2024. március 29., péntek

Felerősödtek a Fidesz kizárását követelő hangok

Az újabb magyar kormányzati kampány miatt ismét felerősödtek a Fidesz kizárását követelő hangok az Európai Néppártban (EPP), de egyesek szerint Orbán Viktor miniszterelnök éppen ezt szeretné elérni – írta a Politico pénteken.

A brüsszeli hírportál bennfentes források alapján arról számolt be, hogy noha a konzervatív pártcsalád még nem hozott döntést, az ügy napirenden lesz a jövő heti frakcióülésen és a márciusi csúcstalálkozón is.

A portál szerint „a német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) elege lett, és ennek most először nyilvánosan hangot is adott, a Fidesz tagságának régebbi ellenzői pedig megpróbálják kihasználni a lehetőséget.

„A rakéta kilövőállásban van” – mondta egy névtelenséget kérő forrás.

A cikk szerint az EPP-ben sokan egyetértenek a magyar kormány migrációügyi álláspontjával, ugyanakkor sokkolta őket a Fidesz „hűtlensége”, amely az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker elleni támadásban is megnyilvánult. A Politico kiemelte, hogy a párt vezetői eddig megvédték Orbánt, egyrészt a magyar képviselői helyekre való tekintettel, másrészt attól tartva, hogy kizárása esetén a Fidesz az euroszkeptikus erőkhöz csatlakozik.

Van aki azonban védelmébe vette a magyar kormánypártot. Hans-Peter Friedrich, a német szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag bajor konzervatív alelnöke határozottan visszautasította pénteken Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon megjegyzését, hogy a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból.

Az alelnök a Passauer Neue Presse című lapnak nyilatkozva foglalt állást Juncker véleménye ellen. Friedrich a héten a Twitteren is védelmébe vette a magyar plakátkampányt, miután egy újságíró antiszemita és EU-ellenes hecckampánynak minősítette.

„Mindig ugyanaz a lemez: aki nem baloldali, az nem demokrata, aki Sorost bírálja, az antiszemita, aki Európa határait védi, az embertelen. Vannak még ilyen klisék a tarsolyában?” – írta a közösségi oldalon.

Elmar Brok, a nagyobbik német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) befolyásos EP-képviselője ugyanannak a lapnak nyilatkozva óva intett az elhamarkodott lépésektől. Kijelentette, hogy meg kell várni, amíg az Európai Bizottság befejezi a témába vágó vizsgálatait.

Markus Söder, a CDU bajor testvérpártjának, a Fidesszel hagyományosan szoros kapcsolatot ápoló Keresztényszociális Uniónak (CSU) a vezetője a pénteki Frankfurter Allgemeine Zeitungban elfogadhatatlannak nevezte „Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatait”. Söder szerint Orbánnak világossá kell tennie, hogy továbbra is a néppárthoz akar-e tartozni. Mint mondta: senki nem akar senkit sem kitenni a pártból, „de ki kell mondani, hogy mit lehet és mit nem. Sajnos, az az út, amelyen Orbán Viktor elindult, nem jó irányba vezet” – fogalmazott a bajor konzervatív pártvezér.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a pénteki Süddeutsche Zeitungban megjelent nyilatkozatában a plakátkampányban Junckerrel szemben megfogalmazott állításokat elfogadhatatlannak nevezte. A ZDF német közszolgálati televízió csütörtök este sugárzott Maybrit Illner című műsorában a Fidesz kizárásáról nem beszélt, hanem azt mondta, hogy európai alapértékekből Orbán Viktor sem kaphat kedvezményt, sem a néppárton belül, sem azon kívül.

A Zöldek vezetője nyomást próbál gyakorolni az Európai Néppárt frakcióvezetőjére ás csúcsjelöltjére.

Annalena Baerbock a düsseldorfi Rheinische Post című regionális lapnak adott nyilatkozatában a legújabb magyar kormányzati plakátkampánnyal összefüggésben arra szólította fel pénteken Manfred Webert, hogy zárják ki a néppártból a nagyobbik magyar kormánypártot.

A politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy a plakátkampány rágalmakat fogalmaz meg az Európai Unióval és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével szemben, és méltatlan egy európai kormányzó párthoz.

„Ilyenkor felmerül az emberben, hogy minek kell még történnie ahhoz, hogy Manfred Weber végre helyre tegye párttársát, Orbán Viktort, és kizárja a Fideszt az EPP-ből” – fogalmazott Baerbock.