2024. április 19., péntek

Egy az öt millióból

Tizenegyedik alkalommal tüntettek a fővárosban

A tüntetés résztvevői a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának épülete előtt gyülekeztek. A tömeghez Božo Prelević ügyvéd és Savo Manojlović Az alkotmányosság és a jogszerűség védelmét szolgáló egyesület képviselője szólt.


A tiltakozók a város főbb utcáin vonultak a Szerbiai Rádió és Televízió épületéhez. A mai tüntetésen a polgárok aláírhatták az Egyezmény a néppel című dokumentumot. Szövetség Szerbiáért pártkoalíció tette közzé az ellenzék által megfogalmazott dokumentumot, amely hét pontból áll. A megállapodást aláíró 34 ellenzéki politikai szervezet képviselői pedig garantálják a dokumentumban foglaltaknak a végrehajtását. A kormányellenes tüntetés tavaly december 8-án kezdődött a fővárosban és azóta minden szombaton megtartják. A mai tüntetést számos egyetemi tanár és ügyvéd is támogatta. Csütörtökön, pénteken és szombaton Niš, Újvidék, Kragujevac, Čačak, Smederevo, Negotin, Šabac, Trstenik, Kruševac, Vranje, Szabadka, Pančevo, Užice, Gornji Milanovac adott még helyet a tiltakozók megmozdulásainak.