2024. március 28., csütörtök
ANYAORSZÁGI TÁMOGATÁSBÓL

A repedés a múlté lesz

Idén befejeződhetnek a szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújítási munkálatai

Ahogyan arról nemrég írtunk, a magyar kormány másfél milliárd forintot hagyott jóvá öt korábban megkezdett vajdasági nagyberuházás megvalósítására, beleértve a szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújítását, amelynek befejezését 250 millió forinttal támogatja.

A Szent Teréz-székesegyház 1773 és 1779 között épült. A kétszáz éves jubileum alkalmából, a hetvenes évek elején a belső terét újították meg. Azóta kisebb-nagyobb javításokra került sor, például az 1897-ben épített orgonáját 1997-ben restaurálták, de az épület külseje sokáig érintetlen maradt. Időközben a két tornya között húzódó repedés egyre láthatóbbá, szembetűnőbbé vált, de más problémák is jelentkeztek. A Szent Teréz-székesegyház teljes körű felújítását a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, amit akkor a magyar kormány 165 millió forinttal támogatott. A munkálatok 2015-ben kezdődtek el. A felújítás fejleményeiről Mirko Štefković püspökségi titkárt kérdeztük:

– Nehéz volt eljutni oda, hogy megkezdődjön a felújítás, mert bárhova is fordultunk támogatásért, rögtön azt kérdezték, hogy mennyi pénzzel rendelkezünk. Nagy összegekről van szó, és a magyar kormány nélkül nem tudnánk megvalósítani a felújítást. Egyházmegyeként is hálásak vagyunk a magyar kormánynak a támogatásért. Az egész folyamat az MNT közbenjárásával zajlik, a felújítással kapcsolatban pedig elismert szakemberekkel és műemlékvédőkkel konzultálunk – hangsúlyozta Mirko Štefković, aki a felújítás részleteire is kitért. 

– A munkálatokat megelőzően kiírtuk a közbeszerzési pályázatot a tervrajzok készítésére, ezt támogatta a város. Ezután már a magyar kormány támogatásából lett kicserélve a villanyhálózat, majd pedig tovább folytatódott a felújítás. A legnagyobb gondok a tornyoknál jelentkeztek, miután a szakemberek megállapították, hogy a talaj nem eléggé stabil. Mint kiderült, a tervek sem voltak megfelelőek, a körülmények nem lettek eléggé alaposan kivizsgálva. Az eredeti terv nem irányzott elő semmilyen beavatkozást a talajban. Ahogyan azt megtudhattuk, a tornyokat lehet ugyan összekapcsolni, viszont a talaj továbbra sem lesz stabil, és az épületen máshol is megjelenhetnek a repedések. Új tervmegoldást kellett készíteni, ehhez pedig több szakembert kapcsoltunk be. A templom homlokzatán levő repedés nem új, amikor elkezdték építeni, már megjelent, mert nem álltak egyensúlyban a tornyok az épület többi részével. Az alapok eleve gyengék voltak, a tornyok elkezdtek süllyedni, és megjelent a repedés. Megpróbálták korrigálni a homlokzaton, de újból megjelent, mivel nem csupán külső, esztétikai hibáról volt szó. Mindeddig nem adódott lehetőség arra, hogy tartósan meg legyen javítva és utána lehetőleg ne repedjen tovább. A szakemberek javaslatára, az új tervrajzok szerint, 2017-ben vascölöpökkel támasztották ki a tornyokat. Mivel a munkálatok az alapoknál folytak, a tornyok még jobban elkezdtek süllyedni. Emiatt új módszer után kellett nézni, amellyel a talajt lehet megszilárdítani. A szakemberek a műgyanta befecskendezését ajánlották. A munkálat eme részének befejezése után újabb méréseket végeztünk. Ez időbe telt és türelemre volt szükség, de nem észleltünk mozgást a tornyokon, ami azt jelenti, hogy a süllyedés megállt. Ez alapján lehet új tervrajzokat készíteni, alkalmazkodva az új helyzethez – tudtuk meg Mirko Štefkovićtól, akinek elmondása szerint mindeközben a belső felújítások is zajlottak, majd pedig szólt arról is, hogy milyen munkálatokra lehet számítani a továbbiakban.

– A két sekrestyénél levő homlokzatot kell megvizsgálni, javítani és átfesteni. Kicserélni az ablakokat, amelyek már 2016-ban elkészültek, készen állnak, és amint lehet, a helyükre kerülhetnek. A felújítás tehát bent is folytatódik. Megközelítőleg egy hónap múlva a kórushely alatt és fölött zajlik majd tovább, ahol két boltívet kell megerősíteni. Az orgonát már leszereltük, hogy ne sérüljön meg a hangszer. Azután kerül sor a tetőtérre és a tornyok összekapcsolására. Kívülről is fel kell majd újítani az egész homlokzatot, rendbe tenni a templom körüli teret és megoldani a kivilágosítást. Mindez idő kérdése, és mindenekelőtt türelemre van szükség. Ez egy régi épület, és nem minden esetben reagál a beavatkozásokra úgy, mint ahogyan azt egy új teszi. A szakemberekkel, műemlékvédőkkel folytatott párbeszéd, egyeztetés is időbe telik. Számunkra az a legfontosabb, hogy a templom szilárdan álljon és a repedés ne jelenjen meg újból. Ütemterv szerint haladunk és reméljük, hogy az idei év végéig teljesen sikerül befejezni a külső felújításokat, és részben a belsőt – szögezte le Mirko Štefković.