2024. április 18., csütörtök
TARTOMÁNYI KÉPVISELŐHÁZ

A bizottságok támogatják a kormányjavaslatokat

Vajdaság Képviselőházának Nemzeti Egyenjogúsági Bizottsága elfogadta azt a parlament elé kerülő javaslatot, hogy az idén a tartomány összesen 47 millió dinárral támogassa a nemzeti kisebbségek helyzetének előbbre vitelét, a multikulturalizmus és a tolerancia fejlesztését, valamint a roma nemzeti kisebbséghez tartozók helyzetének javítását.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A testület támogatta azt a kormányjavaslatot is, amely meghatározza, milyen módon és milyen mércék alapján ítélik oda az idén a nemzeti kisebbségi tanácsoknak a nekik szánt, összesen 60,1 millió dinárt.

A parlamenti bizottság négy információ révén tájékozódott arról, hogy hány elsős általános és középiskolás diák iratkozott be a most folyó tanévre, hány óvodás gyermek jár a kötelező iskola-előkészítő csoportokba, valamint hogy Vajdaság területén hány tanulót vettek fel az ősszel a diákotthonokba.

Ugyanakkor ülésezett a képviselőház mezőgazdasági és oktatási bizottsága is, mindkét bizottság támogatta a tartományi kormány által beterjesztett javaslatokat.