2024. április 19., péntek

Koplalással és csókokkal fűszerezett világ

Bohémélet: Ma, szombaton a Szerb Nemzeti Színház Operatársulata, március 8-án pedig a Magyar Állami Operaház előadásában

Legutóbb február 7-én élvezte a közönség Giacomo Puccini Bohémélet c. operáját a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán az olaszországi Caterina Panti Liberovici rendezésében, Aleksandar Kojić vezényletében.  Ebben a színházban a Bohémélet bemutatójára 2007.  május 12-én került sor. A sikeres előadásnak azóta is van közönsége.

Fotó: Bozsoki László

Fotó: Bozsoki László

Az opera szövegét, a librettót Henri Murger La vie de Bohème c. műve nyomán G. Giacosa és L. Illica, a két kitűnő szövegíró írta Puccini számára. Nem véletlenül lett egyike a legkedveltebb operadaraboknak. A megható szerelmi történet, amelyben a fiatal párizsi művészek a szegénység ellenére nem veszítik el az igazi hitüket, valamint a gyönyörű zene az, ami miatt Puccini operaremekét minden korban műsorra tűzik az operaházak.

A Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán február 9-én, szombaton, 19 órakor a Bohéméletben a költő Rodolfót Stevan Karanac, a festő Marcellt Marko Pantelić vendégművészek, a zenész Schaunard-t Nebojša Babić, a filozófus Collint Goran Krneta, Musette-et Darija Olajoš Čizmić énekli, és Mimiként Danijela Jovanović lép a közönség elé. Március 8-án, szintén 19 órakor ugyanezen a színpadon ennek az operának az olasz nyelvű koncertelőadásával vendégszerepel a budapesti Magyar Állami Operaház, újvidéki vendégszereplésére a Duna-régió turné keretében kerül sor. Előadásukra már váltható belépőjegy a Szerb Nemzeti Színház pénztárában. A jó hír: a március 8-ai nőnap alkalmából a budapesti operaház előadására egy jegy árán 2 jegyet lehet vásárolni!