2024. március 28., csütörtök

Etana és...

Némely történetek a messze múltnál is régebbi időben keletkeztek, nem is tudjuk, hogy mikor. Talán akkor, amikor a mesék, a regék, az imádságok, az énekek meg az országos és napi események még egybevegyülten keringtek a világban. Tehát akkor, amikor a fájdalom tartotta a rokonságot az örömmel és viszont. Az a világ még a Teremtés szőttese volt. Olykor ma is föl-föllobbannak színei a tömeges lélekirtástól valami szerencse folytán, őrangyali segítséggel megmenekült gyermeki szívekben.

Égberagadás

Sumer pecséthenger másolata (Bérczi Szaniszló rajza) Kr. e. III. évezred közepe.

 Etana égberagadása sumer kori pecséthengeren. (Bérczi Szaniszló rajzmásolata, Égberagadás, földreszállás c. füzet hátsó borítója)

„Így szólt a sas Etanához:

Induljunk föl, Anu egébe!

Mellemre feszítsd melledet,

fogózz két szárnyam zászlajába,

oldalamhoz szorítsd oldaladat!” (Rákos Sándor fordítása)

*

A számos példányban fönnmaradt – kőbe vésett – pecséthengerek gyakori ábrája a mutatott kép.

A pásztor terelte báránycsapat élén régi jó ismerős, egy rackajuh áll. Előkelő jószág, mert latin neve is van: Ovis aries strepsiceros hungaricus.

Etanáék utazásának magyar változatában Fehérlófia/Fanyűvő megmenti a jégveréstől a griffmadár fiókáit, s cserében azt kéri, hogy az óriás madár röpítse föl őt a fölső világba, azaz a miénkbe, a Földre.

Visznek magukkal három ökröt, három hordó bort, hogy az óriás madár bírja a mérhetetlenül hosszú utat. Végül Fehérlófia a saját combjából vág neki egy jókora darabot, hogy fölérjenek. A jó griff odafönt visszaöklendezi neki a combhúst.

Így jutnak föl a Napvilágra.

Jó, a mese ideért, de a rackák?

Miként került e jellegzetes magyar juhfajta oda? Majd onnan ide? A lexikon szerint őse Délnyugat-Ázsiában élt arkal volt (Ovis vignei var. arkal). Ott háziasították először a juhokat. Bökönyi Sándor akadémikus, a régészeti állattan, az archeozoológia egyik megalapítója szerint a magyar racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében. Egyedül nálunk őshonos.

*

A Ludas Matyi Európába két irányból érkezett.

Nyugat-Európa: Matyi kétszer torolja meg sérelmét

A Moldvában a csángók tartományában háromszor. Ott katonáskodott Fazekas Mihály...

*

A legendák világából átlépünk az írott és sok más módon is adatolt történelembe, aminek jóvoltából az őshagyomány hirtelen összekapcsolódik az avar vagy hun, vagy magyar vezérek-fejedelmek életével. Például lakomáival és udvari mestereik ötvösművészetével. A korabeli források szerint a hunok írtak és olvastak, de biztos és megfejtett nyelvi adatunk egyelőre nincsen. Az avarok magyar beszédét írásemlékek tanúsítják.1

Talán az égi út azon pillanatát ábrázolja a Nagyszentmiklósi Kincs 7. századi korsójának domborítása, melyen ember-utasa éppen inni ad az őt magasba röpítő csuda-madárnak?

Nagyszentmiklósi kincs, 7. sz. korsó égberagadási jelenete, Hampel József rajza (1894).

Az óriásmadarat eteti és itatja utasa...

Lássunk ugyanerre a témára egy másik munkát – ugyancsak a Nagyszentmiklósi Kincs tárgyai közül.

*

Nagyszentmiklósi kincs, 2. sz. korsó. Bálint Csanád régész megállapítása szerint a lelet darabjai a VII. és VIII. sz. között készülhettek. Úgy véli, hogy ez a legkésőbbi. Avar munka?

