2024. április 24., szerda

Bennünk a gyógyító erő

Nem volt betegségtudatom – vallja a zentai Borza Szladecsek Anna, aki nyirokrákból gyógyult ki

Ismerem Borza Szladecsek Annát, ugyan nem közelről, de tudtam, hogy betegséggel küzdött, és arra is emlékszem, hogy külső szemlélőként ezt nem nagyon lehetett rajta látni. Nem titkolta, de valahogy úgy tűnt, ura a helyzetének, túl lesz rajta és olyan jövőképe van, amiben ő egészséges anya, nő, feleség. Amikor leültünk beszélgetni arról, hogyan kezelte helyzetét, milyen utat járt be a gyógyulásig, a hozzáállásában két dolog ragadott meg, mégpedig, hogy nem betegségként, hanem módosult állapotként tekintett a Hodgkin-limfómára, és, hogy naponta gyakorolta a hálaadást.

Borza Szladecsek Anna: Naponta gyakoroltam a hálaadást(Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Borza Szladecsek Anna: Naponta gyakoroltam a hálaadást(Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Hogyan derült ki, hogy egy ilyen elváltozás van a szervezetedben és mi utalt arra, hogy valami nincs veled rendben?

–2014-ben már voltak arra utaló jelek, de azokat félvállról vettem. Kisiklott az életem, megszűnt a munkaviszonyom, és onnantól fogva lefelé csúsztam a lejtőn testileg, lelkileg és anyagilag is. Érzelmi viharok, érzelmi kitörések jellemeztek, állandóan ingadozott a hangulatom és sűrűn lebetegedtem, amiből nehezen tudtam kilábalni, majd 2015-ben egy erős szúró fájdalom jelentkezett nyakamban, és akkor már megdagadt az egyik nyaki nyirokmirigyem. Ez indította el a kivizsgálásokat. Utólag, amikor átgondoltam a helyzetemet, be kellett magamnak vallani, hogy ennek volt előzménye, volt előjele, és ez minden daganatos betegségnél így van. Amikor már megnagyobbodott az a nyirokmirigy, akkor már a Hodgkin-limfóma, vagyis a nyirokrák harmadik stádiumában jártam. A nyaki és a tüdő körüli nyirokcsomók megduzzadtak, a kulcscsontom körül három centiméteresek voltak, és a CT-felvételen látszott, hogy a szív környékén, a szegycsont alatt, kilenc centiméter hosszú nyirokdaganat is van, a daganatok nyomták a tüdőmet, ami köhécselést okozott. Ezt a köhécselést én már jóval előbb is tapasztaltam, csak nem vettem komolyan. Voltak más fájdalmaim is, csontfájdalom, gerincfájdalom, vállfájdalom, éjszakai hidegrázás, viszketés, szóval egy komplex tünetegyüttes, ami mind arra utalt, hogy valami nagyon nincs rendben. Több orvosnál is jártam kivizsgáláson, és senki nem tudott konkrét válasszal szolgálni. A tüdőröntgenen derült ki, hogy fehér foltok vannak a tüdő környékén, onnan mentem mellkas CT-re, azzal Kamenicára, ott az orvosi komisszió további vizsgálatot kért, és a PET CT adott konkrét választ. Szövetmintára is szükség volt, és abból derült ki, hogy milyen típusú nyirokdaganatom volt. Kamenicára jártam terápiára, áprilisban kezdtem, hat hónapig tartott, és minden két hétben kellett mennem. Kezdetben nagy bátran én hajtottam le kísérővel, és gyakorlatilag alig tapasztaltam mellékhatásokat, de később már vitettem magam, mert a szervezetem nagyon belefáradt a terápiába.

Hogyan tekintettél a diagnózisra, mikkel kellett megküzdened a gyógyulás útján és mi adott kapaszkodót?

