2024. április 19., péntek

Továbbra is bizonytalan a kárpátaljai magyarok helyzete

Az idei európai parlamenti (EP) és ukrajnai választások fontosságára figyelmeztet Bocskor Andrea fideszes politikus, EP-képviselő. Bocskor az EP plenáris ülésén a március 31-én esedékes ukrajnai elnökválasztás kapcsán elmondta: „Az ukrán állampolgároknak 44 jelölt közül kell választaniuk, de csak két-három jelölt indul valós esélyekkel. Ez önmagában még nem lenne gond, ám a magyar közösség sajnos ezúttal is nehéz helyzettel áll szemben: a legesélyesebb jelöltek nacionalista, kisebbségeket kirekesztő retorikával erősítik szavazótáborukat, programjuk nem tartalmaz semmi biztatót a kisebbségekre nézve”.

A lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében Bocskor azt is kifejti, hogy az ukránok többsége szkeptikus a választásokat és az ígért reformokat illetően. Ukrajna lakossága belefáradt a csalásokba, a korrupcióba és a törvényhozó elit szavahihetetlenségébe. Elfogadhatatlan, hogy az őszi parlamenti választás előtt nyolc hónappal még nem hatályos az új választójogi kódex, és nincs szavatolva az ország húsz százalékát alkotó nemzetiségi közösségek parlamenti képviseletének lehetősége sem. Mindez tovább erősíti a bizonytalanságot Ukrajnában.

Bocskor Andrea kárpátaljai politikus felhívta az EP figyelmét arra is, hogy az ukrán kormány a választásokra készülve a kisebbségi jogokat korlátozó újabb alkotmányos törvényt akar hamarosan a Legfelsőbb Tanács elé terjeszteni. Nevezetesen: Az ukrán, mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló jogszabály második olvasatát. Ezzel összefüggésben a fideszes képviselő az EP-ben hangsúlyozta: már a törvény első olvasata is „éles bírálatokat váltott ki a kisebbségekből és a nemzetközi közvéleményből, így a végleges elfogadása előtt ajánlott lett volna azt elküldeni a Velencei Bizottsághoz normakontrollra. Ezt valószínűleg azért nem hajlandóak megtenni, mert az oktatási törvény 7. cikkelyéről szóló, Velencei Bizottság általi ajánlásokat sem hajtották még végre”.

Szerinte „mindez azt mutatja, hogy Ukrajna számtalan ígérete ellenére sem szándékozik végrehajtani nemzetközi kisebbségvédelmi kötelezettségeit, inkább a nagyobb politikai hasznot jelentő ellenségkép fenntartására használja a nemzetiségi kártyát. Az európai parlamenti választásoknak óriási a tétje Európa és nemzetei jövője szempontjából, de emellett nem szabad elfeledkeznünk a kárpátaljai magyar közösség jövőjéről sem”.