2024. március 29., péntek

Jó napot, gazduram!

Zentán mintegy háromszázan voltak kíváncsiak a mezőgazdasági előadás-sorozat első állomására

Az idén először Újvidék mellett tartományunk több községében is megtartják a Jó napot, gazduram! elnevezésű mezőgazdasági ismeretterjesztő rendezvényt, amelynek első állomása tegnap Zenta volt.

Dr. Dragana Latković, a rendezvénysorozat fő szervezője üdvözli az egybegyűlteket (Horvát Zsolt felvétele)

Dr. Dragana Latković, a rendezvénysorozat fő szervezője üdvözli az egybegyűlteket (Horvát Zsolt felvétele)

Az észak-bácskai város művelődési házának mindkét színházterme zsúfolásig megtelt az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara, a Zentai Gazdakör, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a Zentai Mezőgazdasági Szakszolgálat által közösen életre hívott nagyszabású rendezvény előadásaira.

A különféle mezőgazdasági termékeket, berendezéseket forgalmazó cégek bemutatóját követően a mezőgazdasági termelőket Sóti Ferenc, a Zentai Gazdakör elnöke, Miloš Halgašev, a Zentai Mezőgazdasági Szakszolgálat munkatársa és dr. Dragana Latković, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara földművelési és konyhakertészeti részlegének igazgatója, a Jó napot, gazduram! rendezvénysorozat fő szervezője üdvözölte. Dragana Latković beszédében kiemelte, elsősorban azért döntöttek úgy, hogy Zentán rajtol el az idei rendezvénysorozatuk, mert a helybeli gazdakör és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége a térségben élő mezőgazdasági termelők számára már huzamosabb ideje szervezett utakat a tartományi fővárosban minden évben megrendezett előadás-sorozatra. Hangsúlyozta továbbá, hogy Zenta és a környező községek köztudottan olyan földműveléssel foglalkozó területek, amelyeknek a közelmúltban még fejlett mezőgazdasági termelésük és feldolgozással foglalkozó iparuk is volt.

– Azóta sok minden megváltozott, de a kisebb-nagyobb termékenységű terület megmaradt a természet állandó kincseként – jegyezte meg Latković, aki hozzáfűzte, a szervezők elsődleges célkitűzése az, hogy megőrizzék ezeket a földeket, és a földművesek jó hozam mellett nyereségre is szert tegyenek, ám – mint mondta – manapság egyre nehezebb jó hozamokat elérni. A fő szervező szerint a földeket mindjobban kihasználják, a növények védelmét pedig mindinkább a különféle vegyi anyagok használatával oldják meg, amelyek nemcsak a növények számára lehetnek ártalmasak, hanem az emberi egészségre is károsak. Ezenkívül a külföldi behozatalból származó termések áraival is versengeniük kell a hazai termelőknek – emelte ki Latković, aki ennek kapcsán elmondta, az előadás-sorozat keretében ezek a témák is napirendre kerülnek, ugyanis az előadók elsődleges célkitűzése az, hogy ismereteiket átadják a mezőgazdasági termelőknek, ezáltal is hozzásegítve őket ahhoz, hogy növelni tudják a hozamukat, az állami szervek pedig – a gazdasági kamaráktól kezdve a minisztériumokig – biztosítják a haszonnövények feldolgozását, illetve eladását. A Jó napot, gazduram! zentai állomásának előadásait Vladislav  Krsmanović tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes nyitotta meg, aki a folytatásban a titkárság által kiírt pályázati lehetőségeket ismertette a jelenlévőkkel.

A szervezők túlnyomórészt a szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos témákra összpontosítottak, ezen belül a repcetermesztésre helyezték a legnagyobb hangsúlyt – nyilatkozta napilapunknak Sóti Ferenc, aki szerint azért döntöttek így, mert ennek az ipari növénynek megduplázódott a vetésterülete. Hozzátette, ezenkívül a búza kereskedelmével és a talajkezeléssel kapcsolatban is tartottak előadásokat, a legnagyobb érdeklődés mégis a napszámosok bejelentésével kapcsolatos előadást övezte.

A rendezvénysorozat következő állomása február 8-án Mitrovica lesz, majd Újvidéken, Révújfaluban (Banatsko Novo Selo), Fehértemplomon és Kerényben (Kljajićevo) is megtartják az előadásokat.