2024. április 18., csütörtök

Logikus, megalapozott kifogások

A nemzeti tanácsok a médiastratégia módosítását kérik – A kormányfő elítélte az újságírókat ért fenyegetéseket

A jogállamiság egyik kulcsfontosságú dokumentumának számít a médiastratégia – jelentette ki tegnap Ana Brnabić kormányfő. A stratégia tervezete kapcsán tegnap tartották meg az utolsó nyilvános vitát Belgrádban, most elemezni kezdik a begyűjtött észrevételeket, módosítási javaslatokat, s azok közül sok beépül a stratégia szövegébe. A szerb kormány száz százalékban támogatja a sajtószabadság fejlesztését az országban – mutatott rá felszólalásában a miniszterelnök, s kifejtette, nem szokása különféle tervezetek közvitáin részt venni, de most el kellett jönnie, hogy ezzel is alátámassza, milyen fontos kérdésről beszélünk, mennyire sokat számít egy társadalomban az, hogy mennyire számítanak rendezettnek a körülmények a média szférájában. A kérdés nem az európai uniós csatlakozás miatt fontos, mert Szerbiának még a csatlakozás előtt európai országgá kell válnia az értékek szintjén, s csak ezután lehet az EU-tagságról elmélkedni – tette hozzá Brnabić.

Megítélése szerint a dokumentum előkészítésének folyamata legalább olyan fontos, mint az elfogadása és hatályba lépése. Ebben a folyamatban sikerült elindítani a dialógust a hatalom és az újságíró társadalom között, nem jöhet létre normális együttműködés megfelelő bizalom nélkül. Arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan jöhet létre ez a bizalom, amikor egyes újságírókat megbélyegeznek a különféle szennylapok, Brnabić elmondta: a kormány feladata, hogy az országban olyan légkört teremtsen, amelyben elképzelhető a dialógus és egymás megértése.

– Nem hathatok ki a szerkesztéspolitikára, szennylapok mindig is voltak, és létezni fognak a jövőben is, az egész világon. A párbeszéd azonban megkezdődött, megfelelő választ adtunk csaknem minden egyes újságíró ellen irányított támadásra, fenyegetésre. Meggyőződésem, hogy a közbeszéd ma kevésbé számít furcsának, mint 2012 előtt – értékelte Brnabić, aki elítélt minden fenyegetést.

A hatékony demokráciának az egyik előfeltétele éppen a véleményszabadság – hangsúlyozta Joseph Mellot, az EBESZ szerbiai küldöttségének helyettes vezetője. Nagy lépésnek nevezte a médiastratégia megszületését a szerbiai sajtó általános reformjának folyamatában. Megítélése szerint az állami szerveknek határozottan fel kell lépniük, el kell ítélniük minden újságírót ért fenyegetést. Mellott kifejtette: 2018-ban számos nemkívánatos esettel találkozhattunk, említést tett Milan Jovanović házának felgyújtásáról. Az állami szervek gyorsan reagáltak, de az EBESZ figyelni fog arra is, hogy az igazságszolgáltatás szervei is megfelelően végzik-e a munkájukat.

Lapunknak nyilatkozva Lulić Emil, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének jogi tanácsadója elmondta, a közvitán a nemzeti tanácsok koordinációs testületének véleményét képviselte, mely szerint nem szabad megengedni, hogy a stratégia által sérüljenek a kisebbségi szerzett jogok. Mint ismeretes, a kisebbségi sajtóval kapcsolatban a nemzeti tanácsok teljhatalmát állapítja meg a szöveg. Kifogásolja, hogy a nemzeti tanácsok az adott közösség politikai képviselőiből tevődnek össze. Finanszírozási kérdésekben ki kell kérni a nemzeti tanácsok véleményét is, melyet a stratégia tervezete ugyancsak nem talál megfelelő megoldásnak. Lulić szerint azonban nincsenek összhangban a stratégia meglátásai a törvény és az alkotmány által szavatolt jogokkal.

– Ezekre a hibákra rámutattunk az eddigi közvitákon, a hibák javítására is javaslatokat tettünk, melyeket írásban is továbbítunk a meghatározott határidőn belül a munkacsoportnak. Ezek konkrét, a jogszabályokkal alátámasztott észrevételek, reméljük, hogy elfogadják őket. Aki kicsit is foglalkozik a kisebbségi jogszabályokkal és a jogrenddel, az láthatja, hogy logikus és megalapozott kifogásokat emeltünk – jelentette ki a jogász.