2024. április 16., kedd
CÍMLAPTÖRTÉNET

Lassan, biztosan, szívósan

Mókus Attila 2019. január 30-án énekelte először Luna gróf szerepét A trubadúr című operában, és éppen szülővárosában, Újvidéken. A Szerb Nemzeti Színházban a szűkebb családján, barátain, ismerősein kívül a szakmabeliek és új tisztelői vastapssal jutalmazták fellépését. Erről a debütálásról, valamint életéről, tapasztalatairól beszélgettünk a művésszel, akit értékes baritonja eljuttatta a nemzetközi operaszínpadokra.

Verdi operájában, A trubadúrban férfiasan, kellő erővel alakítottad a féltékeny, bosszúra éhes Luna gróf szerepét, akit a Leonora iránti viszonzatlan szerelme tett bosszúállóvá. Milyen kihívások elé állított ez a szerep?

– Sok énekes, szakértő szerint Luna azért egyike a legnehezebb baritonszerepeknek, mert a fekvése végett alkalmatlanul magasan fekszik pont azoknál a váltóhangoknál, amikor az ember se nincs fönt, se nincs lent, hanem állandóan a közti rétegben. Ezzel a nehézséggel meg kellett birkózni. Világhírű énekesek kiemelték, hogy emiatt mindenki meggondolja, vállalja-e a szerepet, vagy nem. Enrico Caruso, a világ egyik legnagyobb, olasz tenorénekese mondta: A trubadúr a legegyszerűbb opera, csak ki kell választani hozzá a legjobb öt énekest a világon.

Mit jelent számodra, hogy éppen téged kértek fel erre a szerepre?

– Nagyon örültem, hogy noha tíz éve nem vagyok itthon, nem felejtettek el. Az igen tapasztalt, nemzetközi hírnevű, olasz Gianluca Marcianò, amióta a Szerb Nemzeti Színház vezető karmestere lett, teljes erőbevetéssel dolgozik nagy súlyt fektetve a minőségre. Tudja, mennyire fontos az énekesek jó megválogatása és az énekesek folyamatos váltakozása, hiszen nem érdekes, ha mindig ugyanaz az énekes gárda ugyanabban a rendezésben énekli az előadást.

Előbb debütálás, aztán zeneakadémia

Debütálásod napját A trubadúrban szomorú esemény árnyékolta be: Nikola Mitić, a fővárosi Nemzeti Színház Operatársulatának vezető baritonénekese földi maradványait aznap temették el Belgrádban. A művész hogy segítséget nyújtson a fiatal énekeseknek, 1992-ben az említett színház Operastúdiójának a pedagógusa lett. Te is a tanítványa voltál.

– Én négy évig tanultam tőle. Sajnos nem lehettem ott a temetésén, mert nem érkeztem volna vissza időben Újvidékre, a színházba. A rá emlékezés azonban sok erőt adott fellépésem alkalmával. Ő nagyon sokszor énekelte Luna gróf szerepét, és nagyon jól énekelte. Valójában tőle tanultam el a mesterséget, és nélküle soha nem lett volna belőlem énekes.

Úgy tudom, nem zenész családból származol. A gimnázium után a közgazdasági karon tanultál. Hogyan lett belőled mégis énekes?

– Kiskoromtól érdekelt a zene, a családdal jártunk színházba, éneket pedig a nagymama unszolására kezdtem tanulni, ami akkor még, bevallom, nem nagyon érdekelt. Zongorázni is tanultam, az intézményes zenei képzést  azonban valójában tizenkilenc-húszéves korban kezdtem el, és akkor szakítottam meg, amikor a Közgazdasági Kar hallgatójaként előéneklésre jelentkeztem a már említett Nikola Mitić belgrádi baritonistánál, hogy eldöntsem: az éneklést, vagy a közgazdasági tanulmányaimat folytassam. Mind a kettő sok időt igényelt, és választanom kellett. Nikolának nagyon tetszett az éneklésem, és felajánlotta, szívesen foglalkozik velem. Különben nélküle soha nem lett volna belőlem énekes, hanem közgazdász!

Majdnem négy évet dolgoztunk együtt. A reggeli vonattal elutaztam Belgrádba, énekeltünk két-három órát, s jöttem vissza Újvidékre. 2010. március 10-én debütáltam először az operaszínpadon a Szerb Nemzeti Színházban, Verdi Traviatájában, Germont szerepében. Abban akkor már úgy debütáltam, hogy leraktam a felvételit az ausztriai, grazi zeneakadémián (KUG, azaz a Kunstuniversität Graz). Tehát előbb debütáltam, aztán jártam zeneakadémiára, amelyet 2014-ben fejeztem be.