– Talán csak egyszer-kétszer mondtam magamra első személyben, hogy rákos vagyok. Nem volt betegségtudatom, úgy fogtam fel, hogy van egy módosult állapotom, amelyet kezelni kell, de még így is nagyon nehéz időszak volt. A férjem külföldön hajtott, sokat volt távol, a kislányomat is nagyon megviselte, ő is megbetegedett, őt is orvoshoz hordtam, szóval komoly érzelmi hadviselés volt mindannyiunk számára. A családom a létező legtöbbet igyekezett velem törődni, olyan könyveket hoztak nekem, amelyek pozitív irányba terelték a gondolataimat. Müller Péter könyveit nagyon szeretem, és azokat olvasgatva fedeztem fel a spirituális világ felé való nyitottságomat, ott találtam egyfajta kapaszkodót. Elkezdtem önmagamban keresni a betegségem okát, rengeteg kérdésem volt, és szépen lassan jöttek a válaszok. Nyitott voltam az égi energiákra, és nagyon erősek lettek a megérzéseim, és azokra hagyatkozva vittem végig az egész terápiát. Hallgattam a belső sugallatokra. Azt ettem, amit kívántam, nem amit előírtak, nagyon sokat tartózkodtam a természetben, sokat meditáltam. Fontos volt számomra, hogy minden áldott nap le tudjak nyugodni, ki tudjam kapcsolni az agyamat, ki tudjam magamból füstölni azokat a negatív érzéseket, amelyek napközben keletkeztek. Rengeteg kétségbeejtő gondolat kerített hatalmába, tele voltam aggodalommal, és ezek könnyen magukkal ránthattak volna, ha nem reagálom le megfelelően. Esténként, amikor elcsendesedett a ház, akkor leültem meditálni. Semmi extra dologra nem kell gondolni, csupán megfogalmaztam a bennem motoszkáló kérdéseket, azokat becsomagoltam és elküldtem magamtól. Felfedeztem az angyali világ jelenlétét, és ez lehet, hogy sokaknak megfoghatatlannak, hihetetlennek tűnik, de egy daganatos betegség állapotában kapaszkodót keres az ember, és talál is. Próbáltam kommunikálni az angyali világgal, mert éreztem, tudtam, hogy biztonságban vagyok, fogják a kezemet és vezetnek engem. Sokszor nap közben is muszáj volt leülnöm és meditálnom, hogy lenyugodjak, mert elhatalmasodott rajtam a kétségbeesés. A meditáció révén szinte naponta valami új dologgal találkoztam, rengeteg gondolat támadt a fejemben, és ezeket muszáj volt leírnom. Elkezdtem naplót vezetni, de nem csak a testi elváltozásokról, a szervezetem jelzéseiről, hanem az érzésekről, gondolatokról is, mindenről, ami kavargott bennem. Akkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy jó úton vagyok, és én ezeket a gondolatokat szeretném megosztani a sorstársaimmal. Úgy éreztem, hogy az egészségügy kicsit félreinformálja a betegeket. Amikor megkérdeztem a komissziót, hogy mi okozta nálam a daganatot, nem tudtak konkrét választ adni. Ha nincs válasz, akkor hogyan tudják kezelni – tettem fel a kérdést magamnak is. Nagyon erős citosztatikumokat javasolnak, ami valójában öl, gyilkol, és nemcsak a rákos sejteket, hanem mást is, és ezt mégis gyógyforrásnak tekintik. Én nem tekintettem annak, viszont nem voltam annyira bátor, hogy csakis alternatív gyógymódokkal gyógyuljak, ezért elfogadtam, aláírtam a kemoterápiás kezelést. Emellett én az alternatív gyógyászatot is használtam, és testi és szellemi síkon is gyógyítottam önmagamat.

