2024. április 24., szerda

MagyarZó Pistike messéi

Atatát a héten különös búskomorság kerítette hatalmába, a totális reményvesztettség lett úrrá rajta, azt mondta, egyáltalán nincs vicces kedvében, sokkal inkább depressziós. Nem olyan divatosan depis, ahogyan manapság a jómódú színészek és sztárolt énekesnők szoktak depizni, hanem tényleg.

– Mi ütött már megint beléd, Tegyula?! – kérdé őt amama. – Mit lógatod itt az orrod, mintha egyéb dolgod sem lenne?!

– Borzasztó hírekkel szembesültem, Tematild – válaszola a fater –, s nekem idő kell ahhoz, hogy ezeket feldolgozzam.

– Ugyan mi az a szörnyű, ami ennyire lehangolt? – cukkolá őt a muter.

– Tisztában vagy te azzal, Tematild, hogy a titói korszakból felvett kölcsönök fejében még 1,7 milliárd euróval tartozik Zerbia?! – így atata. – 2041-ig fogjuk fizetni ezt az adósságot! Az elvtársak és elvtársnők hetvenes évekbeli urizálásának törlesztéséből még a Pisti is kiveszi majd a részét! A Pisti, aki nemcsak hogy nem élt akkor, hanem már ódákat sem hallott az akkori állítólagos Aranykorról!

– Nem tesz jót az egészségének, zomzéd, ha minden piszlicsáré dolgon felzaklatja magát – mondá az éppen megérkező Zacsek.

És hogy nyomatékot adjon a szavainak, rögtön elmesélt egy viccet.

A férj és a feleség alszanak, a férfi azonban állandóan forgolódik. Egyszer csak a feleség megkérdi tőle.

– Mi van veled, miért nem tudsz aludni?

– Tartozom a szomszédnak kétezer euróval, és nem tudom neki megadni.

A feleség felkel, kinyitja az ablakot, és kiabálni kezd.

– Szomszéd! Szomszéd!

– Mi történt, szomszédasszony, hogy éjjeli háromkor felébreszt?

– A férjem nem tudja megadni magának a tartozását!

Ezzel becsukja az ablakot, és visszabújik az ágyba.

– Most már aludj nyugodtan, hadd forgolódjon ő!

– Így van! – helyeslé amama. – Miért kell neked a negyvenéves Aranykorral vesződnöd, amikor itt van ez a mostani?! Olyan jól megy, hogy a Crvena zvezda pólósai már megkezdték a fürdési idényt a spliti tengerparton.

– De nem azért, mert a nagy melegtől vízbe kívánkoztak, hanem mert a zerb vízilabdacsapat szimbólumai miatt horvát huligánok botokkal rájuk támadtak! – mondá atata.

– Mindez a politikusok állandó feszültségkeltésének a következménye – nyugtázá a Zacsek. – Meg annak, hogy nincs politikai akarat sem itt, sem ott, hogy fellépjenek a szurkolói huliganizmus ellen.

– No de talán már az is véget ér hamarosan – reménykede amama. – Zerbia jövője elnevezéssel a Vučko megkezdte nagyszabású búcsújárását a zországban. Úgy hírlik, az elkövetkezendő időszakban száz községbe látogat majd el.

– Ha belegondolok Vučko múltjába – mondá atata –, nem vagyok biztos abban, hogy éppen neki kellene foglalkoznia Zerbia jövőjével.

– Nekem az sem egészen világos, hogy milyen szerepben járja a terepet – töprenge a Zacsek. – Állítólag államfőként, bár engem ez az utazó cirkusz sokkal inkább emlékeztet egy haladó választási előkampányra. Valamivel csakis ellensúlyozni kell, és háttérbe szorítani a hétről hétre egyre több zerbiai városban zajló hatalomellenes tüntetéseket.

– Ha hozzánk is ellátogat, én majd megajándékozom egy ollóval – jegyzé meg amama.

– Ugyan miket beszélsz összevissza már megint, Tematild?! – ripakoda rá a fater. – Minek az elnöknek olló?!

– Már hogyne kéne! – kiálta fel amama. – Nem hallottad, amikor azt mondta, hogy az elmúlt öt évben országszerte 180 gyárüzem nyílt, és azt szeretné, ha az elkövetkező négy esztendőben újabb száz nyílna?! Gondoltam, a sok zalagvágástól biztos kikopott már a régi ollójának a zéle.

