2024. március 28., csütörtök

„Kossuth Lajos azt üzente”

Az elmúlt héten írtunk róla, hogy 1849. január 27-én Szabadka Városi Tanácsa levelet küldött Kossuth Lajosnak, amelyben csapatokat kért a város védelmére, hogy meg tudják azt védeni az egyre közeledő szerb felkelőkkel szemben. Kossuth, aki akkor a Debrecenben székelő Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke volt, egy február 12-ei levélben válaszolt a felvetésekre. Írását érdekes módon nem a segélykérő Szabadkai Városi Tanácsnak címezte, hanem a szerbek által szintén fenyegetett „Szeged város közönségének”.

A levél egy hosszas magyarázkodással kezdődik, amelyben Kossuth a délvidéki csapatok kivonásának szükségességét magyarázta, amely szerinte szükséges lépés volt annak érdekében, hogy a fő hadszíntéren le tudják győzni az osztrák csapatokat.

„Elkerülhetetlen volt ezen öszpontosítás, mert a főellenség legyőzésével a melléktámadások támaszpontja esik el s azok könynyen legyőzhetőkké válnak; míg ellenben ha ezen támadások fékentartása miatt az erők összpontosítása elmulasztatnék s a főellenség a nemzeten diadalmaskodnék, a nemzet maga veszne el, s az ellenség ezen a diadala által a rác lázadás is célját érné.

A kormány félesztendei folytonos toborzása s anyai nemes véráldozat annyi temérdek költség, a bácsi seregnek annyi hősiessége után arról volt kénytelen meggyőződni, hogy a rácz lázadás ügye s Bács megyének sorsa Bácsban, nem a rabló rácokkal szemközt, hanem egészen másutt fog eldöntetni.

A haderőknek tehát más dispositiót, s a bácsi sereget is felrendelte.

A kormány tudta, hogy annak következtében pillanatnyilag dúlásnak, rablásnak pusztitásnak tétetik ki Bács vármegye, de tudta azt is, hogy csak az erő-contrentatio által mentethetik meg a nemzet s a nemzetnek Bács vármegye is.

Azért vérző szívvel bár, de el kellett magát e lépésre határoznia; mert az egyesek iránti humanitásnak a nemzet existenciáját nem dobhatá áldozatul.

Azonban még ekkor sem hagyá figyelem nélkül az emberiség tekintetét.

Szegeden és Szabadkán hagyott hátra annyi harcedzett erőt, minél több rendezettebb erő bizonyosan nincs a bácsi rácz rabló táborokban” – ismertette a hadi helyzetet Kossuth.

Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke elégségesnek tartotta a Szabadka és Szeged rendelkezésére álló csapatokat, főleg ha a térségben élő emberek összefognak, és egyesítik erejüket a közös ellenséggel szemben.

„Joga volt megvárni a kormánynak, hogy a magyar nép magát sikerrel fogja védeni, mert hiszen ha a fenyegetett vidékek magyar s más ajku bár, de becsületes honszerető népe összetart, s erejét összeszedve felkel, számban is sokszorosan felülhaladja a rabló vad ellenséget. Maga Szeged, Szabadka és Baja a falvak lakóit a népes csongrádi községeket nem is említve, elég volna arra, hogy minden rabló ráczot kiirtson” – magyarázta levelében Kossuth.

A levél végén egy személyi döntésről értesülhetett a fenyegetett térség lakossága. Kossuth megköszönte Hunkár Antal addigi kormánybiztosi munkáját, és helyébe Batthyány Kázmér főispánt nevezte ki, akit a védelem megszervezésével bízott meg. A rendkívüli helyzetre való tekintettel Batthyány Kázmér a polgári és a katonai kormányzatot kézben tartó tejhatalmú kormánybiztosi hatalmat kapott. Érdemes megemlíteni, hogy Batthyány Kázmér később, a Habsburg-ház trónfosztása után a Szemere Bertalan vezette kormány tagjaként Magyarország első külügyminisztere volt.

Bár a Kossuth-levél igyekezett megnyugtatni a lakosságot, a Szabadkai Városi Tanács által vázolt fenyegetés igenis valós volt. Alig néhány héttel Kossuth levele után a szerb csapatok elindultak Szabadka felé, hogy Szegeddel együtt birtokba vegyék az egész felső-alvidéket. A térség védelmével megbízott csapatok a kaponyai csatasíkon találkoztak a támadókkal.