Hogyan jutottál éppen a grazi zeneakadémiára?

– Grazban tanuló, zeneiskolai kollégám ajánlatára írtam e-mailt dr. Tom (Antonius) Sol holland egyetemi tanárnak, a csatolmányban elküldtem neki az életrajzomat és egy-két hangfelvételt, s megkérdeztem, meghallgatna-e. Igenlő válasza után kimentem Grazba, és rögtön ott ragadtam az egyetemen. Vagyis szeptemberben voltam előénekelni, januárban felvételiztem, s márciustól lettem egyetemista, mivel ott az egyetemet lehet télen is, nyáron is elkezdeni.

Tom Sol tanárnál diplomáztam. Ez szép együttműködés volt és nagyon jó folytatása a Nikolánál tanultaknak. Sokat tanultunk, többek között a zenei stílusokról, mert másképp énekli az ember Mozart műveit, Verdi operáit, és máshogy az oratóriumot vagy a dalt...

Ki finanszírozta a négyéves külföldi tanulmányaidat?

– A szüleim is támogatták iskoláztatásomat, de szerencsénkre viszonylag korán és rendszeresen – mivel főszerepeket énekeltem a grazi egyetemen – az intézménytől ösztöndíjat kaptam, amiből szépen meg tudtam élni.

Négy éven keresztül minden napom hasonlóan zajlott: tíztől egyig volt a reggeli próba, egytől ötig (kötelező) előadásokat hallgattam az egyetemen belül, délután hattól kilencig volt a második próba, sőt szombaton délelőtt is próbáltunk. Az ösztöndíj nagyon jól jött, mert a sűrű program mellett, amikor még a napi vásárlást is terveznem kellett, nem tudtam volna dolgozni, hogy eltartsam magam. És persze este, amikor hazajöttem az egyetemről, akkor még várt rám a tanulás.

Minden szemeszterben kaptam ösztöndíjat, valamint egyik évben ezenkívül elnyertem a Stájerország Legjobb Fiatal Művésze díjat, amelyhez pénzösztöndíj is járt. Az ösztöndíjakért nem sajnáltam keményen tanulni, mert azokból tartottam el magam.

A legjobb reklám

Fiatal énekesként hogyan lehet meghívást kapni operaszínpadokra?

– Nem szabad primadonnáskodni, állandóan valamit kitalálni, mert sem a karmesterek, sem a rendezők nem szeretik, ha valaki affektál. A legfontosabb maximálisan felkészülni, jól énekelni, jól dolgozni, jó benyomást hagyni. Egyszerűen akarni és dolgozni kell, s ezt külföldön, de itthon is az emberek szeretik. Senki nem bocsátja meg, ha a szerep nincs teljesen, biztosan megtanulva, de együtt kell működni a rendezőkkel és a karmesterekkel is. Igen, sokszor van az, hogy az ember másképp képzeli el a rendezést, másképp akarná azt a helyzetet megoldani a színpadon, de professzionális énekesként az a munkánk, hogy a rendező és a karmester elvárásait kövessük. Ha az ember így dolgozik, s nem csinál a színháznak és a színházban dolgozóknak bonyodalmat, akkor a szakmai előrehaladás nem gyors, de elég biztos. Az ugrások nem történnek máról holnapra, van, amikor éveket kell várni egy-egy lehetőségre, de ha az ember jól dolgozik, pozitív, akkor lehet előrehaladni. Nem egyszer történt meg, hogy a rendezőnek tetszett, ahogy énekeltem, ahogy dolgoztunk a színpadon, és akkor meghívott egy másik előéneklésre (szólista meghallgatásra). Ott egy másik karmesternek szintén tetszett, hogyan énekelek, ő beajánlott még valakinek. Ez így megy tovább, emberi kapcsolatok révén. Számomra a legpozitívabb, hogy fejlődni lehet, ha az ember jó. A szakemberek egymásnak ajánlják: „Hallgasd meg, mert ez egy nagyon jó énekes, nagyon jó volt ebben a produkcióban, jól dolgoztunk...” Van-e ennél jobb reklám?

Decemberben töltötted be a 36. életévedet, és már az Otelló, Don Carlos, Carmina Burana, Pikk dáma, A pillangókisasszony és más operák bariton főszerepeit énekelted

– 2017 nyarán Németországban a Nabuccóban énekeltem, és először életemben Bajorországban, egy teltházas fesztiválon, előtte pedig Jagót alakítottam az Otellóban. 2018 nyarán két hónapot énekeltem Svájcban a Traviata operában. Igyekszem minden évben vagy minden nyáron egy új szerepet énekelni… A szakmai életrajzomban felsorolt szerepek közül egyeseket az akadémia alatt alakítottam a grazi egyetemen, ahová jártam. Magának az egyetemnek van egy külön, ötszáz férőhelyes, mindennel felszerelt akadémiai színháza.

