2024. március 28., csütörtök
SZENTTAMÁS

A folyamatos mozgás és sportolás – fél egészség

Szenttamás község és a helyi sportszövetség közös szervezésében az előttünk álló időszakban a község területén négy olyan előadás látogatható, amelynek fő célja az egészséges életmód, a mozgás szerepének, a sportolás jelentőségének és az egészséges táplálkozásnak az ismertetése, bemutatása. Az első ilyen ismeretterjesztő és nevelő jellegű előadásra Az egészséges életmód, a mozgás fontossága címmel a hétvégén került sor a helyi Zsebszínházban.

Az igen szép számú érdeklődőt először a sportszövetség elnöke, Stefan Šijačić köszöntötte, majd Nemanja Milović, az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tanára tartott előadást, aki az egyetemen működő tanfolyamokon már négy éve boncolgatja ezt a témát. Előadásai középpontjában a helyes táplálkozás és étrend-kiegészítők állnak, az edzők mellett a harmadik szintű operatív oktatók számára is tart tanfolyamokat. Nyolc éve elismert fitneszedzőként több közismert sportolóval dolgozik, valamint olyan magánszemélyekkel is foglalkozik, akik szeretnék erősíteni szervezetüket és javítani a fizikai kondíciót.

A pénteki előadást megelőzően Milovićot megkértük, foglalja össze az előadás lényegét, és mindazt, amit az otthon maradottaknak üzenni szeretne. A tanár elmondta, a fitnesz szó eredeti jelentése kondíció és jó egészség, de a szó hallatán sokakban téves kép jelenik meg:

Számos ember hiszi, gondolja, hogy a fitnesz csupán egy divatos tevékenység, ám maga a fitnesz ennél sokkal tudatosabb. Ide érthető a különféle edzőtermi, tornatermi, illetve uszodai mozgás és sport, valamint a tudatos táplálkozási rendszer is. Sok ember tévhitben él az egészséges táplálkozást illetően, van, aki számára ez a diétával egyenlő, és csaknem mindenki a saját módján értelmezi ezt a szót. Tudományról van szó, csak néha feleslegesen mást is kihoznak belőle. Van néhány alapelv, amelyet a sporttudomány támogat, ma főleg erről lesz szó. Rávilágítok, hogy mit, hogyan, mikor és mennyit kell(ene) enni. A következő fontos rész az edzésekre vonatkozik, ami a legtöbb embernél ugyancsak mítoszként szerepel, hiszen mindenki azt gondolja magáról, hogy ismeri a legjobb edzési módszereket, a sporttudomány azonban itt is a legjobb válaszokat nyújtja. Szerintem a legtöbb jelenlévőt az érdekli, hogy milyen hatékony edzések léteznek a fogyásra, erről is szó lesz, hiszen az elhízás a modern kor egyik legelterjedtebb betegségének számít, amely ellen mindenkor küzdeni lehet és kell.

Melyik korosztálynak szól az előadása, és miért?

A célcsoport igazából az ún. harmadik életszakaszban élők, hiszen mi, akik ide tartozunk, csak akkor kezdünk el ilyesmiről gondolkodni, amikor szembesülünk a múltbeli hibák és téves hozzáállás következményeivel. Így van ez a fizikai aktivitást illetően is. A generáció, amely túl van a 40. életéven, már érzi az egészségtelen életmód következményeit, és főleg erre a korosztályra számítok az előadásokon. Számukra több itt elhangzott információ jelentős egészségügyi előnyökkel jár(hat). A fiatalabb generáció viszont inkább a testépítés és esztétikus külső miatt jön el egy-egy előadásra, ami érthető, hiszen fiatal koromban én is ilyen voltam. Később azonban nagyobb figyelmet fordítanak erőfeszítéseik és munkájuk egészségügyi szempontjára, mivel végső soron ez a legfontosabb – magyarázta a szakember.

Végezetül elmondta, a legjobb tudása szerint továbbítja és adja át az egészséges életmódra és a sporttal, mozgással való foglalkozásra vonatkozó eddigi tapasztalatát. A dolog azonban minden alkalommal egyénfüggő, és attól függ, ki hogyan viszonyul ahhoz, amit megtanult és továbbítani szeretne. Hangsúlyozta, abban bízik, hogy az emberek többsége mielőbb alkalmazni fogja a mindennapi életben az egészséges életmód követelményeit, akkor is, ha azok első látásra túl nehéznek tűnnek.

A folyamatos mozgás, sportolás fél egészség, a másik fele pedig a helyes táplálkozás. Ez az előadásom lényege.