2024. március 28., csütörtök

Ma van a Házasság Világnapja

Harminc évvel ezelőtt a házasság intézményének népszerűsítésére hozták létre a Házasság Világnapját.

Az emberiség hajnalán a legtöbb törzsben a házasság és monogámia ismeretlen fogalom volt. A nők és férfiak szabadon párosodtak, ahogyan azt az állatvilágban ma is megfigyelhetjük. Sok esetben azonban az ivadékok biztonságos felneveléséhez szükségessé vált a gondoskodó szülő, így kiemelten az apa védelmező szerepe.

A Virginiai Egyetemen Nemzeti Házasságkutató projektje érdekes megállapításokra jutott. A tartós párválasztás gazdasági hatásait vizsgálva kimutatták, hogy a hosszú ideje házasságban élők vagyona 75 százalékkal nagyobb a nyugdíjba vonulásuk időpontjában, mint a szingli életet választó kortársasaiké.

A kutatás adatai azt is megmutatták, hogy a fiatalok mindössze egyharmada hisz benne, hogy a házasság  megfelelőbb választás, mint egyéb alternatívák. A Házasság Világnapjának gondolata az Egyesült Államokból származik és 1983-óta ünneplik. Alapvető célja a házasság népszerűsítése és annak bemutatása, hogy családban élni jó, az utódok felnevelése pedig rengeteg örömöt jelent.

Miért pont ezt az időszakot jelölték ki a házasságra való figyelemfelkeltésre? A válasz a múltban és a tradíciókban rejlik. Ugyan is vízkereszttől hamvazó szerdáig tartó farsangi időszak a klasszikus báli szezon volt és máig így van. A történelmi időkben ebben az időszakban a mezőgazdasági munkák nem kötötték le az emberek mindennapjait és a mulatozást tiltó szokások, rendeletek sem akadályozták őket, így hagyományosan ez volt a házasságkötések legfőbb ideje is.