2024. március 28., csütörtök

Tíz egészségügyi intézmény kap betegszállító járművet

Vesebetegeket dialízisre szállító járműveket vásárol több önkormányzatnak a Tartományi Egészségügyi Titkárság. Tegnap bízta meg a tartományi kormány a beszerzési eljárás megkezdésével; 10 jármű megvásárlására 38 millió dinárt különítettek el.

Vajdaság területén több mint ezer ember szorul dialízisre, az őket szállító járművek évente több mint 3 millió kilométert tesznek meg. A tartományi költségvetésből ezúttal a kevevárai, apatini, zsablyai, bácsi, kúlai, törökbecsei, fehértemplomi, törökkanizsai és zentai egészségház, valamint a nagykikindai közkórház kap ilyen gépkocsit.

A tartományi kormány arról is döntött, hogy 9,68 millió dinárt utal át Ópáva (Opovo) községnek egy új mentőautó, valamint egészségügyi felszerelés vásárlására, így digitalizálhatják a radiológiai és mammográfiai szolgálatot.

Igor Mirović kabinetje határozatot fogadott el arról, hogy milyen eljárás szerint és kritériumok alapján osztanak ki eszközöket az idén a szociális védelem fejlesztésére. Erre a célra 70 millió dinárt irányoztak elő a tartományi költségvetésben.