2024. április 16., kedd

Áldás, kölyök és a többiek

Régióbeli és tengeren túli filmek a belgrádi FEST-en
Pablo Trapero, az argentin  film rendezője

Pablo Trapero, az argentin film rendezője

Az idén is számos izgalmas filmet hoztak el Belgrádba a FEST Nemzetközi Filmfesztiválra. A politika be-befészkelte magát a filmek cselekményébe, de alapjában véve a krimi, a bonyodalmak, az emberi viszonyok jellemzik a filmek témáját, legalábbis azokban a filmekben, amelyeket tegnap vetítettek. És persze a fekete humor, az élőholtak világa sem maradhatott ki a válogatásból.

Így Danilo Bečković montenegrói filmrendező Mališan (Kölyök) című filmje, amely 11 percben ugyan, de a zombivírus-fertőzésen keresztül mutatja be a világvége eljövetelét. A film ugyan komoly jelleget sejtet, mégsem hiányzik belőle a humor. A főszerepet Onni Tommila finn fiatalember játssza, míg Katarina Žutić az egyik zombi megformálójaként a tegnap megtartott sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a filmben lejátszódó verekedési jelentre profi munkatárssal készültek, hogy aztán egy nap alatt elpróbálva, másnap felvegyék a jeleneteket, amelyek nemcsak fizikailag voltak megterhelők, hanem a maszkokat összeállító csapattól is intenzív munkát igényelt.

Dimitrije Vojnovtól, a film forgatókönyvírójától megtudtuk, gondolkodnak egy hosszú film forgatásán is, ám ez a 11 perc kerek egész filmet tár a nézők elé.

A horvát–bosznia-hercegovinai Osmi povjerenik (A nyolcadik biztos) című alkotás Renato Beretić regényén alapul. Egy feltörekvő, fiatal politikus botrányba keveredik, és úgy terelik el róla a közvélemény figyelmét, hogy a fővárostól legtávolabb eső településen a helyi választásokat kell megszerveznie. Habár számos pontban a film nem követi a regényt, mégis a mondanivalója megmaradt. A filmben Nadia Cvitanović egy tragikus sorsú nőt formál meg. A színésznő kiemelte, szerepében a figura szelleme ragadta meg, az, hogy bár emberkereskedelem áldozatává is válik, és más tragédiák is történek vele, ő tovább tud lépni. A film Hollywoodban is kiváló fogadtatásban részesült.

Emberi sorsot formál meg a Psi umiru sami (A kutyák egyedül pusztulnak el) című szerb film, egy programozó életén keresztül, aki maga mögött hagyva a főváros forgatagát, a Tarára vonul vissza. A film krimi történet, ugyanakkor dráma, melodráma és politikai üzenete is van, de mint azt Nikola Petrovićtól, a film rendezőjétől megtudtuk, nem ez volt az elsődleges céljuk. Három éven keresztül forgatták, szerény költségvetésük okán, de épp ettől ért össze a történet, amelyben a főszerepet Srđan Petrović játssza, aki saját bevallása szerint bár számos fajta munkát végzett már, jelenleg egy hűtőházban dolgozik, a filmben való szerepével egy álma valósult meg.

A La quietud (Áldás) című argentin film pedig két nővér életén keresztül mutatja be a testvéri szeretetet, ugyanakkor egy család sötét múltját és az e köré fonódó sötét eseményeket. Pablo Trapero, a film rendezője elmondta, Argentínában gyakran kapcsolnak pozitív kicsengésű szavakat egy-egy családhoz, ám sajnos ezek mögött éppen az ellenkezője rejtőzik, így a filmjében is. A film az egyik pillanatban családi thrillerré válik, amelyben a családtörténet és az Argentínában lezajló események fonódnak össze.