A Csang’e–4 szonda leszállása a kínai űrkutatás jelentős sikerének tekinthető. Érdekes fejlemény, hogy Kína ismertette a NASA-val a leszállás pontos helyét. Ez egyben szimbolikus jelentőségű, és elemzők szerint ez is azt igazolja, hogy amíg a Föld bolygón időnként ismét hidegháborús szelek fújnak, nincs űrverseny. Az 1950-es évek végétől 1969 júliusáig ádáz verseny folyt ugyanis az USA és a Szovjetunió között. Aztán az első holdra szállás a verseny végét jelentette. Az 1970-es évek közepétől az első űrrepülőgép startjáig az Egyesült Államok még csak embert sem tudott a világűrbe juttatni.
Az űrkutatás híveinek csalódást okozott, hogy az amerikai űrrepülőgépek érájában nem sikerült újraéleszteni az Apollo-korszak hangulatát. Az új évezred első évtizedét a NASA a Nemzetközi Űrállomás építésével töltötte. A második űrrepülőgép elveszése pedig abba az irányba terelte a viszonyokat, hogy amikor a „földi” kapcsolatok mélypontra jutottak, az űrben az oroszokkal akkor is jóban kellett lenni. Már csak azért is, mert időnként csak ők tudtak volna valamilyen katasztrófahelyzet esetén eljutni az űrállomásig.
Közben új célok bukkantak fel, legalábbis elméleti alapon. Ismét beszéltek egy állandó holdbázis létesítéséről. Trump elnök is ismét a Holdra történő visszatérést jelölte meg fő célként.
Kína eközben következetesen haladt előre a saját maga által kijelölt úton. 2003-ban először küldtek űrhajósokat a világűrbe, majd elindították űrállomás-programjukat. Egy nagy űrállomásuk elkészültét 2022-re ígérik. Közben leszállóegységeket és holdjárókat küldtek a Holdra.
Régebben a „jönnek az oroszok” filozófia az amerikai kultúra részévé vált. Ma Kínát tekintik a legfőbb versenytársnak. Elemzők szerint azonban ez csak gazdasági téren igaz. Az űrtevékenységre nem terjedt ki ez a felfogás. Kína most olyat tett, amit eddig senki sem. A leszállás a Hold túlsó oldalán Kínát végleg beemelte az űrnagyhatalmak sorába.
ŰRVERSENYZŐK
Ma a magán űrtevékenység az, ami dinamikusan fejlődik. A NASA súlya látványosan csökken az amerikai politikában. Kína ma egymagában futja a versenyt, az USA tempója lassulni látszik. Indiáról cikkeztek korábban, mint lehetséges „űrversenyzőről”, de úgy tűnik, még sokáig nem diktálhatnak a versenyt megélénkítő tempót.
A 20. század 70-es, 80-as éveiben úgy tűnt, az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok által elért „űrsikerek” az űrkutatás olyan gyors fejlődését eredményezik, hogy a 21. század elejére az emberek már tömegesen eljutnak a világűrbe. Hasonlóan képzeltük el a jövőt, mint ahogyan azt például az Alfa holdbázis, vagy eredeti címén a Space: 1999 című sorozatban láthattuk.
A hidegháború megszűnése valószínűleg sokban hozzájárult ahhoz, hogy az űrkutatás más irányt vett. Az űrkatasztrófák ráébresztették az emberiséget, mennyire földhöz kötött és mennyire nem képes még mindig olyan biztonságos szerkezetek megépítésére, melyek alkalmasak lennének Földünk tartós elhagyására. A hidegháború idején a két szuperhatalom között kiélezett verseny folyt. A 80-as évekig úgy tűnt, a Szovjetunió állja a sarat. Sikerült azt a téves képzetet kelteni, hogy ahol ilyen fejlett technológia létezik, ott a gazdasági eredményei és előnyei is hamarosan kifejtik jótékony hatásukat. Utólag megállapítható, hogy az abban az időben a stratégiailag fontos ágazatokban elért szovjet eredmények nem a gazdaság általánosnak nevezhető magas szintű fejlettségéből adódtak. A fegyvergyártás terén, az atomtechnikában, a rakétatechnikában, az energetika terén és az űrkutatásban is azért születhettek jelentős eredmények, mert a diktatórikus állam diktatórikus eszközeivel elképesztő mértékű erőforrás-koncentrációt dirigált ezen ágazatok fejlesztésére. A klasszikus közgazdasági elméletekből ismert hozamráfordítási arányokat nézve azonban feltehetően nagyon rossz hatékonysággal használták fel a jelentős eszközöket. Az eredmények pedig csak lassan és nehézkesen „szivárogtak” át a nemzetgazdaság más szféráiba.
A PIACGAZDASÁG MINT AZ ŰRKUTATÁS MOZGATÓRUGÓJA
Az amerikai piacgazdaságban más viszonyok uralkodtak, mint egykor a Szovjetunióban. A piaci mechanizmusok az űriparra is kifejtették hatásukat. Ott ugyanis szabadabb volt az információáramlás a „civil” szféra és az űripar, de még a hadiipar között is. Az USA-ban lényegében azonos vállalatokon belül folyt a polgári, valamint a katonai és űrkutatási szféra technikai fejlesztése. A McDonald Douglas, a Lockheed vagy például a Boeing cég a mai napig gyárt polgári és katonai repülőgépeket, de űrrakétákat vagy azok alkatrészeit is.
A szoros kapcsolat a két szféra között lényegében jól működött, és működik ma is. Az államilag a kulcságazatokba befektetett összegek és erőforrások végül többszöri megtérülést eredményeznek, a piaci mechanizmusok által ugyanis az anyagi érdekeltség ahhoz vezet, hogy az elért eredmények az egész gazdaságot képesek magukkal „húzni”. Az űriparban elért fejlesztési eredmények így hatékonyan és gyorsan továbbgyűrűznek, kifejtik hatásukat a gazdaság több ágazatában. Már régen divatos pl. egyes termékeket azzal reklámozni, hogy a NASA kutatóinak felfedezésén alapszik a gyártási technológia.
