2024. április 19., péntek

Kreatív írás Topolyán Bíró Tímeával

Kilenc kis ceruza szorgos sercegése hallatszik a papíron, szorgalmas gyerekek kreatív ötleteitől telítődik meg a levegő a topolyai Juhász Erzsébet könyvtár padlástermében. A hat hónapig tartó boldogságról a foglalkozás vezetőjét, Bíró Tímeát kérdeztem.

Hogyan fogalmazódott meg benned a kreatív írás gondolata?

–Az első kreatív írásra november folyamán került sor a Mi fán terem? című foglalkozássorozat keretein belül, és több mint húszan vettek rajta részt. Náray Éva – a könyvtár igazgatónője – és Komáromi Dóra keresett meg ezzel az ötlettel. Dóra a mai napig a segédem. Minden hónapban egy szombat délelőtt találkozunk a gyerekekkel. A foglalkozások egy és fél órásak. Számomra könnyebb, hogy tanfolyamként folyik tovább az írás, mert kilenc állandó taggal könnyebben tudok dolgozni.

Hogyan építed fel a tanfolyam programját?

– Igyekszem olyan témákat találni, amelyek nem állnak távol a gyerekektől. Az első alkalommal a levélírás volt a téma – például levelet írtak a Mikulásnak. Volt már téma az újságírás is: híreket, álhíreket írtunk. A legutolsó foglalkozáson a mese volt a téma. Alapvetően a népmesék fajtáival ismerkedtünk meg. A gyerekek írtak tréfás-, csali-, állatmesét – használva a csodás elemeket. Behoztuk a sztori kockát is. Dórával igyekszünk játszva tanítani őket, az órák alatt multimediális eszközöket is használunk, hogy érdekesebb legyen számukra – szoktunk zenét is hallgatni írás közben, valamint a foglalkozás végén mindig van idő egy kis játékra is.

Milyen változásokat vettél észre a gyerekeken?

– Nagyon ügyesek, igen olvasottak és aktívak. Rengeteg ötletük van és nagyon sokat szeretnek mesélni. Az első alkalommal kicsit ódzkodtak egymástól, most viszont barátságok alakulnak ki, rutinosabban ülnek egymás mellé. A gyerekek egyénileg, párban és csapatban is dolgoznak. Azt vettem észre, hogy nagyon szeretik eljátszani a dolgokat, sokszor van úgy, hogy amit leírnak, azt le is játsszák párbeszéd vagy jelenet formájában. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek, a fiatalok nagyon szeretnék, ha foglalkoznának a szövegeikkel, valahogy kinyílnak az idősebbek tanácsaira, legyen az pozitív vagy negatív.