Az örök békétlenség földjén

Mák Ferenc

2019. február 24., 19:44 >> 2019. február 24., 20:44

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Két döbbenetes erejű könyvet olvastam a közelmúltban, két olyan munkát, melyek alapjaiban módosítják a vajdasági magyar irodalomról alkotott képünket. Sándor Zoltán A gonosz átváltozása (2018) című elbeszéléskötete a szépirodalmunk terén, Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva I–II. (2009 és 2017) című munkája pedig az irodalomtörténeti gondolkodásunk és értelmezési lehetőségeink terén hoztak eredendően újat. Sándor Zoltán prózájában a háború, a terror uralja és alakítja a mindennapokat, hősei a lövészárkokban, a menhelyeken vagy a börtönök rácsai mögött a nyílt erőszak (Az ördög fészkeÁtaludni a halált), otthonaik küszöbén túl pedig a lelki terror nyomán támadt rémület áldozatai (Kifürkészhetetlen utakonElveszett emberek).

Akinek a kínok közepette még van ereje, az a szabadulás lehetőségeit kutatja, aki pedig már beleroppant a kiszolgáltatottsága okozta gyötrelmekbe, az belső vívódások közepette keresi a magyarázatot sorsa alakulására, miközben mindennapjaik felett démoni erők veszik át az uralmat. A Háborúk gyermekei című elbeszélés hőse határozottan kimondja: körülöttünk száz éve folyamatos háború dúl, amely mindig megújuló kegyetlenségeivel pusztítja lelkünket, életünket, reményeinket. Száz éve nem volt elegendő arra, hogy az ország, a társadalom meglelje békéjét, és megvesse alapjait az emberi méltóságot mindenkor megillető életnek.

Fenyvesi Ottó verseiben ezzel egy időben ötvenöt halott vajdasági magyar író szenvedésekkel teli pályáját rajzolta meg. Többségük a frontokon és a haláltáborokban, ki menekülésben, ki rendőrségi zaklatások kiszolgáltatottjaként, mások idegen különítményesek áldozataként élte végig az életét, írta verseit vagy elbeszéléseit, hogy ha töredékeiben is, megmutasson valamit a szenvedéseiből. Mert körülöttünk száz éve folyamatos háború dúl, háború háborút követ, a terror újabb és újabb kegyetlenséget szül, miközben esély sincs arra, hogy a bölcs öregkor beköszöntével az ember élvezhesse a boldog és termékeny élet gyümölcsét. Sándor Zoltán elbeszéléseiben és Fenyvesi Ottó verseiben a maga teljes valóságában jelenik meg a történelmünk, múltunknak mindazon gyötrelmeivel együtt, amelyekről az elmúlt évszázad során – idegen ország lakóiként – nem illett, és nem is lehetett szólni.

Előttük egyedül Gion Nándor jutott el a kimondhatatlan küszöbéig, a bennünket pusztító kegyetlenség lényegének megnevezéséig: otthonaink körül száz éve szakadatlanul dúl a háború, szórja szét a rémület vízióit, dúlja szét értékeinket, teszi reménytelenné az életünket. Irodalmunk két mai kiválósága, a novellista és a költő új könyvében, most végre határozottan rámutatott a vajdasági magyar közösség megpróbáltatásainak eredendő okaira: a fölénk boruló erőszak idegen eredetére.

Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1921-ben jelent meg Budapesten a Vérző Magyarország című kötet, melyben a kor kiválóságai – Apponyi Albert, Kállai Miklós, Schöpflin Aladár, Babits Mihály és mások – mondják el véleményüket a Nagy Háború borzalmairól, részletesen kifejtve a történelmi Magyarország összeomlása okozta fájdalom beláthatatlan mélységeinek gyötrelmeit. A könyv talán legmélyebbre tekintő írásában, Andrássy Gyula A második Balkán című tanulmányában rámutatott, döntésükkel a nagyhatalmak Magyarországot kiszolgáltatták a Balkán mindmegannyi gyötrelmének.

A Balkán már a XX. század elején is évszázada tartó folyamatos háborúkra tekintett vissza, aminek okát a szerző abban látta, hogy a térség népei a nyers, agresszív nacionalizmust tekintették az egyedül üdvözítő államszervező erőnek, s ezzel kölcsönösen a szomszédságukban élő népek halálos ellenségévé váltak. A török uralom alól fölszabadított népeket nem lehetett békésen együtt élő államokba, vagy állami szövetségekbe szervezni, ami egyedül biztosította volna a békés jövőt, „mert erre nem voltak meg a szükséges előfeltételek: a tradíció, a közös kultúra, a kölcsönös rokonszenv”. Teszem hozzá én: az agresszív (és nem az építő) nacionalizmus akkor vált a balkáni népek egyedüli közösségszervező ideológiájává, amikor még a jogi feltételei sem voltak meg a demokratikus államrend megalkotásának, s a népek egyedül a fegyvereikkel, martalóc seregeikkel, a komitácsik terrorjával szereztek érvényt nacionalista elképzeléseiknek, amelyekre azután a jövőjüket építették.

Balanyi György 1920-ban megjelent A Balkán-probléma fejlődése a párisi kongresszustól a világháború kitöréséig 1856–1914 című, páratlanul bölcs könyvében úgy vélte, a balkáni népek sorában a háború csak háborút szülhetett, hiszen a régió nyelvi és vallási összekeveredettségében nem a gazdag kulturális hagyományok humánumának birtokában, hanem a nyers erőszak parancsának és elvárásainak megfelelően fogalmazták meg közösségi érdekeiket. Innen ered a kései Balkán-államok anarchiája, a társadalmak kaotikus állapota; legyen szó az 1912–1914 és az 1991–1995 közötti Balkán-háborúk bármelyikéről. Ezeknek a háborúknak lett áldozata a vajdaságivá lett délvidéki magyarság is, innen ered az üldözöttség, a fenyegetettség évszázados élménye. Kínjainkról és gyötrelmeinkről azonban egészen a közelmúltig nem volt ildomos szólni. De íme, végre irodalmunk számára megérett az idő sorsunk mögött meglátni a történelmünk lényegét is.

Sándor Zoltán és Fenyvesi Ottó könyveiben a vajdasági ember élete végre a valódi dimenzióiban jelenik meg, úgy, ahogyan egykoron Kosztolányi Dezső Égi jogász című elbeszélésének hőse, a szülőföld mindenkori Kaszás-Kis Jánosa – aki világéletében napszámos volt – megpróbálja megérteni a vele történteket. A nagy fölfordulásban „ruhája hónapok múltán cafatokban lógott testéről, hajtókáját belepte a piszok. […] Körötte pedig folyt az élet. Szónokoltak, loptak, raboltak, irigykedtek és rágalmaztak, üzleteket kötöttek […]. János minderről semmit sem tudott. Amint esténként zúgó parasztfejét egy gázlámpához nyomta és nézte a reménytelen kavargást, ő volt ebben a hűtlen országban a hűség, ő volt ebben a rohadt városban a megalázott szenvedés, a pokolba hullajtott ártatlanság, a jogász fajta szent prókátora, a leggyilkosabb világtörténelmi pör égi fiskálisa, a vértanú, kürtös és apostol.” Valahol az idők mélyén napszámosaink, tanítóink, írástudóink, hitoktatóink százéves gyülekezete várja, hogy az utókornak elmondhassa élete történetét. Hogy az irodalmunk végre megszólítsa őket is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége