2024. április 20., szombat

Próba-népszámlás márciustól

A statisztikai hivatal pályázatot írt ki 85 összeíró számára

Legkésőbb február 20-án 22 óráig jelentkezhetnek azok, akik összeíróként részt kívánnak venni a március 18. és április 30. között megszervezendő próba-népszámláláson. A Köztársasági Statisztikai Hivatal honlapján tette közzé a nyilvános felhívást. Jelentkezni kizárólag elektronikus formában lehet, a http://pod2.stat.gov.rs/PrijavaPP2019/ linken. A felhívás addig lesz nyitva, amíg nem nem jelentkezik elegendő számú összeíró. A statisztikai hivatal minden helyi önkormányzat tekintetében meghatározta, hogy hány összeíróra van szükség. Az összesen 85 összeíró számára márciusban ötnapos képzést tartanak. Bárki jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, nincsen munkaviszonyban – legalábbis nem a március 18. és április 30. közötti időszakban –, legalább négyéves középiskolát végzett el és aki bizonyítani tudja, hogy nem büntetett előéletű és hogy büntetőeljárás sincsen ellene folyamatban.