2024. március 28., csütörtök
POZSONYI V4-CSÚCSTALÁLKOZÓ

Programot indítanak a migráció megfékezésére Marokkóban

Közös programot készítenek elő a migráció megfékezésére a visegrádi országok – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – Németországgal együttműködve Marokkóban – jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök azon a sajtótájékoztatón, amelyet a V4-ek és Németország miniszterelnökeinek csúcstalálkozója után tartottak tegnap Pozsonyban. A migráció külső okainak felszámolásán alapuló program több évre szól, részletei, valamint az arra előirányzott források mértékét néhány héten belül hozzák nyilvánosságra – mondta a tervről a szlovák kormányfő.

Pellegrini emellett közölte: a találkozó fő témái az Európai Unió 2021 és 2027 közötti keretköltségvetése, az idei európai parlamenti választások, az EU jövője, valamint a 30 évvel ezelőtti európai társadalmi változások voltak. Utóbbival kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az évforduló kapcsán közös nyilatkozatot fogadtak el, ebben egyebek mellett megállapítják: az aláírók erős, egységes és versenyképes Európát akarnak.

Andrej Babiš cseh kormányfő az EP-választásokról és az EU keretköltségvetéséről beszélt. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: érthetetlen, hogy a tervezet a kohéziós alap csökkentésével számol, holott a tagországok közül 16 ennek megtartását és emelését kéri. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a témák közül több védelmi és biztonsági kérdést emelt ki. Ezek sorában az ukrajnai helyzet kapcsán a feszültségek mérséklésének lehetőségeiről is beszélt. Kijelentette: lehetnek nézetkülönbségek Európa és az Egyesült Államok között, de nem szabad elfelejteni, hogy mindkettő a demokrácia alappillérének számít. A visegrádi négyeknek az EU-n belüli helyzetéről szólva azt mondta: a V4-ek ma az EU versenyképességét növelő gazdasági motornak számítanak.

Orbán: várjuk ki az EP-választást!

Orbán Viktor, Angela Merkel, Peter Pellegrini, Andrej Babiš és Mateusz Morawiecki a csúcstalálkozón tartott közös sajtótájékoztatón (fotó: MTI)

Orbán Viktor, Angela Merkel, Peter Pellegrini, Andrej Babiš és Mateusz Morawiecki a csúcstalálkozón tartott közös sajtótájékoztatón (fotó: MTI)

Minden nagy döntéssel meg kell várni a májusi európai parlamenti (EP-) választást, az európai polgárok döntését – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő a kormányfői találkozót követő közös sajtótájékoztatón. Orbán kiemelte: az EP-választás után folytatni kell a V4 és Németország együttműködését, amelyet most is „a pozitív hangvétel és őszinte hangvétel” jellemzett.

Orbán úgy látja, a mostani találkozón az EU magállamai vettek részt, mert Európa magját azok az országok adják, amelyek a teljesítményükkel kiemelkednek. Márpedig az államadósság, a költségvetési hiány, az export, a munkanélküliségi ráta, a bankrendszer és a strukturális reformok alapján ezek Európa magállamai, a V4 Németországgal kiegészülve pedig az európai gazdaság növekedési motorja. Megjegyezte: egyetértenek abban, hogy erős Európát akarnak, és ezért együtt akarnak dolgozni a jövőben.

Orbán hangsúlyozta: nem tudni, milyen lesz az Európai Unió az EP-választás után, de az biztos, hogy nem olyan lesz, mint amilyen eddig volt. Az EU meg fog változni, és hogy milyen irányba, azt az európai polgárok döntik el.

Orbán Viktor úgy értékelt, pozitív és őszinte tárgyaláson vannak túl, mert „a közös történelmi siker mindig felülírja a jelenkor vitáit. Márpedig itt méretes történelmi siker van, hiszen 30 évvel ezelőtt Németország és Európa még ketté volt szakítva, és mára mindkettőt újraegyesítették” – mutatott rá.

Kérdésre a miniszterelnök közölte: az EU tagállamai másként látják a világot, és ezt leginkább a migráció hozta felszínre. Azonban jó, hogy mindenki másként látja a világot, az EU-ban a különbségek értéket képviselnek – vélte.

Ugyancsak kérdésre elmondta: a hozzánk érkező uniós pénzek 80 százaléka visszakerül azokba az országokba, ahonnan jött, ezért „semmilyen szemrehányást nem áll módunkban elfogadni”.

Arról is beszélt, hogy találkozik a hétfőn Budapestre érkező amerikai külügyminiszterrel, „katonai és biztonságpolitikai kérdések szerepelnek a napirenden”. Különösen beszélniük kell Ukrajnáról, amely fontos szomszédja Magyarországnak, ugyanakkor „Magyarország véleménye nehézséget okoz Ukrajna és a NATO együttműködésében” – magyarázta. Hozzáfűzte: „Magyarországon egy ukránbarát kormány van, Ukrajnában pedig egy magyarellenes kormány van, és ebből konfliktusok adódnak”.

Pellegrini Merkel segítségét kérte

Pellegrini és Merkel a kétoldalú megbeszélés során (fotó: AP/Beta)

Pellegrini és Merkel a kétoldalú megbeszélés során (fotó: AP/Beta)

Angela Merkel német kancellár segítségét kérte Peter Pellegrini szlovák kormányfő ahhoz, hogy az európai munkaügyi ügynökségnek országa adhasson otthont. A szlovák kormányfő ezt azután közölte, hogy kétoldalú megbeszélést folytatott a német kancellárral a visegrádi országok és Németország pozsonyi csúcstalálkozója előtt. Pellegrini a kérést azzal indokolta, hogy Szlovákia azon kevés EU-tagországok egyike, amelyben nincs jelentős uniós intézmény. Merkel a találkozót követő sajtótájékoztatón nem adott konkrét választ Pellegrini kérésére, csak annyit mondott: a kérdésről tovább egyeztetnek majd.

A szlovák kormányfő baráti hangvételűnek és konstruktívnak minősítette a megbeszélést, és elmondta: tárgyalópartnerével egyetértettek abban, hogy Németország és Szlovákia olyan országok, amelyek gazdasága elsődlegesen az iparra épül, stratégiai gazdasági partnerek, így fontos megőrizni és erősíteni a köztük lévő gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. Pellegrini a két ország közötti együttműködés bővítésének lehetőségei közül a digitális biztonság területét emelte ki.

Angela Merkel ugyancsak fontosnak nevezte a két ország közti „nagyon szoros” gazdasági együttműködést. Nagyon fejlettnek nevezte a szlovák autóipart, s rámutatott: meg kell őrizni annak hatékonyságát. Merkel rámutatott: az, hogy ő is részt vesz a V4-csúcstalálkozón, összefügg azzal is, hogy az idén lesz a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Németország 1989-ben sok támogatást kapott a visegrádi országoktól, ezért mindmáig hálás, és sohasem felejti el.

Szólt arról is, hogy jelenleg Szlovákia elnökli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ). Ezzel összefüggésben megköszönte, hogy aktívan részt vesz a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését szolgáló minszki egyezmények megvalósításában. A német kancellár a Brexit folyamatáról feltett újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a jelenlegi helyzetben az unióból való kilépésre készülő Egyesült Királyságnak kell tisztáznia, mit akar.