2024. március 29., péntek

Figyeld az utat!

Baleset-megelőzési akció indult Szenttamáson

A Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség kezdeményezésére hétfőn Figyeld az utat! (Um na drum) elnevezéssel egyéves baleset-megelőzési akció indult Szenttamáson. A kampány során tervezik, hogy a forgalomban részt vevők számára figyelmeztető táblákat helyeznek el, valamint  nyomtatott és megfelelő tartalmú szórólapok terjesztésével hívják fel a figyelmüket a veszélyekre. Tervezik továbbá a vendéglátóipari objektumok látogatását, és az akcióban részt vevő önkéntesek alkotesztre kérik fel azokat, akik szeretnének bekapcsoldóni az akcióba, annak érdekében, hogy igazolják az alkoholfogyasztás és az alkoholtartalmú italok káros következményeit a szervezetre, ezáltal pedig másokra nézve is.

Paraczky László felvétele

Paraczky László felvétele

Évente 1,2 millió ember hal meg közlekedési balesetben, és 40–50 millióan sérülnek meg. Ebből az okból 2011–2020-as időszakot az ENSZ a közlekedésbiztonság évtizedeként hirdette meg, és azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig a közlekedési balesetek száma 2011-hez viszonyítva felére csökkenjen.

A BALESET NEM SZERENCSÉTLENSÉG

A mai modern ember nem tud élni és működni a forgalomban való részvétel nélkül, de sajnos ez áldozatokkal járhat. A közlekedési ,,baleset” nem ,,szerencsétlenség”, azaz a sérülés nem véletlenül, hanem sorozatos tévedések és figyelmetlenség következménye.
A közlekedési balesetben elhunytak és sérültek száma jól szervezett munkával, valamint jól megtervezett és összehangolt intézkedések végrehajtásával csökkenthető.

Maga a közlekedés és a forgalom bonyolult és összetett rendszer, a közlekedési előírások és a közúti közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása közvetlenül veszélyeztetheti az összes közlekedő testi épségét. Ha a négy közlekedésbiztonsági tényező (ember, jármű, közút és környezet) közül egy nem megfelelő, akkor bekövetkezik a baleset.

A gyermekek esetében specifikus a helyzet, hiszen náluk még nem alakult ki a közlekedésben való biztonságos részvételi tudat, nincsenek álláspontjaik, s nincs sem tapasztalatuk, sem pedig elegendő tudásuk. Éppen ezért a 12 éven aluli gyermekeknek nem ajánlatos a közlekedésben való önálló, kíséret nélküli részvétel.

Szerbia területén az utóbbi 13 évben 458 gyermek halt meg közlekedési balesetben, a sérültek száma pedig 21.293. A gyermekek többsége, 44 százaléka utasként, 14 százaléka gyalogosként, 41 szézaléka pedig kerékpáron vesztette életét. Ebből pedig az derül ki, hogy a legtöbb gyermek valamilyen jármű utasaként halt meg, ami megengedhetetlen.

SZENTTAMÁSI FEKETE KRÓNIKA 2013-TÓL 2017-IG

A 2013 és 2017 között eltelt időszakban Szenttamás község utain összesen 16 személy vesztette életét, 279 közlekedési balesetet jegyeztek és 263 személy sérült meg. A legtöbb baleset 2015-ben történt, összesen 67. Legtöbben (öten) 2017-ben vesztették életüket, 74-en sérültek meg.

A fenti időszakban két gyalogos szenvedett sérülést, két kerékpáros meghalt, 46 megsérült. A motorkerékpárosok közül hárman vesztették életüket és 31 sérültet jegyeztek.

Az említett négy év alatt szenttamási balesetben nyolc gépkocsivezető halt meg, 61 megsérült. A traktorok és mezőgazdasági gépek esetében 2013-ban egy sérült volt.

2017-ben Szenttamáson egy gyermek halt meg közlekedési balesetben, 25 gyerek pedig megsérült. A 15–30 évesek közül öten vesztették életüket, 87-en pedig különböző sérüléseket szenvedtek. A 65 évnél idősebbek közül balesetben ketten haltak meg, 19-en pedig megsérültek.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.