2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS – SZLOVÁKIA

A pozsonyiak elrontották a csallóközi fociünnepet

A listavezető Slovan nyerte meg a Fortuna Liga tavaszi nyitófordulójának szuperrangadóját - Helyszíni tudósítás

Túlzás nélkül állítható, hogy az egész Kárpát-medencét lázba hozta a szlovák élvonal tavaszi nyitófordulójának rangadója, melyen a második helyen tanyázó DAC csapata a listavezető pozsonyi Slovant fogadta. A február 16-ai derbire ugyanis nemcsak a Felvidékről és Magyarországról érkeztek drukkerek szép számmal, de jöttek szurkolók a távoli Székelyföldről is, és egy kisebb küldöttséggel – melyben ott volt a topolyai TSC vezetősége is – a Délvidék is képviseltette magát a labdarúgás határain is túlmutató sporteseményen.

A csallóközi város utcái már a délelőtti órákban benépesültek, mivel a dunaszerdahelyi klub egész napos programmal kedveskedett a szurkolóknak, akik a déli óráktól egyre nagyobb számban gyülekeztek a végleg elkészült, több mint 12 000 ember befogadására alkalmas Mol Aréna közelében. Két órával a kezdés előtt megnyíltak a stadion kapui, és a 16 órai kezdésre gyakorlatilag megtelt az aréna. A déli lelátót szokás szerint a hazai fanatikusok vették birtokukba, az északi kanyarban pedig több száz fővárosi drukker foglalt helyet, akik bizony viselkedésükkel többször is átlépték a sportszerűség határait, de mint azt mi is megtapasztalhattuk már, vannak, akiknek mindent szabad… A szombat délutáni találkozó a várakozásoknak megfelelően fantasztikus hangulatban kezdődött el, egy nagyszerű szurkolói koreográfia után a DAC és az egész határon túli magyarság himnuszának számító Nélküled c. szám bizony könnyeket csalt a még legedzettebbek szemébe is. A kezdőrúgást egy igazi világsztár, a háromszoros olimpiai bajnok magyar úszónő, Hosszú Katinka végezte el, akit hatalmas üdvrivalgással fogadott a Mol Aréna közönsége.

Maga a találkozó csalódást hozott a magyar szurkolók számára, a pozsonyiak ugyanis végig veszélyesebben futballoztak, több helyzetet alakítottak ki, mint a hazai gárda, és egy, a hajrában szerzett tizenegyesgóllal el is vitték a teljes zsákmányt, aminek köszönhetően 11 pontra növelték előnyüket a táblázat élén. A mérkőzés játékvezetője, aki kezezésért ítélt büntetőt a vendégek javára, a ráadás perceiben befújhatott volna egy tizenegyest a hazaiaknak is, Glova sporttárs azonban nem látta, vagy nem akarta látni, amint a Slovan egyik játékosa szintén kézzel ért a labdához a saját tizenhatosán belül.

A lefújást követően látványos tűzijáték tette még felejthetetlenebbé az élményt, a két szurkolótábor pedig percekig ünnepelte saját csapatát. A fővárosiak a már a félig a zsebükben lévő bajnoki címet ünnepelték, míg a szerdahelyi együttes labdarúgói a stadiont körbejárva köszönték meg a szurkolóknak a támogatást. Számunkra a hazainduláskor érkezett a slusszpoén, amikor a parkolóban odajött hozzánk egy helybéli fiatalember, aki látva az autónk rendszámtábláját, megkérdezte, hogy Szabadkáról jöttünk-e. Miután mondtuk, hogy igen, kezet nyújtott, és csak ennyit mondott: Köszönjük, hogy eljöttetek! Ezért az érzésért kellene minden fociszerető magyar embernek legalább egyszer eljutnia a dunaszerdahelyi arénába.

Dunaszerdahely: DAC 1904–Slovan 0:1 (0:0)

Mol Aréna, 12 135 néző, vezette: Filip Glova. Góllövő: Sporar (11-esből) a 79. percben.

DAC 1904: Jedlička, Huk, Vida K., Taiwo (Čmelik), Kalmár, Vida M., Herc (Ronan), Kostrna, Satka, Tretyakov, Cesar (Kone). Vezetőedző: Peter Hyballa.

Slovan: Greif, Apau (Medvegyev), De Kamps, Rharsalla, Ljubičić, Sporar, Szuhotszkij, Holman (Guzmics), Bozsikov, Čavrić (Dražić), Bajrić. Vezetőedző: Martin Sevela.