A boszniai magyarok lelkes hírnökei

Mák Ferenc

2019. február 26., 18:37

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Január 25-én Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében, ismét sor került az immár gazdag múltra visszatekintő Kárpát-medencei Kulturális Fórum elnevezésű találkozóra, amelyen a széles Nagyhaza legkiválóbb művelődési egyesületei és közösségei adtak számot eredményeikről, az elvégzett munkájukról, de szóltak a terveikről, a következő évek programjáró is. Ott, a Tisza-parti sűrű hóesésben újfent meggyőződhettünk róla: kimeríthetetlen az a tetterő, amely a hagyományok megélése, a szellemi örökségünk gyarapítása, az elődök munkájának tisztelete terén az eljövendő idők új és új csodáit rajzolja népünk elé. Az ünnepi asztal körül határozottan úgy tűnt, a Kárpát-medence magyar közösségei egyre biztosabb meggyőződéssel vállalják nemzeti múltunk még megőrizhető értékeit, s fordulnak nagy érdeklődéssel a még felfedezésre váró csodák felé. Különös fényt adott a találkozónak, hogy a bácskai és a bánsági tudós tekintélyek mellett a Drávaszög és a Muravidék művelődési életének szervezői is megjelentek, mi több, találkozhattunk a boszniai magyarok képviselőivel is.

A mai bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság területén napjainkban két magyar egyesület is működik: Szarajevóban Muratović Irma asszony vezetésével a HUM Magyar Polgárok Egyesülete végzi semmivel sem pótolható, áldásos tevékenységét. Egyesületük 25 évvel ezelőtt, a rettenetes háború alatt, 1993-ban Magyarok Humanitárius Egyesülete (HUM) néven Pasity-Juhász Éva asszony vezetésével alakult meg, s egy kései beszámoló szerint: egyetlen céljuk volt: „átsegíteni egymást ezen a nehéz időszakon”. Az egyesület küldetésének tekintette, hogy segítsék a háborúban kárt szenvedett magyarokat, ápolják a sérülteket, gondját viseljék az éhezőknek, gyámolítsák az időseket és a gyerekeket. Ma, negyedszázad múltán is elszoruló szívvel gondolunk az elszenvedett megpróbáltatásokra. Banjalukán Milivojević Irén asszony vezetésével a Magyar Szó Egyesület vállalta magára a magyar élet megszervezését, s szólítja ünnepre és emlékezésre a helybéli, maroknyi magyarságot. Szarajevói társaikkal együtt ők is megragadnak minden lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak a Kárpát-medencei magyar élet értékteremtő nagy-nagy vállalkozásaiba: közös kirándulásokat szerveznek Magyarország és Erdély legszebb tájaira, egyszersmind – immár pazarul megterített asztalaik mellett – vendégül látják a hozzájuk érkezőket. A boszniai magyarok közlönyében, az Új Dobosban olvasom Milivojević Irén nyilatkozatát: legfontosabb feladatuknak tekintik a magyar kultúra ápolását, hogy maguk is szabadon megéljék a nemzeti hagyományokat, mindenekelőtt azonban a legnagyobb szükség a magyar nyelvnek az ifjú nemzedékekre történő átörökítésére mutatkozik. A boszniai gyerekek zömének bizony már tanulniuk kell az anyanyelvüket, s ebben – a Petőfi-program keretében – az anyaország is támogatja őket. Mindamellett a közelmúltban örömmel látták vendégül a csantavéri Művészeti Központ tamburazenekarát, s ha mód van rá, meghallgatják a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakembereinek útmutatásait is. A boszniai magyar egyesületek határozottságát bizonyítja, hogy Banjalukán Fehér Illés szerkesztésében a közelmúltban megjelent a Banja Luka-i kéziratok című lírai antológia is.

Az irodalmi kezdeményezés több mint egy évszázados hagyományt élesztett újjá. Az 1908 és 1918 között Eszéken Poliány Zoltán főszerkesztői munkája nyomán megjelenő Szlavóniai Magyar Újság 1912 novemberétől a horvát–szlavóniai és boszniai magyarok lapjaként tájékoztatta az olvasót, vállalva ezzel az igen mostoha körülmények között élő magyarok ügyének a gyámolítását is. Bassa György (Gyuri) szarajevói tanító személyében azonmód megtalálta „rendes boszniai munkatársát” is, aki Boszniai levelek című cikksorozatában rendszeresen beszámolt közössége sorsának alakulásáról. Nem sok derűben volt része akkoriban a többségében az 1880-as évek után a Száván túli területekre, a Boszna és a Neretva (magyar nevén Narenta) vidékére települt magyaroknak. Bassa Gyuri verseiben, közöttük a Boszniai magyar kesergő című lírai vallomásában (1910. október 23.) számolt be a közösségével szemben egyre erőteljesebben megnyilvánuló gyűlöletről. Ugyanakkor A boszniai magyar iskolák című tudósításában (1912. május 12.) a magyar oktatás lehetőségeiről, A Boszniai Magyar Egyesület közgyűlése című publicisztikájában pedig (1913. február 16.) a művelődési élet halovány jeleiről számolt be olvasóinak. Minden bizonnyal ő volt a szerzője a Szlavóniai Magyar Újság 1914. július 5-ei számában megjelent, A sarajevói gyilkos merénylet című beszámolónak is, mellette egy bizonyos Csobánci Imre A sarajevói katasztrófa című tudósítása részletezte az akkor még nem is sejtett tragédia eseményeit. Akkor, azzal a merénylettel nemcsak a boszniai – és a szlavónországi – magyar közösség sorsa pecsételődött meg, de végzetes következményei voltak a történelmi Magyarország sorsát illetően is. Van tehát munkája bőven a magyar múlt emlékeit kutató boszniai magyar egyesületeknek, tekintsenek akár a múltjuk mélyére, vagy fürkésszék a közösségi kibontakozás reményteli távlatait – komoly, csak általuk elvégezhető munka vár rájuk.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége