2024. március 28., csütörtök

Kilencvenmillió eurós veszteség

Haradinaj saját népszerűsége miatt ragaszkodik a vámilletékhez?

Amióta Pristina százszázalékos vámilletékkel sújtotta a szerbiai árut, 90 millió euróval alacsonyabb értékben érkeztek Koszovó területére szerbiai termékek – jelentette ki mai nyilatkozatában Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter. Mint mondta, február 21-ére készül el egy pontos és átfogó jelentés a szerbiai veszteségekről, de annyit már közölt, hogy az elmúlt nyolcvan napban csaknem százmillió eurós volt a Szerbiát ért kár. Véleményének adott hangot, hogy a vámilletékről egyre gyakrabban beszélnek megoldhatatlan problémaként, s ez  valóban ellehetetlenítette a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatását.

Ami a kereskedelmet illeti, a minimálisra csökkent, s a feketepiac is működik, így a hatalmas illetékek ellenére is találni szerbiai árut a koszovói piacon. Ljajić rámutatott arra, hogy itteni termékeket az albánok által tartott boltok polcain is látni lehet, fennáll annak a gyanúja, hogy egy új útvonalon közelíti meg az áru Koszovót: előbb Horvátországba, majd Montenegróba és Macedóniába szállítják, s onnan kerül a déli tartomány területére. A miniszter szerint a feketepiac semmiképp sem tekinthető megoldásnak a fennálló gondokra, s tény, a hogy a koszovói kormány döntése nagy kárt okoz a regionális kereskedelmi kapcsolatokban.

A gazdasági következmények azonban nem az egyedüli negatív következményei a példátlan vámilletéknek – állapította meg – bevezetése ugyanis komoly politikai válságot okozott Koszovóban is. Szerbia ma sem tudja, mi következik be előbb: megszűnnek az illetékek, vagy megbukik Ramush Haradinaj kormánya. Ljajić értékelése szerint Haradinaj népszerűsége ezen a kérdésen áll vagy bukik, s szerinte ha a vámilleték feloldása mellett dönt, elveszíti népszerűségét a szavazók körében.