2024. április 23., kedd
TOLLRAJZ

Mit üzen a csend?

Gondolatok Gyurkovics Hunor művészete kapcsán

2.

 „A Mesternek nagy kincse a szerénység. A porpasztelljeit is nagy gonddal, rítussal csomagolja el. A színárnyalatokat egyenként sorba rakosgatja. A kisebb darabkákat is. Bedobozolást követően még a takaró hártyapapír is visszakerül a rudacskákra. Ebben is valamiféle harmónia van. Rend a lelke mindennek…”

(Naplójegyzet a zentai táborból)

5.

A művészember mindig a be (nem) teljesedés érzetével küszködik. Ezért ritkán elégedett az elért eredményeivel, folyton „valahová” továbbjutni szeretne. Alkotói kényszerrel és tettre vágyással sorsát a nagy kihívásoknak áldozza. Lázasan kutatja, gyűjtögeti és rakosgatja a világmindenség szétáradásban lévő tükörcserepeit, rejtjeleit. A végtelen lehetőségek tárháza előtt áll, ahol a gondolat és a cselekvés újításszabadsága hol káprázatot, hol valóságtartalmakat szül. Az alkotói szenvedély sodrásában tehát az egyetemes, isteni minőséget és az öröklétet próbáljuk megfejteni. Nem mindig sikerül. Így a magas reneszánsz idejében Michelangelo nemcsak megidézni próbálta, de merészséggel újra is alkotta, ember formájúra gyúrta, az emberiség pedig jobb híján azóta is változatlanul „jóváhagyta” a Teremtő robusztus, ősz szakállas férfialakját. Pedig az izmos, szakállas kolosszust nagy valószínűséggel egy töredékes ógörög szobor, az egyiptomiakat is tápláló Nílust megszemélyesítő, a folyam hullámain heverő férfialakja ihlette meg. Izmos testére aprócska liliputi egyiptomi gyermekfigurák (a legelső puttók) telepedtek… Más kérdés, hogy a pápaság oltalma alá helyezett, újrateremtett keresztény istenségfigura nem mindenkinek tetszett. Így például a reformáció növekedő hívő tábora Isten testi ábrázolását illetlenségnek, merő hamisságnak, kitalációnak, vallási elhajlásnak találta.

6.

A múlt emléke, a jövő ígérete. Gyurkovics Hunor szigorú elveket betartó hajnalfényű művei, a reformáció újító leheletét is következetesen kifejezni képes pasztellképei. A komor derengéseket, hajnali ködöket, folyóparti tájak szürkületében körvonalazódó lélekvesztőket erőteljes képekbe foglaló művész cseppet sem szószátyár, gondolatpazarló vagy könnyelmű. Csupán a hiteles ábrázoláshoz használható legszükségesebb rajzi elemeket és a meglehetősen visszafogott, harsányságoktól mentes puhapasztelles színskáláját használja. A fény-árnyékos sejtelmességei sokkal többet árulnak el a lényegi mondandójáról. A harsányság egyértelmű mellőzésével fejti ki gondolatait: szabadságról, szeretetről, hűségről… A Mester jelhagyó, rejtjeles, maghozó üzeneteket küld, a tovább élés bizonyosságát hirdeti. Tudja, hogy miközben az örökös szabadságvágyával küszködik, perlekedik, az önkifejezés által némiképpen magasztosul is, így a műveiben rejtező öröklétben talál vigaszt. Vállalja mindeközben a „peremre kerülés” látszatát is.

7.

A trianoni kisebbségi lét első évtizedeiben csaknem teljes elzárkózásban, mind az európai, mind a valahai jugoszláv népek törekvéseivel szemben elhanyagolt volt a vajdasági képzőművészet. Az avantgárd divatjával kevésbé élt, kimaradt fejlődési szakaszaiból a cikázó stílusváltások sora. A modern nyugati irányzatok késedelmesen jutottak el hozzá, vadságukkal kevésbé érintették meg. Ami nem is volt baj, mert cserébe a lemaradozásáért, elkülönültsége különleges-érzékennyé tette. Ám amíg a világ művészete dinamikusan fejlődött, művészi meglátásai, művészi technikái maguk mögött hagyták a regionális művészetet. A mi naturalista, szecesszionista ábrázolásmódra hangolt látásmódunkat is könnyedén elkerülte. Később a régi sematizmusokat, a lágy és kemény díszített felületekben ágaztató, kötelezőnek mondott vagy előírt, kiforrott stilisztikát minálunk is felülírta az újat vágyó ábrázolási szándék és mód. Sokat tanultunk, és sokat felejtettünk azóta…

Csakhogy a délvidéki művész nemcsak kifelé, hanem befelé is figyel: sőt olykor öntörvényűen csupán befelé. Lehet-e egyértelműsíteni, kijelenteni, hogy a modernitás form(ul)ái csupán önmagukban értelmetlenek? Érzelemmentes, alapok nélküli külsőségek, eldurvult esztétikák, amelyek sok esetben nem (pontosan) tükrözik a gondolkodásunkat? Hogy sok esetben csak divatozások, nyers és telítetlen megjelenítő formák, üres vázak? Újra és újra rá kell eszmélnünk: a lényeg csendesen bennünk lüktet.

Mit üzen e csend?

Múltat, jelent, jövőt?

Minden bizonnyal némi időnkívüliséget: és maradandót is…

Gyurkovics Hunor néhány elismerése:

1974-ben grafikai munkáiért Aranyforma díjat kapott Újvidéken; 1984-ben első lett eszperantó világplakáttervével. 1987-ben Hajdúböszörményen elnyerte a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep nívódíját, két évvel később a Káplár Miklós-plakettet ugyanott. 1999-ben a Zentai Művésztelep díját, míg 2000-ben Millenniumi sorozatával Makón kiérdemelte a Csongrád Megyei Közgyűlés díját. 2001-ben a Folyónk, a Maros témában készült pasztelljeit a Makói Művésztelep díjazta. 2005-ben Szervátiusz Jenő-díjat kapott Budapesten. Művészetpedagógiai munkásságáért is kitüntették.