2024. április 19., péntek

Rama tintát kapott az arcába

Tintával fújta arcon Edi Rama albán miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő a tiranai parlament tegnapi ülésén.

Edi Paloka, az ellenzéki Demokrata Párt képviselője fecskendővel fújta arcon a kormányfőt, akinek az arca és az inge is tintás lett. A „támadás” hátterében az állhat, hogy Rama, a kormányzó Szocialista Párt vezetője elutasította a demokraták azon követelését, hogy péntekig mondjon le a miniszterelnöki hivataláról. Rama némileg gúnyos hangnemben beszélt arról, hogy aggasztja, hogy a kormánynak nincs valódi ellenzéke.

Llulzim Balsa, a Demokrata Párt elnöke néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy utcai tiltakozásokat szervez, ha Rama nem mond le kormányfői tisztségéről, és nem adja át a hatalmat egy szakértői kormánynak.

Nem ez lenne az albán ellenzék első tiltakozása, a demokraták már többször is bojkottálták a parlament üléseit, mert véleményük szerint Edi Rama és pártja autokrata eszközökkel kormányoz, és kapcsolatba hozható a szervezett bűnözéssel.

Tavaly októberben egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg a kormányfőt.