2024. március 28., csütörtök

Átláthatóbb finanszírozással lehet csak sportot fejleszteni

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet 130 önkormányzat költekezését elemezve jutott erre a megállapításra

Nyíltan a sportról – Aktív fiatalok az átláthatóbb és felelősségteljesebb sportfinanszírozásért Szerbiában – ezzel a címmel végzett kutatást az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM). A projektum keretében 130 önkormányzat működését vizsgálták meg, és arra voltak kíváncsiak: mennyi pénzt áldoznak az önkormányzatok a költségvetésükből a sportra, milyen stratégiai és pályázati dokumentumokkal rendelkeznek és hogyan költötték el a sportra szánt eszközöket?

A tapasztalatok szerint az önkormányzatok illetékesei gyakran nem tartják tiszteletben a kötelező eljárásokat és törvényeket, a sportok besorolását a hatalomhoz közel álló klubok érdekei szerint végzik el, és gyakran pályázat és kontroll nélkül költekeznek a sportkasszából. Az adatok tanúsága szerint a pénz több mint kétharmada a focira megy el, és a költekezések gyakran nincsenek összhangban az önkormányzatok sportfejlesztési programjaival, mindez pedig oda vezet, hogy az iskolai és szabadidős sport léte komoly veszélybe kerül.

Az Állami Számvevőszék fontos szerepet tölt be a helyi szintű sportfinanszírozás felügyeletében, és az önkormányzatok költségvetését ellenőrző szektor adatai arra utalnak, hogy ezen a téren sok a gond és szabálytalanság. Stojanka Milovanović szektorvezető elmondta: a szigorú ellenőrzéseknek várhatóan meglesz az eredménye, ami nem csak a sport, de az infrastruktúra fejlődéséhez is hozzájárul majd.

A Nyíltan a sportról – Aktív fiatalok az átláthatóbb és felelősségteljesebb sportfinanszírozásért Szerbiában elnevezésű projektumot a BUM az ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával valósította meg.