2024. április 19., péntek

Kitartóan történeteket írt

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban Hász Róberttel Lovas Ildikó beszélgetett

Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban, csütörtökön este Történetek mélyén címmel irodalmi beszélgetős műsorra került sor. A vendég a doroszlói születésű, Szegeden élő Hász Róbert, Márai Sándor-díjas író volt, akivel Lovas Ildikó, József Attila-díjas író beszélgetett. Ahogyan az hallhattuk, Hász Róbert úgy mesél újra történeteket, hogy a mai embert újragondolásra ösztönzi. Az est folyamán a közönség megismerhette írásainak szövegvilágát, történelmi korokon átívelő regényeit. A beszélgetés során az író azt is fejtegette, hogy a művei mennyiben felelnek meg egy posztmodern olvasat elvárásainak, de még ez előtt, felidézte az újvidéki magyar tanszéken töltött éveit:

– Zomborban jártam középiskolába, számomra évekig az jelentette a várost. Amikor 1986-ban Újvidékre mentem, kicsit megszeppentem. Az egyetemtől függetlenül is, falusiként nagyvárosba kerülni már magában élmény. Egyik tanárom azt mondta, hogy egy kezdő írónak nem azért kell járnia egyetemre, hogy megtanuljon írni, hanem azért, hogy megtanulja, hogyan nem szabad írnia. Az egyetemi évek sokat segítettek abban, hogy egyáltalán elkezdjek írással foglalkozni. Ahhoz kell egy környezet. Ha nem lépünk ki a faluból és nem látunk világot, akkor nem kezdünk el írni, mert nincs miről. Ha van is miről, nem igazán tudjuk hogyan és kinek. Az újvidéki élet közönséget, ismertségeket, barátságokat hozott, amelyek valamelyest a mai napig is megmaradtak – mondta Hász Róbert, és elmagyarázta azt is, hogy számára az ún. nem hivatalos irodalom jelentette az utat.

– Ez nem feltétlenül a jelenre, inkább a múltra vonatkozik. A nyolcvanas, kilencvenes években, a kortárs magyar prózában volt egy irányzat, amely lenézte a történetet. Amikor Magyarországra kerültem és továbbra is írogattam a kis novelláimat, gyakran kaptam olyan megjegyzést, hogy ezek már idejétmúltak, nem kell történetekkel foglalkozni. Ettől függetlenül nem tértem le az útról, amit magam előtt láttam, és megmaradtam a történetközpontú irodalom mellett. A kilencvenes években, főleg az elején, úgy éreztem, mintha nem egy időben éltem volna a kortárs prózával – emlékezett vissza Hász Róbert, akinek elmondása szerint gyakran azt is érezte, hogy úgymond nem felel meg a trendeknek.

– Egy regényt legalizálni kell. Attól, hogy megjelenik, még nincs. Helyet kaphat a könyvesboltokban, otthon a könyvespolcokon, de a regényeket általában a kritikák legalizálják. Az se mindegy, hogy ezeket kik és hova írják. Sok kis részecskének kell összeállnia, mire a köztudatba kerül az, hogy egy regény megjelent. Ugyanakkor viszont nem minden író felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket elvárnak tőlük. Én is úgy éreztem, hogy olyan szerepbe próbál betuszkolni a környezetem, ami nem nekem való – fejtette ki Hász Róbert, aki 1995-ben a Tiszatáj folyóirat szerkesztője lett, kitartásának köszönhetően pedig a történetei olvasókra találtak.

Az est folyamán szó esett a műveiről is, A Szalmakutyák szigete és a Sok vizeknek zúgása novellásköteteiről, valamint a Diogenész kertje, a Végvár, A künde, a Júliával az út, A Vénusz vonulása, az Ígéretföld és a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című regényeiről. A VM4K klubban egyes könyveit meg is vásárolhatták az érdeklődők.