A betegek zöme rögtön bepánikol, amikor közlik vele, hogy halálos kórral van átitatva a teste. Ez velem is így történt, nagyon féltem, és kétségbe voltam esve, hogy mi lesz velem, mi lesz a családommal, a lányommal, aki akkor három és fél éves volt. Később, ahogy kezdtem lenyugodtam, és ahogy felfedeztem körülöttem ezeket a csodálatos gyógyító dolgokat, megtaláltam önmagamban a gyógyító energiát. Ezt kellene mindenkinek felfedeznie magában, és nem vakon hinni másoknak. A betegnek bátornak kell lennie, lépnie kell, kutatnia kell és hinnie kell önmagában. Hinnie kell abban, hogy az elméjével pozitív irányba tudja terelni az életét. Ez nagyon nehéz, mert előtte én is folyton a dolgok negatív oldalát szemléltem, és meg kellett fordulnom. Most mindent a szebbik oldalról közelítek meg, és ez volt az egyik mozgató rugó.

A mindennapjaitokat mennyire változtatta meg az, hogy egy gyógyulási folyamatot kellett végigcsinálnod?

– Nem hagytam el magamat, mindvégig egészséges nőként tekintettem magamra. Az alatt a fél év alatt is, míg tartott a kezelés, emberek közé jártunk, ugyanúgy elmentünk a városi rendezvényekre, mint korábban. Ha olyan helyre mentünk, kisminkeltem, szépen felöltöztem, és a nő, aki visszanézett rám a tükörből, egészségesnek, szépnek tűnt, és bennem mindvégig ez a kép maradt meg. A kemoterápia mellékhatásai nem voltak erősek, émelyegtem utána, de egyszer sem hánytam, zavartak a szagok, és a hajam is hullott, de csak szálanként, tehát csak megritkult. Amikor le tudtam kezelni magamban az adódó helyzeteket, akkor mindig erősödött bennem az a tudat, hogy egészséges vagyok. Fontos volt, hogy gyakoroltam a hálaadást, napi szinten hálát adtam a gyógyulásomért, hálás voltam azért, hogy élek, minden apróságért hálás voltam. A hála során olyan lelkiállapotba kerültem, ami egyfajta gyógyító erőt generált bennem. Ez után mindig egy mély, tiszta, nyugalmi állapotba kerültem, és ez lendületet adott ahhoz, hogy el tudjam végezni a napi teendőimet, hogy anya legyek, feleség, nő.

Vissza tudsz-e emlékezni arra, mikor érezted, hogy túl vagy rajta, meggyógyultál?

