2024. április 17., szerda
KREATÍV PERCEK

Irodai teakonyha-társalgó kialakítása

Segít a lakberendező

Mielőtt hozzáfogna otthona, irodája, egyszóval környezete megtervezéséhez, kérje ki lakberendezőnk tanácsát! Olyan ötleteket és megoldásokat kaphat tőle új rovatunkban, amelyeket csak tapasztalt szem lát. Még akkor is, ha csak kisebb átalakítást tervez, stílust vagy bútort szeretne váltani, és kissé elbizonytalanodott a hatalmas kínálat láttán, vagy netán nem is tudja, hogyan fogjon hozzá…

Egy irodaház berendezése után a megrendelők teakonyhájának kialakításával bíztak meg. Ebben a helyiségben reggelizni is fognak az ott dolgozók, tehát úgy kellett kialakítanom, hogy kis barátságos hely legyen, és mindenképpen el tudja látni ezt a funkciót hat-hét dolgozó számára.

A helyiségbe nemrég vezették be a vízvezetéket és a szennyvízelvezető csatornát is. Ki kellett alakítanom a parányi konyharészben egy mosogatórészt, elhelyezni a főzőlapot, kávéfőzőt, mikrót és a hűtőnek is helyet kellett biztosítani. A mosogató alatti konyhaelembe került a bojler, mellette két fiókos elem található az alsó részen, ahol a kávéfőző, a vízforraló és a kettes főzőlap kapott helyet.

A felső bútorelemeket nem helyezhettem 190 cm-től magasabbra, erre is oda kellett figyelni.

A megrendelők ragaszkodtak a bárasztalos megoldáshoz. Az ablak alá került egy hosszanti elrendezésű bárasztal három bárszékkel. Ez az ablak biztosítja a kilátást az udvarra, tehát reggelizés, kávézás mellett nézelődni is lehet. A helyiség közepére is két kerek bárasztal került a hozzájuk illő székekkel.

A bútor anyaga hárs korpusz, az ajtók pedig vajszínűek és magasfényűek lettek.

***

Ha lakberendezéssel kapcsolatos kérdésük van, kérdezzenek, és a lap hasábjain megválaszolom. Leveleiket a szerkesztőség címére küldjék postán (Magyar Szó, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.) vagy e-mailben (tarka@magyarszo.rs). A borítékra írják rá: Segít a lakberendező!