2024. március 28., csütörtök
35. TURIAI KOLBÁSZFESZTIVÁL

Saját rekordjukat döntenék meg

Gazdag művelődési műsorral várják a vendégeket

Az előttünk álló hétvégén a sorrendben 35. Turiai Kolbászfesztivál szervezői az idén is gazdag művelődési műsorral, versenyekkel, bemutatókkal várják a látogatókat. A turiai Helyi Közösségben ma megnyílt a szenttamási Art Galéria hagyományos, árusítással egybekötött kiállítása. A hétvégén a kiállítóteremben ezúttal is a helyi művészek tartanak ügyeletet, az érdeklődők pedig a nap bármely szakában megnézhetik a tárlatot. Ugyanakkor még aznap este a falu központjában megkezdik az elárusítóhelyek feltöltését az egész ország területéről érkező különböző kolbászfélékkel és hentesáruval. A már hagyományos turiai sült kolbász mellett nyers-, füstölt-, száraz- és csemegekolbász is vásárolható, ugyanakkor a húsipari termékek bő választéka mellett a disznóvágáshoz szükséges felszerelésen át a különböző fűszerekig mindent árusítanak. A szervezők elmondták, a turiai rostélykolbász 150, a füstölt száraz turiai kolbász pedig 600 dinárért vehető meg. Friss nyerskolbász nem lesz, szombaton délben azonban bemutatják az óriáskolbászt, amellyel a Turiai Kolbászfesztivál az idén is saját rekordját dönti meg: 2035 méteresre tervezik és a bemutatót követően méterszámra (500 din/m) árulják.

Paraczky László felvétele

Paraczky László felvétele

Péntektől a szervezők már fokozott érdeklődésre számítanak, így már a délelőtti óráktól finom falatok, kirakodóvásár és termékbemutató várja a látogatókat. A program a nagyszínpadon a Városi Tamburazenekar fellépésével 17 órakor veszi kezdetét, és a késő esti órákig tart.

Szombaton a Kolbászfesztivál székházának udvarán reggel 9 órakor kezdődik a kolbászgyúrási verseny. A verseny 12 óráig tart, az eredményhirdetés 13 óra körül várható. A nagyszínpadon a műsor 10 órakor Miroslav Đurović pohárköszöntőjével kezdődik, ezt követően pedig a színpadon egymást váltják a különböző néptáncegyüttesek és zenekarok. A kulturális programot a szenttamási Kultúrotthon szervezi, és az ország egész területéről várnak fellépőket. Az óriáskolbász bemutatóját és az újabb rekord hitelesítését követően 12 óra 30 perckor a Dobra banda tamburazenekar koncertjét követhetik a látogatók, 13 órakor kihirdetik a legjobb üzemi szárazkolbász versenyének győzteseit, 14 órakor pedig az óbecsei Boém tamburazenekar lép fel. Azt követően különböző ügyességi versenyekre és látványosságokra kerül sor, 17 órakor pedig Cakana és a Šara zenekar koncertje következik.

Vasárnap, február 24-én tovább folytatódik a kolbász és egyéb szárított és füstölt hús eladása, a késő délutáni órákig a színpadon folyamatos, tarka, kulturális műsorral várják a Turiára  látogatókat. A nagyszínpadon 11 órakor először a szenttamási Hagyományápolók Klubjának kórusát, majd  a kumáni és a majilováci művelődési egyesületek műsorát tekinthetik meg.  11.50-kor a Srce Bačke tamburazenekar, 13.15-kor pedig a szenttamási Banda drvena zenekar ad koncertet. Este 18 órakor az iskola sportcsarnokában immár hagyományosan sor kerül a szenttamási Bard Művelődési Egyesület tánccsoportjának fellépésére.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.