2024. március 29., péntek

Folytatódott a tiltakozáshullám

Szabadkáról azt üzenték a tiltakozók a hatalomnak, hogy nem valami ellen, hanem valamiért emelik fel a hangjukat

Hétvégén ismét országszerte megszervezték az Egy az ötmillióból elnevezésű polgári, hatalomellenes tüntetést. Pénteken egyebek mellett Szabadkán, Újvidéken, Nišben, Mladenovácon, Pancsován, Kraljevón, Kruševácon, Požegán, Valjevón és Nagykikindán vonultak utcára az emberek, majd szombaton Belgrádban, Kragujevácon, Jagodinán és Brusban, de most először Prágában és Bécsben is csatlakoztak a helyi szerbek, valamint támogatóik a tüntetéshez. 

A szabadkaiak immár harmadik alkalommal gyülekeztek a Jadran előtti téren, majd indultak sétára a városközpontban, az eddigi útvonalon. Habár a szervezők az autóbusz állomás érintésével ezúttal új útvonalon kívánták megszervezni a tiltakozósétát, a helyi rendőrparancsnoksággal folytatott egyeztetést követően megmásították véleményüket. Azért kívántak elsétálni az autóbusz-állomásig, hogy támogatásukról biztosítsák a Subotica-trans Közúti Utasszállító Közvállalat sofőrjeit, akik a nem hivatalos állítások szerint nem betegség miatt maradnak távol tömegesen munkahelyükről, hanem így tiltakoznak a vállalatban uralkodó kedvezőtlen állapotok ellen. 

Goran Šušljik színész, rendező felszólalásában felidézte, hogy 49 évvel ezelőtt Szabadkán tette meg kisgyermekként első lépéseit. Akkor és azóta sokszor elesett már életében, ám mindig talpra állt, emelte ki, mondván, hogy ez most is a vágya: felkelni, kiegyenesedni és emelt fővel járni. A félelem, hogy valaki elragadja tőle a jogot és a lehetőséget, hogy emelt fővel, illetve szabadon járjon, mindennél nagyobb, hallhatták az egybegyűltek, mint ahogyan azt is, hogy nem valaki ellen vesz részt a sétán, hanem valamiért.

A pekingi diáktüntetéseket idézte fel beszédében Csernik Árpád színművész, emlékeztetvén a férfira, aki egymaga, egy reklámszatyorral a kezében tartóztatott fel 1989 nyarán Pekingben, a Mennyei béke terének közelében négy tankot. Az a férfi aznap nem azzal hagyta el otthonát, hogy hős lesz, egyszerűen eljött a pillanat, amikor azt kellett mondania: elég volt, emelte ki Csernik Árpád.

– Nem vagyok hős és nem is leszek az, de kimondom: elég! Ne haragudjatok azokra, akik ma nem csatlakoztak hozzánk, csak kérdezzétek meg tőlük: neked jó, hogy megfosztanak az alapvető emberi jogaidtól? Jó, hogy halálra dolgozod magad, miközben éhezel? Neked jó, hogy az objektív tájékozódáshoz sincsen jogod? Neked jó, hogy ellopják a szavazatod, vagy rákényszerítenek arra, hogy meggyőződéseddel ellenben szavazz? – fogalmazott Csernik Árpád.

Petar Mitrić szabadkai filmes, zenész arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben szinte semmi sem változott, illetve változik, harminc éve ugyanazok a „pofák” élnek vissza a hatalommal. A sok-sok fájdalmas évet követően elérkeztek a legfájdalmasabb évek, amikor a gyűlölet uralkodik el a társadalomban, mondta Petar Mitrić, aki szerint mindenki tiszteletet érdemel, aki mindennek ellenére becsületesen végzi a munkáját.

A közvállalatokat „dilettánsok” irányítják, akik pártutasítás alapján tartják kezükben az alkalmazottakat, a vállalatok vagyonát pedig szintén felsőbb utasításra elherdálják, fogalmazott a harmadik felszólaló, aki a Subotica-transban uralkodó tarthatatlan állapotokra is kitért, majd leszögezte, hogy a tiltakozásnak nincsen vezetősége és nem is lehet, mert „ez mindenki tiltakozása, amely során emberhez méltó társadalomért küzdünk”.

Mindezzel egyidejűleg szombaton megalakult a Szabad Képviselők Egyesülete, az ellenzéki helyi önkormányzati képviselők szerveződése. Az alakuló ülésen elhangzottak szerint a szervezetnek célja a polgárok érdekképviselete, a decentralizáció és a helyi önkormányzatok önállóságának megőrzése. Az N1 Televízió hírösszeállítása szerint az egyesület pillanatnyilag 700 tagot számlál. Az alakuló ülésen az is elhangzott, hogy polgári tüntetést jelenleg az ország több mint 70 helyi önkormányzatában tartanak.