Kivirul a Zöldfás utca

Óbecse egyik legforgalmasabb utcája az idén teljesen új külsőt kap

feró

2019. február 20., 22:19 >> 2019. február 20., 23:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A Komunalac is folytatja a platánok metszését (Fotó: Fehér Rózsa)

A Komunalac is folytatja a platánok metszését (Fotó: Fehér Rózsa)

A központ, a Dositej utca és a Csillag tér után az év végéig a Zöldfás utca is megújul: a város egyik legforgalmasabb utcája több mint 118 millió dinárból új úttestet, gyalogjárdát, kerékpárutat, gépkocsibejárókat, parkolóhelyeket és közlekedési jeleket kap. A munkálatok az utca Vadász és Köztársaság utca közötti szakaszán zajlanak majd. Az új járda ugyanolyan térkőburkolatot kap, mint amilyen a pár évvel ezelőtt felújított Újvidéki és Vadász utca közötti szakaszon látható.

Az óbecsei önkormányzat ennek az egy kilométernyi szakasznak a teljes körű felújítására a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól kapott 93 millió dinárt, a községi költségvetésben pedig 25,4 millió dinár szerepel erre a célra. Az önkormányzat a Zöldfás utca csinosítása előtt a vízvezeték-hálózatot is felújítja ezen a szakaszon, erre megközelítőleg 10 millió dinárt költenek majd el a közös kasszából. Az utcában a közvilágítást is modernizálják, lecserélik az oszlopokat és az izzókat, ami további 23 millió dinárba kerül.

Annak érdekében, hogy az itt élők és dolgozók életét a lehető legrövidebb ideig zavarják, a munkálatokat szakaszosan végzi majd a kivitelező. Dragan Tošić polgármester tájékoztatása szerint a kivitelezésre tíz napon belül írja ki a közbeszerzési pályázatot az önkormányzat. Azt, hogy mikor látnak munkához, szerinte egyelőre nehéz megmondani, de azt bizonyosra veszi, hogy az összességében 150 millió dináros beruházást az év végéig befejezi a kiválasztott cég.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége