2024. április 20., szombat

Nagybecskereken is leállt a vasúti utasszállítás

A bánáti városból már csak busszal lehet eljutni Újvidékre és Belgrádba

Leállt a vasúti utasszállítás Nagybecskerek és Orlód között, amivel gyakorlatilag megszűnt a vasúti közlekedés a legnagyobb bánáti város, valamint Újvidék és Belgrád között. A járatokat nem hivatalos magyarázat szerint azért állították le, hogy helyet biztosítsanak az ezeken a járatokon közlekedő tehervonatok számára. Egyelőre senki sem tudja, hogy mikor áll majd vissza a személyszállítás ezeken a járatokon.

Nagy reményekkel várták az „orosz” szerelvényeket (Kecskés István felvétele)

Nagy reményekkel várták az „orosz” szerelvényeket (Kecskés István felvétele)

A hír kellemetlenül érintette a közép-bánáti polgárokat, akik lassan kezdtek hozzászokni ezekhez a járatokhoz, amelyek egyébként az elmúl év vége körül indultak be újra. Ez leginkább az Orlód, Zsigmondfalva, Tamáslaka, Antalfalva és Újozora irányából Nagybecskerekre utazó diákokat érinti, mivel a középiskolások utaztatását Nagybecskerek város ugyan támogatja, most azonban használhatatlanná váltak a havi bérleteik. Nagykikinda és Nagybecskerek között egyelőre (még) közlekednek a vonatok, bár készülőben van ennek a vasútvonalnak a felújítása.

Vajdaságnak, azon belül pedig Bánátnak volt a XIX. században a legsűrűbb vasúti hálózata a régióban. A statisztika szerint abban az időben ezer lakosra kilenc kilométernyi vasútvonal jutott. A Nagykikinda és Nagybecskerek közötti, 70 kilométeres szakaszon az első gőzmozdony, 133 évvel ezelőtt 30-50 km-es óránkénti sebességgel haladt. A bánáti vasúti szerelvények átlagos sebessége napjainkban 30–80 km. A vasúti váltókat ma is kézzel kezelik, akárcsak a sorompókat.

Amikor négy évvel ezelőtt Közép-Bánátba is megérkeztek az orosz szerelvények, mindenki azt remélte, hogy elkezdődött a vasúti forgalom újjáélesztése. De csakhamar kiderült, hogy a vasúti szerelvények továbbra sem haladhatnak sokkal nagyobb sebességgel, mint amennyivel a XIX. században közlekedtek a vonatok. Hiába a kényelmesebb utazás, amikor a bánáti vasúti hálózat állapota nem engedi meg azt, hogy a 30-50 km-es óránkénti sebesség helyett a szerelvény annak legalább a kétszeresével haladjon.

Illusztráció: pixabay.com

Illusztráció: pixabay.com

Bánátban sokan azt remélték, hogy ugrásszerűen megnövekszik majd a vasúton utazók száma is. Mert, hogy az orosz szerelvények a korábbiaktól jóval kényelmesebbek. Másrészt, a jelenlegi pénztelenségben a Nagybecskerekre, illetve az innen Belgrádba mindennap utazó diákok vagy munkások számára nem mellékes az, hogy mennyit költenek az utazásra.

Egyértelmű ugyan, hogy az utasok száma megnövekedett: a Bánátban közlekedő orosz szerelvényeken 2016 júniusában 8418 személy utazott, ami 4471 utassal több mint amennyi 2015-ben volt. Nincs kimutatás azonban arról, hogy mennyire növekedtek a vasút kiadásai, vagyis, hogy mindez hozott-e komolyabb bevételt a vasútnak.

Közben az utasoknak is voltak kifogásai, hiszen a Nagybecskerek és Újvidék között tavaly októberben újraindított járaton például több mint három óra hosszát kellett utazni. Másrészt, a jegy sem volt olcsó (egy irányba 434 dinárért lehetett utazni, a retúrjegy pedig 626 dinárba került).

A járatok megszüntetésére reagálva a Vajdasági Szociáldemokrata Liga magyarázatot kér az illetékesektől arra, hogy az 5,5 millió dináros felújítási munkálatok után miért kellett három hónappal később beszüntetni a járatokat.