpád felvétele)

Antun Bačlija(Gergely Árpád felvétele)

Azt hiszem, minden család életében fontos szerepet töltött be valamikor a szilvás gombóc, hiszen alig van olyan vajdasági ember, akinek a nagymamája ne készített volna ebből az isteni ételből szilvaszezonban legalább egyszer.

Bár a gombócokat a hagyományos magyar konyha jellegzetes tésztaételének érezzük, valójában a volt Monarchia területein vált mindenhol ismert és kedvelt étellé. A desszert 18–19. századi cseh konyha és ízlés hatására terjedt el Bécsből, ahol cseh szakácsnők szolgálták fel polgári házakban, de a recept a környező országokban is gyorsan meghonosodott, többek között vidékünkön is. Az osztrák gasztronómiában Knödelnek nevezik őket, a bunyevácok és a magyarok gombócnak, a szerbek pedig knédlinek.

Személyes favoritom a csokoládés és földimogyoró-karamellás(Gergely Árpád felvétele)

Személyes favoritom a csokoládés és földimogyoró-karamellás(Gergely Árpád felvétele)

Antun Bačlija az év elején döntött úgy, hogy feleleveníti a régi hagyományt, és egy ízlésesen letisztult gombócozót nyit Szabadka központjában. Azt mondja, hogy még a fővárosban is nagyon rajonganak ezért a különlegességért, ezért itt volt az ideje, hogy nálunk is mindenki számára elérhetővé váljon a lassan feledésbe merülő desszert.

– Újvidéken, sőt még Belgrádban is olyan cukrászdákat találni, amelyeknek fő kínálata a gombóc. Így született meg bennem a gombócozó ötlete. Kihagyhatatlan lehetőséget láttam abban, hogy Szabadkán még nincs ilyen vállalkozás, pedig pont ezen az észak-bácskai területen a legelterjedtebb ez a desszert. Az árazást a két város kínálatának áraihoz mérten szabtam meg, figyelembe véve a szabadkai lakosok keresetét is, ezért nálunk valamivel olcsóbb – mesélte az üzlettulajdonos, aki korábban sosem gondolt arra, hogy valaha vállalkozó lesz.

Mindegyiknek más-más bundája van(Gergely Árpád felvétele)

Mindegyiknek más-más bundája van(Gergely Árpád felvétele)

– Az üzletnyitást megelőzően már mindenfélével foglalkoztam. Korábban 12 évig parkolóban dolgoztam, az utóbbi pár évben pedig egy benzinkúton voltam kasszás, de volt olyan időszak is, amikor szórólapoztam. Sosem voltam vállalkozó, de úgy döntöttem, hogy szeretnék valami olyat teremteni, amit csak a magaménak tudhatok. Sokat dolgoztam éjszakai műszakban, most pedig igaz, hogy reggeltől estig itt vagyok, de legalább nem kell éjszakázni. A családom támogatott a nyitásban, a nővérem férje segített berendezni és kialakítani a cukrászdát, ezért nagyon sokat köszönhetek nekik. Nem könnyű vállalkozónak lenni, nagyon sok mindenre kell odafigyelni és fontos a család támogatása – vallja Antun.

Már egészen kiskorában vált a gombócok szerelmesévé, a boltban árult gombócokat pedig a nagymamája hagyományos receptje szerint készíti el.

Akkorák, hogy csak hat darab fér egy tálcára(Gergely Árpád felvétele)

Akkorák, hogy csak hat darab fér egy tálcára(Gergely Árpád felvétele)

– Mindig is nagyon szerettem a gombócokat. Édesanyám nagyon finom gombócokat készített és a nagymamám is. Gyerekkoromban igyekeztem besegíteni nekik és mindig nagyon vártam, hogy elkészüljenek, miattam legalább hetente egyszer kellett ezt főzni. A nagymamám a mái napig készít gombócot. Most sem enyhült a gombócok iránti szeretetem, bármikor szívesen eszem. Sokan kérdezik tőlem, hogy nem unom-e meg őket, de magam sem tudom miért, nem. Van, hogy naponta két-hármat elfogyasztok, ha véletlenül valamelyik kifakad készítés közben. Minden nálunk kapható gombóc házi recept alapján készül, ahogy azt a nagymamámtól tanultam. A főtt krumplit áttörjük, ehhez hozzáadunk egy kevés lisztet, tojást, sót, cukrot – magyarázta Antun.

A melegített üvegtárolóban öklömnyi tökéletesen egyforma nagyságú gombócok sorjáznak a tálcákon, és mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő ízeket. Aki szeretné, elfogyaszthatja őket a vendéglőben, vagy akár haza is viheti azokat.

– Kínálatunkban a klasszikusok is megtalálhatóak, azaz szilvás, barackos és meggyes, de olyan közkedvelt csokoládés variációk is vannak, mint a nutellás és eurokrémes. Az ínyenceknek mákossal, kókuszossal és földimogyorós-karamellás ízesítéssel kedveskedünk.

Igazi hagyományos recept alapján készültek(Gergely Árpád felvétele)

Igazi hagyományos recept alapján készültek(Gergely Árpád felvétele)

Sósakat is készítünk, amit csirkemellel töltünk és rántva tálaljuk. Az ünnepek alatt, böjti napokon tojás nélküli tésztát töltünk, figyelembe véve a hívők igényeit. A klasszikus ízesítésűeket zsemlemorzsában és cukorban forgatjuk meg, a meggyeset darált kekszbundában tálaljuk, a nutellásat és eurokrémeset darált keksz, cukor és kakaós keverékkel vonjuk be, a kókuszosat pedig értelemszerűen kókuszreszelékben „panírozzuk”. A mákkal töltöttet keksz- és mákdarával kínáljuk. Általában minden fajtából csak párat főzünk ki, hogy mindig frissen kerülhessenek a tányérra, sosem tálalunk fel előző napi ételt, mert az a gombócok esetében különösen kellemetlen. Rendelésre is készítünk gombócokat, állandó vásárlóink már ismerik a telefonszámunkat és a legtöbbször ők rendelnek nagyobb mennyiségben. Amennyiben valaki többet szeretne elég, ha 30 perccel korábban szól. Bejgliket is gyúrunk diós, mákos, almás és meggyes ízesítéssel, de azokat kizárólag rendelésre csináljuk. Nyitottak vagyunk az újításokra, tavasszal újabb gyümölcsös ízekkel szeretnénk meglepni vendégeinket – részletezte az üzlettulajdonos, aki szerint a szabadkaiak örömmel fogadták a hagyományos ínyencséget. Azok, akik ellátogattak hozzá és kipróbálták őket, szívesen jönnek el újból, mert tudják, hogy milyenek az igazi házi gombócok, és értékelik az eredetiséget.

Bár az első alkalommal kicsit tartózkodó voltam, mégis személyes kedvencemmé vált a karamellás-földimogyorós ízesítésű gombóc, a beszélgetést kóstoló nélkül be sem fejezhettük.