– Az első kemoterápia előtt nagyon kétségbe esett voltam. Előtte való napon mosogattam, hallgattam a rádiót, és egy rakás kétségbeejtő gondolattal küszködtem, magam alatt voltam. Egy erős, mély sugallat hatására meg tudtam nyugodni, majd ehhez társult, hogy a rádióban egy kellemes diszkózene csendült fel, amit én nagyon szerettem. Ezt egyfajta jelnek éreztem, hogy felesleges aggodalmaskodnom, úgy éreztem, azért adják, hogy feldobódjak, és elkezdtem ugrabugrálni, táncolni, vagyis kidobtam, kipörgettem magamból a negatív érzéseket. Amikor kitáncoltam magam, leültem pihenni, és akkor éreztem meg, mennyi daganat van a tüdőm körül, mert azok elkezdtek pulzálni, zsibogni, szúrni, kapkodtam a levegő után. Az utolsó kemoterápia előtti napon szintén a konyhában motyogtam, és ugyanaz a rádióadó volt bekapcsolva. Megint bennem voltak az aggodalmas kérdéseim, hogy vajon tényleg meggyógyultam-e, tényleg ez lesz-e az utolsó kezelés. Erre válaszul ugyanazt a zenét adták, és ettől belém nyilallt, hogy tényleg meggyógyultam, és befejeztem. Ugyanúgy nekiálltam táncolni, pörögni, és amikor vége lett, leültem, és nem éreztem azokat a pulzáló szúró érzéseket, és száz százalékig biztos voltam benne, hogy egészséges vagyok. Felvettem az utolsó terápiát, utána meg kellett jelennem az orvosi bizottság előtt, ők még egy PET CT-t javasoltak, és az kimutatta, hogy már sehol sincs elváltozás a testemben. Amikor átadtam a leletet a bizottság tagjainak, a képernyőre meredtek, és némán bámulták a monitort, és azt mondták, meglepő, hogy ilyen gyors javulás következett be. Azt mondták, sugárkezelés már nem kell, de a protokoll szerint még négy kezelést fel kellene venni, amit én már nem vállaltam. Utalóm még volt, időpontot kértem, de arra már nem mentem el. Vitatkoztunk ezen a férjemmel, de azt éreztem, hogy teljes mértékben meggyógyultam. A szervezetem nagyon jól tűrte a kezelést, de ha még pluszban adok neki egy ilyen terhelést, arra már biztos rosszul fogok reagálni. Ha én egészséges vagyok, márpedig az vagyok, akkor az én egészséges szervezetemet az csak újból szétroncsolná. Ezt a döntést én öntörvényűen hoztam meg. Ellenőrzésre rendszeresen járok, novemberben voltam utoljára tökéletes eredménnyel. Azóta nagyon odafigyelek a megérzésekre, mert azok mindig jelentést adnak az állapotról, bármilyen betegségről kapok előre jelentést, és másképp is szemlélem azokat. Gyakran fordulok a biologika, az újmedicina magyarázataihoz, amely szerint a betegségek túlnyomó részét lelki elváltozások okozzák, és ugyanez volt a Hodgkin-limfóma is. Nem jól kezeltem a helyzeteket, minden sérülést, érzelmi problémát magamba zártam, ide, a szívem, a tüdőm környékére, és eldugaszoltam a nyirokrendszeremet. Ezt a választ én raktam össze magamban.

A felépülés folyamata teljesen megváltoztatott, egészen mással foglalkozol, mint előtte!

– Tanítóként dolgoztam, majd megszületett a lányom, utána másfél éves volt, amikor visszamentem dolgozni, és utána megszűnt a munkaviszonyom. Ettől zuhantam magamba, így indultam meg a lejtőn lefelé, és így kezdődött az elváltozásom is. A betegség teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat önmagamhoz és az emberekhez. Megtapasztaltam, hogy minden emberben ott van a gyógyító erő, így születünk, csak ezt ki kell bontani, szirmonként kell lefejteni magunkról. A felépülés után próbáltam egy kicsit a gyógyászat felé kacsintgatni, az embereknek szerettem volna segíteni. Elvégeztem egy masszázstanfolyamot, mert sokat olvastam azokról az energiákról, amik egy masszázs folyamán előkerülnek. Nem csupán egy izmot masszírozok, hanem energiával dolgozom. Egyre jobban belemélyedtem a spirituális tanokba, egyre jobban megvilágosodott előttem, hogy nem csupán test vagyunk, hanem ott a lélek, energiából vagyunk, és egy-egy masszázs engem is feldob, mert olyan mély meditatív állapotba kerülök, hogy teljesen kikapcsol az agyam. Megvannak a megfelelő masszázsmozdulatok, de emellett érzem, hol kell a páciensen dolgozni. Beszélgetünk is közben, és gondolati szinten is kapok információt arról, hogy neki milyen problémája van, vagyis nálam lelki tanácsadással működik a masszázs. Időközben a naplóból, amit folyamatosan írtam a gyógyulásom alatt, olyan kéziratot formáltam, melyet könyvben szeretnék megjelentetni, hiszen olyan dolgokról szól, amelyek nagyon sokunkat érintenek. Ehhez most kiadót keresek, mert biztos vagyok benne, hogy sokaknak a segítségére lenne a gyógyulás útján, hiszen nemcsak kérdéseket feszeget, hanem irányt is mutat.

Nyitókép: Borza Szladecsek Anna: Naponta gyakoroltam a hálaadást(Homolya Horváth Ágnes felvétele)