2024. március 29., péntek

Történelmi jelentőségű csúcskísérlet

Megtartották az Európai Unió és az Arab Liga első csúcstalálkozóját Egyiptomban

Első csúcstalálkozóját tartotta meg vasárnap és hétfőn az Európai Unió és az Arab Liga. Elsősége tekintetében kétségkívül történelmi léptékű találkozóról van szó, amely azonban hiányos részvétellel zajlott le. A csúcson huszonnégy uniós állam-, illetve kormányfő vett részt, továbbá Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Arab részről a vendéglátó Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel összesen tizenhárom arab államfő vagy miniszterelnök volt jelen, köztük a tunéziai, az iraki elnök és a Palesztin Hatóság vezetője. A migráció szempontjából kulcsfontosságú állam Szíria nem volt ott a csúcson, a túlnyomórészt arab lakosságú országot 2011-ben ugyanis kizárták az Arab Ligából.

Donald Tusk és Abdel-Fattáh esz-Szíszi (fotó: Beta/AP)

Donald Tusk és Abdel-Fattáh esz-Szíszi (fotó: Beta/AP)

A migráció mellett a találkozó kiemelt témája volt a biztonság, a terrorizmus kérdése és a gazdasági fejlődés. A tárgyalásokat három csoportba szervezték: az Európa és az arab országok közötti gazdasági együttműködés, a globális kihívások és a regionális kérdések. Franciaország, Spanyolország, Lettország és Litvánia nem vett részt a csúcson. Ott volt azonban a legfontosabb európai vezetők közül Angela Merkel német kancellár és Theresa May brit kormányfő. A magyar miniszterelnök még vasárnap megérkezett Sarm-es-Sejkbe, a csúcstalálkozó helyszínére ahol hétfőn beszédet mondott. Felszólalásának a központi témája a migráció volt.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint nem várható, hogy ezen a két napon a felek közös álláspontra jutnak az EU-t leginkább érintő kérdésben, a bevándorlás kérdésében.

Ettől függetlenül a találkozó diplomáciai szempontból történelmi jelentőségű – mutatott rá az elemző.

Donald Tusk a migrációra helyezte a hangsúlyt beszédében az atv.hu tudósítása szerint. Az Európai Tanács elnöke, aki Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök mellett a csúcs másik társelnöke volt, felszólalásában hangsúlyozta: Európa és Afrika szomszédok, ezért nem lehet választás kérdése közelíteni az álláspontokat, ez egy szükségszerű folyamat.

Az egyeztetések egyik fő célja az atv.hu szerint, hogy az arab országokkal is egy olyan megállapodást hozzanak tető alá a migráció megfékezése érdekében, mint amilyent korábban Törökországgal sikerült összehozni Angela Merkel német kancellár közreműködésével.

Orbán Viktor szerint a jelenlegi migrációs feszültségek okai a jövőben erősödni fognak

„A kérdés az, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak” – szögezte le a magyar miniszterelnök a csúcstalálkozón az MTI tudósítása szerint.

A tapasztalat az, hogy a kölcsönös tisztelet alapján kell eljárni, a különböző népek kulturális, vallási és politikai hagyományait tiszteletben kell tartani. Az is tapasztalat viszont, hogy a demográfia erejét nem szabad alábecsülni – mondta.

A migráció alapját adó demográfiai tendenciák folytatódni fognak, az arab világ 2015-höz képest 2030-ra népességében 30 százalékkal nő majd, és az arab világ népessége meghaladja az Európai Unió népességét úgy, hogy mi Európában ráadásul csökkenünk – közölte. Meg kell tehát állapítanunk, hogy a mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak – fejtette ki a magyar kormányfő.

Orbán Viktor beszédében kiemelte: azt tapasztalja, az embercsempészek, a terrorszervezetek, az illegitim erőcsoportok, az NGO-k, a pénzügyi spekulánsok és a média erős befolyást gyakorol a migrációs politikára és ezen keresztül az európai-arab kapcsolatokra is.

„Mi azt szeretnénk, hogy a jövőben a legitim politikai vezetők közösen szabjanak irányt az eseményeknek” – szögezte le a miniszterelnök.

Megjegyezte: a magyar politika kiindulópontja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell szétosztani.

A magyar kormányfő szólt arról is, hogy Magyarország erején felül vesz részt a nemzetközi missziókban, Libanonban, Irakban, Líbiában és a Száhel-övezetben. A visegrádi négy ország közösen nyújt pénzügyi támogatást Líbiának határvédelemre, Magyarország része a V4-ek és Németország közös projektjének, amelyet Marokkó számára kínálnak fel.

A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott azoknak az arab vezetőknek, akik védelmet nyújtanak országukban és a térségben az üldöztetésnek kitett keresztény közösségeknek, és kérte őket, folytassák politikájukat.

Nyitókép: Donald Tusk és Abdel-Fattáh esz-Szíszi (fotó: Beta/AP)