– Örülök én annak, hogy ilyen sok üzem nyílik országszerte – bólogata a Zacsek –, csak némiképp zavar, hogy többnyire külföldi beruházók nyitják őket, akik amellett, hogy olcsó munkaerőhöz jutnak, még bazi nagy támogatásokban és kedvezményekben is részesülnek. Miért nem a hazai állampolgárokra fordítja azt a pénzt az állam?!

– Igazából, zomzéd – mondá rezignáltan a fater –, itt permanens választási kampány folyik. Mert ha valamihez igen, akkor ehhez aztán nagyon értenek a haladók. És ilyenkor rendszerint mindig feltűnik a rózsaszín köd, és mágikus kifejezések kíséretében elhangoznak a jól megválasztott, kissé kozmetikázott statisztikai adatok, amelyekből igazából semmi sem derül ki.

– Ne felejtse szavát, zomzéd – szakítá meg a fatert a Zacsek –, a statisztikáról jut eszembe: ha négy napig székrekedésem volt, utána pedig három napig hasmenésem van, statisztikailag nézve egész héten jó volt az emésztésem. Zerbiában is van egy maréknyi piszokgazdag, meg a máról holnapra élő tömeg, statisztikailag nézve tehát meglehetősen jól élünk – ja és ami még nagyon fontos: költségvetési többlet van!

– Igen, a legújabb varázsszó a szufficit – folytatá beszámolóját atata. – Senki sem érti, a szakértőket leszámítva, azok pedig úgysem számítanak. Politikai vezetőink sosem a tájékozottakhoz beszélnek, hanem a szerényebb ismeretekkel rendelkező tömeghez, amelyet könnyű manipulálni hangzatos kijelentésekkel, mint amilyen például az, hogy januárban a szufficit háromszor nagyobb volt a tervezettnél, és ez milyen zuper. No de mit is jelent ez valójában? Azt, hogy sokkal több pénzt szedtek be a néptől, mint amennyi az állam működéséhez szükséges! És azt is, hogy valaki rosszul számolt! És az én paraszti logikám felveti a költői kérdést: ha már januárban ilyen nagy volt a szufficit, akkor miért kellett február elsejétől megnövelni a jövedéki adót?!

Mivel a fater kezdett ismét begyulladni, hogy kissé lehiggadjon, és hogy feldobja a kedvét, a Zacsek elmesélt egy újabb viccet.

A páciens fekszik a műtőasztalon, az aneszteziológus pedig megkérdi tőle:

– Milyen altatást szeretne: olyat, amelyet az egészségbiztosítási alap fizet, vagy a magánúton fizetendőt?

– Hát, ha lehetséges, akkor azt, amelyet az alap fizet.

– Rendben. Lehunyja kék szemét az ég, / lehunyja sok szemét a ház, / dunna alatt alszik a rét – / aludj el szépen, nánáná…

– Még jó, ha van altatóorvos egy adott kórházban – így amama. – Amennyi orvos elköltözött az országból, lassan már annak is örülünk, ha lesz, aki megmérje a vérnyomásunkat.

– No de a zerb kormány hamarosan megállítja a kivándorlást – mondá atata –, a héten megtartotta első ülését a Gazdasági Migrációs Koordinációs Testület, amelynek az a feladata, hogy maradásra bírja a menni szándékozókat. A testület hamarosan kidolgozza az elvándorlást megállítani hivatott stratégiát. Zoran Đorđević munkaügyi miniszter olyannyira bízik eme stratégia hatékonyságában, hogy szerinte nem csak hogy megállítják az elvándorlást, hanem még majd a külföldiek is kedvet kapnak, hogy ideköltözzenek.

– Nahát! – lelkesüle föl amama. – Ha a zerb stratégiáknak ekkora ereje van, akkor nem értem, hogy nem jutott még senkinek az eszébe, hogy az éhezőknek bekapcsolja a 24Kitchen főzőcskézős tévécsatornát: hátha a látottaktól jóllaknak!

Mire a Zacsek a fater felé fordul:

– Képzelje, zomzéd, összefutottam a minap a Pisti és a Peti csinos angoltanárnőjével. Váltottunk néhány szót.

– És mit mond a szemrevaló csinibaba?

– Semmi különöset. Németül tanul.

Pistike, rég múlt idők adósságait törlesztő leendő altatóorvos