2024. április 19., péntek
ÉVSPORTOLÓJA-VÁLASZTÁS, MAGYARKANIZSA

A birkózók (majdnem) mindent vittek

Marina Živković és Dejan Petrović a 2018-as év legjobbjai

A magyarkanizsai városháza nagytermében a községi sportszövetség díszülésén választották meg a 2018-as év legjobb sportolóit öt korosztályban (pionír, serdülő, ifjúsági, felnőtt és veterán), klubját és edzőjét, akiket serleggel és oklevéllel jutalmaztak. A legjobbak ünnepét azzal lehetne tömören összefoglalni, hogy a birkózók szinte minden kategóriában nyertek, s abszolút primátusukat csak a többtusázó Marina Živković tudta megtörni, aki az ifi korosztályban, de végül összetettben is a tavalyi év legjobbja lett a hölgyek között.

A díszülést Vranić Váradi Lívia, az önkormányzat protokollügyekkel és tájékoztatással megbízott szakmunkatársa nyitotta meg, majd Borsos Csaba, a községi sportszövetség elnöke, Miloš Kravić, a képviselő-testület elnöke és Fejsztámer Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket. Magyarkanizsán a tavalyi év legjelentősebb sporteseményei a Kanizsa-kupa nemzetközi kézilabdatorna, a nemzetközi úszó- és futómaraton, valamint a Balassa Rudolf- és Csaba Ferenc-birkózóemléktornák voltak. A sportszövetség külön szabályzat alapján 72 jelölt közül választotta ki a legjobbakat,

A pionír lányok korosztályában az év sportolója Újhelyi Evelin, a serdülő lányoknál Fábián Orsolya,az ifi lányoknál a már említett Marina Živković, a nők korosztályában pedig Fábián Anna végzett az első helyen, ők atléta társuk mellett mindannyian birkózók. A veterán női korosztályban az év sportolója Mészáros Etelka, a Kanizsa Úszóklub tagja.

Számomra nagy megtiszteltetés, hogy megválasztottak az elmúlt év legjobb női sportolójának, amely címet különböző korosztályokban harmadszor kaptam meg. Tavaly a hazai és a nemzetközi versenyeken is jól teljesítettem, és ezt szeretném folytatni a jövőben is – mondta Fábián Anna.

A fiúknál a pionírok korosztályában az év sportolója Rekecki Botond lett, a serdülőknél Berec Dávid, az ifi korosztályban Losonc Szabolcs, a férfiaknál pedig Dejan Petrović. Ők mindannyian birkózók, Dejan az abszolút kategóriában is nyert, hiszen korosztályában országos bajnok, s a válogatott tagjaként lázasan készül az újvidéki U23-as Európa-bajnokságra. Különdíjban részesült Ábrahám Dániel, a tóthfalui Nyers István Labdarúgó Akadémia tagja, aki a tavaly lejátszott 22 bajnoki mérkőzés mindegyikén pályára lépett, és összesen 39 gólt szerzett, így ő lett a csapat legeredményesebb játékosa. A veteránok korosztályában az év sportolója Hajdú Endre, a Kanizsa Úszóklub tagja.

Részemről nagy öröm és megtiszteltetés, hogy megválasztottak az elmúlt év legjobb veterán férfi sportolójának. Szeretném kiemelni, hogy ezt a díjat először osztották ki az idén, és mindkettőt az úszók kapták meg. A kanizsai úszók nagyon eredményesen zárták a tavalyi évet, és igyekszünk ezt folytatni idén is – mondta Hajdú Endre.

Az év edzője Újhelyi Sándor, a Potisje Birkózóklub vezetőedzője lett, aki hosszú idő óta sikeresen végzi edzői munkáját. Kezei alól országos bajnokok, Balkán- és mediterrán bajnoki érmesek kerültek ki, valamint egy Európa-bajnoki bronzérmes versenyzőt is nevelt. Ezenkívül az országos, az U15-ös és az U17-es válogatott segédedzője.

Az év csapata a tóthfalui Nyers István Labdarúgó Akadémia U17-es/U19-es csapata, amely a 2018-as bajnoki idényben egy mérkőzésen szenvedett vereséget, és a legnagyobb várományosa a bajnoki címnek.

Az év legeredményesebb klubja a Potisje Birkózóklub, amely tavaly 19 egyéni országos bajnoki címet, három Balkán-bajnoki érmet és országos csapatbajnoki címet nyert az U15-ös és az U17-es korosztályban. A felnőttcsapat a 6. helyet szerezte meg a Szuperligában.

Nagyon sikeres évet zártunk 2018-ban, amelyben birkózóink a hazai és a nemzetközi porondon, csapatban és egyéniben is remek teljesítményt nyújtottak. Számos hazai és nemzetközi versenyen vettünk részt, sikeresen megrendeztük az emlékversenyeinket, és a Szuperligában is eredményesen szerepeltünk. Az idén tovább folytatjuk a munkát, az edzéseket, a versenyeket, amelyeken igyekszünk továbbra is a klub hírnevéhez méltóan szerepelni mondta Rekecki Rudolf, a birkózók elnöke.

Életműdíjban részesült Veselinov Dejan, a Horgos 1911 Labdarúgóklub tagja, aki 48 éve játékosként, edzőként és sportmunkásként aktív résztvevője a horgosi és a körzeti labdarúgásnak.

Számomra a 2018-as versenyév nagyon sikeres volt, amelyben a legjelentősebb az országos többtusabajnoki cím megszerzése és a Balkán-bajnoki ezüstérem. Büszke vagyok e díjra, amely az eddigi munkám elismerését jelenti, és hozzájárul a még jobb eredmények eléréséhez. Nagyon jól indult az idei év, az országos fedett pályás öttusabajnokságon új országos csúccsal végeztem az első helyen, így az idei versenyidényben is szeretnék minél sikeresebb lenni – mondta Marina Živković, a női abszolút győztes, férfi társa, Dejan Petrović pedig hozzátette: – Remek érzés, hogy megválasztottak a 2018-as év legjobb sportolójának. Tavalyról az U23-as országos bajnoki címre vagyok a legbüszkébb, és a Szuperligában elért sikereimre, hiszen ott egy mérkőzésen sem találtam legyőzőre.