Bírálta az ellenzék Orbán évértékelő beszédét

(Forrás: MTI)

2019. február 12., 10:48 >> 2019. február 12., 19:56

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Bírálta a magyar ellenzék Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét. A kritikusok a demokrácia állapotát is számon kérték a kormányfőn az ellenzéki pártok budapesti közös demonstrációján.

Az ellenzéki pártok Értékelni jöttünk! elnevezéssel megtartott tüntetésének résztvevői (fotó: MTI)

Az ellenzéki pártok Értékelni jöttünk! elnevezéssel megtartott tüntetésének résztvevői (fotó: MTI)

Magyarország diktátorának nevezte Orbán Viktor kormányfőt az ellenzéki Demokratikus Koalíció frakciószóvivője. Az elnöki hivatal és a miniszterelnökség épülete előtt tartott, Értékelni jöttünk! elnevezésű közös ellenzéki tüntetésen Gréczy Zsolt kijelentette: Orbán vasárnapi évértékelőjéből kimaradtak a becsapott devizahitelesek, a továbbtanulni nem tudó fiatalok és azok a nyugdíjasok, akik nem kapják meg időben a járandóságukat.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője azt mondta, hogy Orbán megbukott erkölcstanból, mert 2010 óta az EU második legszegényebb népévé tette a magyarokat. Hozzáfűzte: három év alatt tízezer embert dobott utcára, a felcsúti haverját pedig az ország leggazdagabb emberévé tette. Szerinte a kormányfő történelemből is megbukott, mert királynak gondolja magát, holott a királyság már megbukott az országban. Az ellenzéket pedig azért bünteti az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy se az európai parlamenti (EP), se az önkormányzati választáson ne tudjon kampányolni – jelentette ki, hozzátéve: ezzel a Fidesz választási csalásra készül.

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormányfő azért jelentett be családpolitikai intézkedéseket, mert rájött, hogy a migránsozással nem tudja megnyerni az EP-választást. Bősz Anett, a Liberálisok politikusa pedig azt üzente: Magyarországon újra fel kell építeni a jogállamot és a demokráciát.

Az évértékelő helyszínén fekete lepellel burkolt kordonokra utalva Bangóné Borbély Ildikó szocialista párti (MSZP) parlamenti képviselő kijelentette: Orbánt a sötétség veszi körül. V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi közgyűlési képviselője kifogásolta a budai Vár átalakítását és a rabszolgatörvényt, mondván, az előbbi a 75, az utóbbi az 50 évvel ezelőtti viszonyokat hozza vissza.

Az elnöki hivatal és a miniszterelnökség épülete elé szervezett vasárnapi tüntetésük után az ellenzéki pártok az ÁSZ székháznál is demonstráltak. A szónokok úgy vélekedtek, hogy a Fidesz az ÁSZ felhasználásával igyekszik ellehetetleníteni a tevékenységüket.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője kijelentette: bárki a célkeresztbe kerülhet, aki szembemegy a Fidesszel, ezért az ellenzéknek együtt kell működnie. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke úgy vélekedett: tarthatatlan, hogy a Fidesz politikai ellenfeleinek ellehetetlenítésére használ független állami intézményeket.

Sermer Ádám, a Liberálisok képviselője pedig közölte: az ÁSZ fideszes vámszedőszék. Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a kormány az összes állami intézményt az ellenzéki hangok elhallgattatására használja. Kepli Lajos, a Jobbik felszólalója szerint mára mindegyik állami hivatal fideszes pártszékházzá vált, és a hatalom nem válogat a kialakult ellenállás elfojtását szolgáló eszközökben.

A budai Várból az ÁSZ felé vonulók megálltak a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt, s a Szabad ország, szabad tudomány rigmust skandálták. Előzőleg Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt mondta, hogy az akadémiát a legnagyobb magyar alapította és a legkisebb magyar akarja sírba tenni.
A demonstrációra reagálva az ÁSZ közölte: minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok alapján ellenőriz. Azt is leszögezte, hogy a pártok gazdálkodásában feltárt törvénysértésekért az érintetteknek kell vállalniuk a felelősséget.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége