2024. március 28., csütörtök

Igényelhető az üzemanyag-támogatás

A köztársasági és a tartományi pályázati lehetőségekről tájékoztatták a topolyai termelőket

A tartományi és köztársasági támogatásokról is értesülhettek azok a gazdák, akik részt vettek Topolyán, a vásártéri otthon nagytermében megtartott összejövetelen. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, a topolyai Gazdakör és a Topolyai Termelők Egyesülete meghívására jelen volt Juhász Attila, a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkára és Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese. 

Juhász Attila felhívta a figyelmet a biztosítás fontosságára

Juhász Attila felhívta a figyelmet a biztosítás fontosságára

Juhász Attila a köztársasági pályázatokról tájékoztatta a szép számban megjelent topolyai és környékbeli termelőket. Elmondta, hogy köztársasági szinten a 4000 dináros hektáronkénti földalapú támogatás mellé az idén ismét igényelhető az üzemanyag-támogatás. Hektáronként 1200 dinárra számíthatnak a termelők. Újdonság még, hogy néhány állattenyésztési támogatás összegét is megnövelték. A hízóborjúk esetében a támogatást 10-ről 15 ezer dinárra növelték, ugyanakkor az anyakocák után is 10-ről 15 ezer dinára emelték a támogatás összegét. A gazdaságok idei bejegyzése március elsején kezdődik. Az üzemanyag-támogatások összegét a bejegyzést követő pár napon belül kezdik folyósítani. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a vetésforgó és egyéb adatok esetében a valós adatokat tüntessék fel az esetleges későbbi bonyodalmak elkerülése érdekében. 

Az agrártárca államtitkára felhívta a figyelmet a biztosítás fontosságára, amit szintén támogat a mezőgazdasági minisztérium. Az idén az igénylések alapján 40 százalékos vissza nem térítendő támogatást fizetünk ki a biztosítások megkötésének az értéke után. Arra figyelmeztetett, hogy ajánlatos élni ezzel a kedvező lehetőséggel, hiszen természeti katasztrófa, vagy más hasonló helyzet esetén hatalmas befektetett összeg mehet veszendőbe. 

Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese elmondta, hogy mivel az IPARD-pályázatok és a köztársasági pályázatok is inkább a nagyobb termelőknek szólnak, az alap inkább a kis- és közepes gazdaságokat célozza. A kiírások megjelentek a szombat–vasárnapi Magyar Szóban. Öntözőrendszerek, mezőgépek, kapcsolható eszközök, felszerelések, tenyészállatok, méhrajok, méhkasok és méhészeti felszerelés beszerzése esetén kedvező hiteleket vehetnek igénybe a gazdák. Az idén a borászok, pálinkakészítők is számíthatnak támogatásra. A kis hús- és tejüzemek is támogatást igényelhetnek. A falvakban élő fiatal gazdák támogatását kiemelt területként határozták meg. Tartományi szinten jelenleg négy pályázati kiírás van, öntözőrendszerek támogatására, jégvédelmi hálók felszerelésére, farmi felszerelésre és fóliasátras termelésre. Ezekre március 15-éig még lehet jelentkezni.

Slingár Irén topolyai falugazdász az összejövetelen kiemelte, hogy az ilyen lakossági fórumok célja a gazdákat első kézből tájékoztatni az aktuális pályázati lehetőségekről. A megjelent termelők az idénymunkások kötelező bejelentése kapcsán, az üzemanyag-támogatásról, a gazdaságok bejegyzéséről és más aktuális témákról kérdezték a vendégeket.