2024. április 20., szombat

Megváltozott anyakönyvi kerületek

Magyarkanizsán idén még nem volt házasságkötés, tavaly viszont számos ceremóniát bonyolítottak le

A házasság hetében vagyunk, amelyet két évtizede angol szokás mintájára vettünk át. Ilyenkor a csapból is az folyik, milyen jó dolog a házasság, ha abban őszinteség, szeretet és megértés van.

A tél nem éppen a legkedveltebb évszak az esküvők szervezésére, Magyarkanizsa település területén idén még nem volt házasságkötés, tavaly azonban számos ceremóniát bonyolítottak le. Magyarkanizsán az egyik anyakönyvvezető, Pakai Dianna mesélt arról, az elmúlt időszakban hogyan alakult a házasulandók száma, illetve milyen újdonságok vannak a községben.

– Tavaly a községben 172 házasságkötés történt, amit ha az elmúlt három év mutatóihoz viszonyítunk, elmondható, hogy 20 százalékkal növekedett ez a szám. Ha 2006-tól 2016-ig nézzük a periódust, mintegy húszszázalékos volt a csökkenés, viszont örömre ad okot, hogy 2016-tól 2018-ig húszszázalékos a növekedés.

Főleg milyen életkorúak kötnek házasságot a községben?

– Az utóbbi években általában 25 és 35 év közötti fiatalok kötnek házasságot, a legtöbb esetben két-három év együttélés után.

Gyakran hallani, hogy a külföldön élők itthon házasodnak. Ez is jellemző errefelé?

– Igen, ezt mi is tapasztaljuk az utóbbi években. Talán amikor messzebb vannak a szülőföldjüktől, úgy érzik, hogy a házasságot itthon törvényesítik.

Lehet-e ösztönözni a fiatalokat a törvényesítésre?

– A házasságról szóló hét is erről szól. Arról, hogy a fiatalokat, sőt az idősebbeket is, akik még nem léptek házasságra, megerősítsük abban, hogy kössék meg a házasságot, mert együtt, egymást segítve mindig jobban tudunk örülni a jónak.

A házasodni vágyóknak milyen papírokat kell beszerezniük?

– Időpontot már a házasságkötést megelőző évben lehet kérni, hogy biztos szabad legyen a terem, de az állampolgársági bizonylat, ami a procedúrához szükséges, nem lehet régebbi félévesnél. A felek és a tanúk érvényes igazolványára van még szükség. Az új közigazgatási törvény engedélyezi, hogy ha aláírnak egy nyilatkozatot, mi hivatalból is beszerezhetjük a szükséges dokumentumokat, ez esetben csak az igazolványra van szükség.

A helyszínt is ki lehet választani?

– Vannak helyszíni esküvőink, például a szabadban vagy étteremben. Ez megnöveli a költségeket, ilyenkor 5000 dinárt kell fizetni, ha pedig a teremben zajlik, akkor 1700 dinárba kerül.

Új anyakönyvi kerületek is vannak?

– Magyarkanizsa önkormányzata új rendeletet hozott a Magyarkanizsa község területén lévő anyakönyvi kerületekről az illetékes minisztérium jóváhagyásával. Ennek értelmében három székhely maradt az anyakönyvi kerületeknek: Magyarkanizsa, Horgos és Orom. Magyarkanizsához tartozik a településen kívül még Ilonafalva, Adorján, Kispiac, Martonos és Kishomok. Horgos székhelyéhez ez a település, Oromhoz pedig a falun kívül még Újfalu, Völgyes, Oromhegyes, Velebit és Tóthfalu. Erre az új rendelkezésre azért volt szükség, hogy eleget tudjunk tenni az új anyakönyvi törvény ama rendelkezési szakaszának, hogy egy anyakönyvi kerületben szükség van egy anyakönyvvezetőre és egy vagy több helyettesre, így ezeken a székhelyeken tudjuk biztosítani az anyakönyvek elektronikus formában történő vezetését.