Javában fertőznek a vírusok, tombolnak a bacik, egyre többen adják meg magukat az eleve esélytelen csatában. Mi még álljuk a sarat. Egyelőre.
Fogalmam sincs, hogy maradhattunk ki ebből a buliból. Szeretném azt hinni, hogy valamit jól csináltunk. Régebben szedtünk szintetikus multivitamint, de ezzel pár éve felhagytunk, igyekszünk inkább minél több és minél többféle zöldségfélét, gyümölcsöt fogyasztani. Nem, nem idilli a dolog, mert a gyerekek igencsak válogatósak. Sára már nagy, ezért vele meg lehet beszélni. Péter a keményebb dió. Hiába kedvenc színe a zöld, zöld ételt meg nem eszik. Kivéve, ha az édesség. Meg, ha körberakom mindenféle savanyúsággal, hogy valamit muszáj választania, akkor elrágcsál egy uborkát.
Gyümölcsök terén egyszerűbb a helyzet, Sára szinte mindenevő, csak a banánt nem hajlandó megenni. Pepe viszont szinte csak azt fogyasztja, esetleg almát. Meg egész télen földiepret kunyerál, nem tudom megértetni vele, hogy a mélyhűtőben csak eperdzsemnek való, turmixolt eper van.
Az immunrendszerünknek jót tesz a friss levegő. Minél hidegebb, annál jobb. Szerencsére mostanában jó kis télies időjárás volt, sokat szaladgáltunk, hógolyóztunk, szánkóztunk a friss levegőn. De nem csak telente, egész évben sokat vagyunk kint. A gyerekeket néha elég nehéz kimozdítani a kütyük elől, de amint sikerül, nyert ügyünk van, este azon agyalhatunk, hogyan csaljuk be őket. Óriási udvarunk van, vígan lehet benne elfoglaltságot találni bármely évszakban. Nem mellékesen kipipálhatjuk a napi mozgást is. Igaz, télen általában kicsit kevesebbet ténykedünk kint, de ez nem baj, tavasszal majd pótoljuk.
Egész komoly gépparkunk van: görkori, roller, kerékpár, gördeszka, balance bike, pedálos traktor. Amikor jobb idő van, valamelyiket biztosan elővesszük, megyünk egy-két kört, és már ki is pipálható a napi penzum a friss levegőn.
Nálunk alap, hogy aki hazaér valahonnan, átöltözik. Nem divatozásból, hanem azért, mert vigyázunk a ruhánkra. Elég egy szörp, paprikás vagy egy kutyasimogatás, és már otthoni is lett a kimenősből. Kezdetben tényleg csak a rend miatt tartottuk magunkat a kötelező átöltözéshez, később rájöttünk, egészségmegőrzési stratégiának sem utolsó. Hazaérve levetettük az oviban, iskolában, utcán használt motyót, ezzel a kórokozókat is levetettük (legalábbis java részüket). Nyert ügy. És csak annyi az egész, hogy az utcai ruhában nem mászkálunk a házban, nem fekszünk be az ágyba, nem öleljük meg a másikat. Elméletben ez is gyönyörűen működik. A zembör és én praktizáljuk is, Pepét is öltöztetjük, hanem a leányzó. Ő aztán nem hagyja befolyásolni magát holmi észérvekkel. Hazaér, ledobja magát az első alkalmas helyre, és végtelenítve nyomkodja a telefont. Amikor ezt megunja, átmegy a hálószobába, befekszik az ágyunkba, betakarózik, és ott YouTube-ozik. Persze az utcai ruhában.
Kezet sem mos, pedig nálunk ez alapszabály. Aki hazaér, az kezet mos, hogy ne terjesszen el semmiféle idegenlégiós bacit a háznál. Sára amúgy egész nap a kezét mossa. Mindig és mindenért, illetve bármiért. Ilyenkor viszont még véletlenül sem. Pepe megszokta, amikor bemegy az udvarról, mancsot kell mosni. Vonakodni akkor szokott, amikor ebéd előtt küldjük a fürdőszobába, mert nem érti, hogyan kenhette össze a kezét, ha nem járt az udvaron.
Külön történet, amikor nyakon csíp minket egy-egy komolyabb vírus. Mindenki haldoklik, csak nekem nem szabad, hiszen valakinek ápolni is kell a famíliát. A zembör visszafogottan szenved, ráadásul viszonylag gyorsan gyógyul. Gondolom, sokat tesz, hogy egész évben kerékpárral jár dolgozni. Nem is nagyon szokott beteg lenni. Sára is egész jól viseli, bár szeret bennünket ugráltatni. Teát kér, aztán vizet, csokis tejet, egy kis csokit, nem éri el a telefonját, vakarjuk meg a lábát…
Hanem a legény! Hát… Talpig férfi a drága, így is áll hozzá a betegséghez. Eleve minden kis sérülésbe bele akar halni, ezért nem csoda, ha az influenzát is fokozott átéléssel szenvedi végig. Szerencsére ritkán szokott lázunk lenni, inkább a taknyolás, torokfájás a jellemző a családra. Pepe, amikor nem eszik, semmi sem jó, nyavalyog, fáj mindene, már tudjuk, beteg lesz. Mire leteríti a betegség, már kilőtt előre minden menüpontot, ezért ugyanaz a műsor megy, egyre nagyobb átéléssel. No, nem akarom kifigurázni, tényleg rém bosszantó, ha nem szelel az ember orra, vagy nem tud aludni a takonytól. Olyan cuki, amikor teljes átéléssel haldoklik, fekszik az ágyon, és már a beszéddel sem hajlandó fárasztani magát, hanem elmutogatja, ki kellene fújni az orrát. Egyrészt rögtön, másrészt fújni is kellene helyette, mert már arra sincs ereje...