*

Nekünk, magyaroknak, a mi Tündér Ilonánk jut eszünkbe róla, akinek kastélya titkos-tiltott szobájában, szárnyánál fogva falra szögezve raboskodott a sárkány. A tilalom ellenére a hős bement hozzá: a sárkány persze becsapta és megszökött, ráadásul Tündér Ilonát is elrabolta.2

*

Annyi bizonyos, hogy a Kr. e. III. évezred végén, a Dél-Urál, közelebbről Perm környékén váratlanul megjelent a teljes bronzkori fölkészültséget mutató andronovói kultúra, a szabar/szabir tárgykészítés, valamint művészet kiforrott alkotásaival.

*

Az ún. „permi bronzok” készítése jóval a Krisztus előtti időkben kezdődött. Módszeres föltárásuk még messze van a befejezettségtől. Hogy csak egy példát vegyünk, az Urál-vidék szabirok lakta tája, ahol a legtöbb városuk állt, a közelmúltig a Vörös Hadsereg gyakorlatozására és titkos támaszpontjainak elrejtésére szolgált...

A bennünket itt közelebbről érdeklő ún. sárkányemberes bronzöntvények eddig előkerült példányai nagyjából a Nagyszentmiklósi kincs tárgyainak kortársai. Keletkezési idejük zömmel a VI–IX. sz., egész korszakot ölel át, a művek mégis oly erősen hasonlítanak egymáshoz, hogy föl kell tételeznünk a mögöttük álló képzetek egységét és állandóságát.

Láttuk, hogy a Nagyszentmiklósi kincs mestereire szemlátomást erősen hatott a korabeli bizánci aranyművesség ízlése, lásd pl. a 7. sz. korsó égberagadottjának „barokkosan loknis” hasát és mellét. A permi alkotókat az ilyen hatások szerencsére elkerülték. Az ő műveik az idő haladtával egyre tisztultak, mélyültek, egyszerűsödtek.

Sok közöttük rongált, viseltes. Ma már nem tudhatjuk, hogy minek köszönhetik fönnmaradásukat: adjunk hálát Istennek, hogy ilyen remekművek maradtak ránk, még ha olykor sérült állapotban is.

*

Ha türelmesen vizsgáljuk a bronzokat, rájöhetünk, hogy nem csupán kortársai, de szellemi ikertestvérei a Nagyszentmiklósi aranylemez-domborításoknak. Meg Etana égbe-emelésének. Mintha ugyanazt a mitológiai eseményt dolgoznák föl. Persze ki-ki a maga nyelvén. Mondhatni: tájszólásában...

Ennek és a következő bronzmunkának az alkotó művésze erősen átfogalmazta a korábbi kompozíciót. A „fölső világba” emelendő hőst a szállító lény mellére helyezte. De nem teljes alakját, hanem csupán a leglényegesebb részét, a fejét ábrázolta. Jól kivehetően nem csonkolt, hanem eleven arcként.3

A VIII–IX. századi permi bronzöntvényen ismét Tündér Ilona gyönyörű, szív alakú arcát

a Vatikáni levéltárban fönnmaradt úti jelentés kimondatlanul tanúsítja, hogy a Káma–Volga környéki rokonainknak nem volt se királyuk, se államuk. Holott a fogalmakat nyilván ismerték, hiszen nyugati szomszédságukban feküdt a bolgár királyság. Távolabbi példákat is ismerhettek, mivel híres kereskedőkként használták a Borostyán utat, lásd Savaria, Kr. u. 43! Valamint a Kárpát-medence negyvennél több hasonló helynevét! Dél felé, a Don és a Volga közti síkságon a Fekete-tengerig is eljártak Észak méltán híres prémjeivel, nyesttel, hermelinnel, cobollyal. (Iordanes 37.)

Úgy gondolhatták az ottani magyarok, hogy nincs szükségük államszervezetre, meg tudják ők védeni magukat bárki ellen. Elképzelésük évezredeken át igazolódott, de az utolsó próbán, 1240 tájékán, a tatárok ellen, elbukott.