2024. április 19., péntek

Gasztronómia és rendezvények

Szabadka és Palics kínálata is bemutatkozik a belgrádi idegenforgalmi kiállításon

Csütörtökön nyílt meg a 41. belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás. A rendezvényen nyolc csarnokban megközelítőleg negyven ország képviselői vannak jelen, és az érdeklődők csaknem ezer kiállító ajánlatai közül válogathatnak. A szervezők a vasárnapig tartó rendezvényre több tízezer látogatót várnak. Az érdeklődők a belföldi utazásokkal, látnivalókkal kapcsolatban a négyes számú csarnokban kaphatnak meg minden szükséges információt. A legnépszerűbb turisztikai célpontok mellett, mint például Sokobanja, Kopaonik, Belgrád, Zlatibor, helyet kaptak az ország minden városának, községének képviselői, akik eddig még fel nem fedezett értékeiket igyekeztek megmutatni a kiállítás látogatóinak. A sok kiállító között jelen voltak Szabadka és Palics képviselői is.

Nagy volt az érdeklődés Szabadka és Palics kínálata iránt (Fotó: Benedek Miklós)

Nagy volt az érdeklődés Szabadka és Palics kínálata iránt (Fotó: Benedek Miklós)

Nyilvánvaló, hogy a két észak-bácskai településnek van mit felkínálnia a turistáknak. A szabadkaiak és palicsiak pultjánál mindenki megkaphatta a szükséges információkat a települések szecessziós építészetéről, gasztronómiai kínálatáról, a szálláslehetőségekről, az évente ismétlődő rendezvényekről, illetve kikapcsolódási lehetőségekről.

Lapunk kérdésére Aleksandar Medaković, Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, hogy csakúgy, mint az előző években, az idén is a Palics Park Kft.-vel közösen szerepelnek a belgrádi idegenforgalmi kiállításon.

– Az első napon a készülő palicsi akvaparkról és wellnessközpontról készített videóbejátszásunkat láthatják a látogatók. Természetesen az idei kiállításon is nagy hangsúlyt kapott a gazdag gasztronómiai kínálatunk, és azt is el kell mondani, hogy elkészült a palicsi és szabadkai szálláslehetőségeket összefoglaló katalógusunk, ahol egy helyen megtalálhatóak a privát szálláshelyek és a hotelek is. Első ízben 2010-ben készítettünk ilyen katalógust, de az nem frissült megfelelő módon, és nekünk sem voltak mindig pontos adataink. Január 31-ével bezárólag sikerült minden szükséges adatot megszereznünk, és elkészülhetett az új katalógus, amit itt Belgrádban, de a jövőben egyéb kiállításokon is el tudunk juttatni az érdeklődőkhöz. Fontos kiemelni, hogy két határon átnyúló IPA-programunk is van, az egyik Szegeddel, a másik Eszékkel közösen, és ezeket a projektumokat is bemutatjuk a kiállításon – fogalmazott Medaković.

Húsz kiállító ajánlatai egy helyen (Fotó: Benedek Miklós)

Húsz kiállító ajánlatai egy helyen (Fotó: Benedek Miklós)

Az igazgató elmondta, hogy az idei kiállításon nagy figyelmet szentelnek a különböző rendezvényeknek. Éppen ezért a szabadkai közintézmények is nagy hangsúlyt fektettek ezek prezentációjára. Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete a Palics Park Kft.-vel közösen összeállította a helyi rendezvények 2019-es évre vonatkozó kalendáriumát. A kiállítás alkalmával külön figyelmet szenteltek a palicsi bormaratonnak, amelyben a közintézmények munkájában segített a Zvonko Bogdan és a Tonković Borászat, akik borkóstolóval kedveskedtek az érdeklődőknek. Emellett a szeptemberben megrendezésre kerülő 3. Szabadkai Félmaratont és a Dužijancát is bemutatták a látogatóknak. Szombaton a Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselői a horvátországi partnereikkel közösen bemutatják azon projektumaikat, amelyek érintik a turizmust.

Aleksandar Medaković elmondta, hogy a kiállításon több mint húsz szabadkai és palicsi vállalkozás képviselői voltak jelen.

– Az idén több kiállítónk van, mint tavaly. Itt vannak a Szabadka Város területén működő hotelek képviselői, a privát szálláshelyek vezetői, és természetesen egyéb vendéglátóipari tevékenységgel foglalkozó vállalkozások képviselői, akik igyekeznek a megfelelő módon bemutatni a térség kínálatát – mondta az igazgató.

A szabadkai pultnál mindezek mellett nyereményjátékot is szerveztek az érdeklődőknek. A jelentkezőknek egy szelvényt kellett kitölteniük, amelyen néhány Szabadkára vonatkozó kérdésre kellett válaszolni, emellett úgynevezett Potho Booth versenyt is rendeztek. A nyereményjátékok partnerei ötvennél is több ajándékutalvánnyal készültek a résztvevők számára.

A nemzetközi idegenforgalmi kiállítás vasárnap ér véget.