2024. április 19., péntek

A fiatalok is fejlődhetnek

Hétfőn este Óbecsén volt mezőgazdasági lakossági fórum

A 2016-os koalíciós szerződésbe foglalt, a gazdák érdekeit szolgáló ígéretek megvalósításának a számbavételével kezdődött hétfőn este Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kistermében a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezésében megtartott mezőgazdasági lakossági fórum. Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője ezzel kapcsolatosan többek között arról is beszélt, hogy az elfogadott kistermelői rendelet az élelmiszerbiztonsági törvény elfogadása után hamarosan kiterjed majd a növényi eredetű termékekre is.

Nagyobbak a támogatások és kisebbek a kamatok – hangzott el a fórumon (Fehér Rózsa felvétele)

Nagyobbak a támogatások és kisebbek a kamatok – hangzott el a fórumon (Fehér Rózsa felvétele)

A köztársasági támogatásokról szólva elmondta: a 4000 dináros hektáronkénti földalapú támogatás mellé 1200 dináros üzemanyag-támogatás jár a gazdáknak, a hízóborjak és az anyakockák után pedig 10 helyett most már 15 ezer dinárt lehet kapni.

– Biztosítást is érdemes kötni, mivel a mezőgazdasági minisztérium 40 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújt a biztosítás értékére. Pénteken kezdődik a gazdaságok idei bejegyzése – mondta. Fremond szerint nagyon fontos, hogy a parcellán valóban az teremjen, amit a gazda bejelentett, mert ezt szigotúan ellenőrizni fogják.

Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese az aktuális pályázatokról szólva elmondta: az alap idei első pályázatai a hétvégi Magyar Szóban jelentek meg, de az alap honlapján is elérhetőek. A kölcsönök kamatai csökkentek, a fizetési határidők több esetben kitolódtak, és nőtt a törzskönyvezett tenyészállatokra és hízóborjakra felvehető összeg is.

– A tartományi mezőgazdasági titkárság pályázatain az idén több mint 1,2 milliárd dinár áll a termelők rendelkezésére különböző pályázatokon, az első négyre (öntözőrendszerek, jégvédő hálók, fóliasátrak és farmi felszerelések) március 15-éig lehet jelentkezni. A tartomány a kezdő gazdák startup vállalkozásainak a támogatására is több pénzt (250 millió dinárt) fordít, mint tavaly – ecsetelte. Molnár szerint ez óriási segítség a fiataloknak, akik így tudnak fejlődni.

Nagy Miklós pályázatíró az IPARD-dal kapcsolatos eddigi tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Mint elmondta: ez a rendszer az Európai Unió és a szerbiai magánszemélyek első közös vállalkozása, amely rengeteg tanulsággal jár, és bár szigorú elvárások vannak, alapvetően „csak” a hatályos szerbiai törvények és szabályozások betartását kérik számon a pályázókon. Mint kiemelte: ezekkel a pályázatokkal és az elektronikus nyilvántartásokkal indulhat el a hazai mezőgazdaság – főleg az állattenyésztési rendszer – „tisztulása” is.

Azok, akiknek segítségre van szükségük a hazai pályázatokkal kapcsolatban, számíthatnak Faragó Enikő falugazdász segítségére, aki az óbecsei kultúrkörben kedden, szerdán és pénteken, Péterrévén a helyi közösségben hétfőn és csütörtökön 8 és 13 óra között várja az ügyfeleket. Érdeklődni a 069-55-25-763-as telefonszámon lehet.