2024. április 20., szombat

Az alkotmány az államfőt is kötelezi

Trifunović: Miért gratulált Vučić Brnabićnak és élettársának az új jövevényhez?

Sergej Trifunović színész, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) elnöke nyílt levélben hívta fel Aleksandar Vučić államfő figyelmét arra, hogy az ország első embere is köteles betartani az alkotmány és a törvények előírásait, emellett nem illő, hogy bárkit söpredéknek, fogyatékosnak és tolvajnak minősítsen. Ha az államfőnek bűncselekményről van tudomása, azt köteles bejelenteni, a televíziós szereplések során használt minősítések helyett – hangsúlyozta.

Trifunović kiemelte, Vučićnak, aki jogi egyetemet végzett, tudnia kell, hogy minden bűncselekményt, amiről tudomást szerzett, be kell jelentenie. Kritikával illette, hogy ehelyett az államfő inkább a televíziók kamerái előtt a politikai ellenfeleit a gyanújára, illetve információira hivatkozva  lopónak, illetve söpredéknek nevezi.

Aleksandar Vučić a múlt héten a Prva Televízión tett vendégszereplése során ugyanis több alkalommal negatív kontextusban, lopónak és söpredéknek nevezte Sergej Trifunovićot.

A nyílt levélben a PSG elnöke feltette ugyanakkor a kérdést, az államfő miért tartotta fontosnak, hogy a televíziós szereplése során gratuláljon Ana Brnabić kormányfőnek, akinek az élettársa, Milica Đurđić nemrégiben megszülte gyermekét.

– Tisztelt Elnök úr, a vendégszereplés során több alkalommal is megemlítette az Alkotmányt. Nem értem miért gratulált Ana Brnabićnak az Alkotmányra és a törvényekre hivatkozva. Kiváltságot élvez Szerbiában az LGBT-közösséghez tartozó többi nőhöz képest? Đurđić asszonynak is gratulált, meg tudná magyarázni az ő státusát? Egyedülálló anya? Mindezt azért kérdezem Öntől, mert vannak olyan nők, akik hasonló jogkörhöz szeretnének jutni, csak nem tudják érvényesíteni azokat, amit már az említett nők esetében elismert – hangsúlyozta Trifunović.

A színész kiemelte, nem számít válaszra, s nem biztos abban, hogy egy olyan személy, aki 20 éven keresztül a politikai tekintélyét a gyűlöletbeszédre alapozta, válaszolni hajlandó, de esélyt adna neki erre.

Levelét azzal zárta, hogy mivel Vučić minden nyilvános szereplése során a becsületességéről és a tisztességéről próbálja meggyőzni a közönségét, egy szerb mondással hangsúlyozta: a bűnös is a tisztességét bizonygatja.