Az egyetemen évente felléptem két nagy produkcióban. Szerencsém volt, hogy ott énekeltem többek között a Don Giovanniban, a Figaro házasságában, a Bohéméletben, A windsori víg nőkben… Az egyetem mellett sikerült Londonban énekelni A pillangókisasszonyt egy 12 előadásból álló, mintegy két hónapos munka keretében. A Così fan tutte című Mozart-vígoperát a Deutsche Oper Berlin közönsége előtt énekeltem.

Amikor az embert előéneklésre hívják, nem az számít, milyen osztályzattal végezte az egyetemet, hanem hol, mit, kivel énekelt, ki vezényelt, ki rendezte a darabot.

A sikerednek mi a titka?

– Lassan, biztosan, szívósan dolgozom. Ezenkívül úgy gondolom, amikor az embernek a karrierje kicsit stagnál, s nem tudja az okát, fontos a lelki támogatás, hogy átlépje a nehéz időszakot, és hogy azt tudja mondani, megyünk tovább! Jó érzés, hogy a szüleimre mindig számíthatok.

Már negyedik éve Bécsben élsz szabadúszó művészként. Mit jelent ez az életforma?

– Ez azt jelenti, hogy nem vagyok egy színház tagja sem, ami részben nem jó, mert nincs állandó bevételem, másrészt meg jó, mert sokkal szabadabb vagyok. Aki színházhoz szerződik, annak minden szerepet el kell fogadnia, énekelnie kell, nem utasíthatja vissza olyan kifogással, hogy ez nem nekem való, ehhez nincs kedvem. Szabadúszóként én válogatom meg, mit és mikor énekelek, és oda pályázhatok, ahová akarok. A magam ügynöke is vagyok, mert hasznosítani tudom, amit a közgazdasági karon tanultam.

Mire kell legjobban ügyelned?

– A legjobban arra kell ügyelnem, hogy ne betegedjek meg, ne fázzak meg. Fellépések előtt azért nem csinálok rizikós dolgokat, például nem eszek fagyit. Most a téli hónapokban mellőztem a sportolást, mert sokat felléptem, s nem engedhettem meg magamnak, hogy megfázzak. Betegség után két hét szükséges, hogy visszaérjek a betegségem előtti állapotba.

Valamikor az újvidéki Danubius klubban eveztem, most az evezésre sajnos nincs időm, de amikor csak megtehetem, jó időben kint, rossz időben az edzőteremben futok futószalagon, mert ott megfelel az állandó hőmérséklet.

Állandóan kutatok, tanulok

Tavaly is énekeltél a szülővárosodban

– Igen, májusban Rimszkij-Korszakovnak a Legenda a láthatatlan Kityez városáról és Fevronyija szűzleányról című operájában a főbariton szerepét bízták rám. Különös tapasztalat volt az opera koncertszerű éneklése a Zsinagógában jelmezben, színpadi mozgás nélkül. A zenekar a színpadon muzsikált, a kórus pedig mögötte énekelt.

A közönség élvezte tavaly a zene világnapjára szervezett, Gianluca Marcianò vezényelte opera gálakoncertet is, amelyen Riccardo Zanelatto, Szergej V. Mindrin, Branislav Jatić és más neves művészek társaságában te is felléptél a Szerb Nemzeti Színházban. Az újvidéki operatársulattal való együttműködésednek lesz-e folytatása?

–  A tervek szerint több projektumban fogok szerepelni. Számomra minden fellépés fontos, mert minél többet lép fel az énekes, annál jobb lesz. A Szerb Nemzeti Színházban számítanak rám, ennek nagyon örülök, és ezt maximálisan komolyan veszem, mint mindent.

Az intézményes tanulásom befejeződött, mégis állandóan kutatok, tanulok. Énektanárom nincs, mert szerencsére nincsenek technikai gondjaim, de a nálam jóval idősebb kollégáimmal rendszeresen konzultálok, hogyan lehet egyes szerepeket jobban megformálni a színpadon.

A hírnév soha nem vonzott. Elsősorban operaénekes szeretnék maradni, jó operaénekes akarok lenni. Arra törekszem, hogy minél jobban formáljam a szerepeket, és mindig tovább fejlődjek.