2024. április 19., péntek

Négy osztályfőnöki órán

A szerbiai végzős középiskolások ebben a félévben, négy osztályfőnöki óra keretében a honvédelemről, a sorkatonai szolgálatról, a fegyvertelen védelemről, továbbá a Szerb Köztársaság hadseregéről tanulhatnak. Korábban már beszámoltunk róla, hogy ezt a védelmi minisztérium indítványozta.

– A védelmi minisztérium és az oktatási minisztérium a középiskolára bízza a program lebonyolítását és megszervezését. A honvédelmi oktatás lényege, hogy fakultatív órákon a diákok az ország védelmi rendszeréről és a katonai kötelezettséggel kapcsolatos alapinformációkról tanuljanak – nyilatkozta Iso Planić, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatója. Hozzátette, hogy a honvédelmi órákon a többi között szó lesz a szerbiai katonaság szerepéről és feladatairól, a sorkatonai kötelezettségről, a Szerb Köztársaság hadi felkészültségéről. Azok a végzős középiskolások, akik még nem döntötték el, hogy melyik felsőoktatási intézményben folytatják a tanulmányaikat, megtudhatják, hogy milyen módon lehetnek hivatásos katonák vagy tisztek. Ezeken az osztályfőnöki órákon szó lesz még a katonai megfigyelőszolgálatról, a fegyvertelen védelemről, a fegyverekről és a polgárok védelméről is.

– A negyedik órán a program szerint a tanulók ellátogathatnak egy helyi katonai egységhez vagy egy katonai parancsnokságra. Ezt Szabadkán nem tudjuk megvalósítani, mert nincs kaszárnya. Annyi biztos, hogy a védelmi minisztérium által előre elkészített prezentációt kell bemutatnunk a negyedikes diákoknak az osztályfőnöki órákon. Innentől kezdve rajtunk áll, hogy miként adjuk elő a honvédelmi órák anyagát – szögezte le Iso Planić.

A honvédelmi oktatás programját a szerbiai középiskoláknak március folyamán kell megvalósítaniuk. Novák Károly Attila, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója elmondta, hogy az oktatási intézmény vezetősége dönthet arról, hogy összevonja-e a honvédelmi órákat, és arról is, hogy egy időben tartja meg azokat az iskola mindegyik végzős tanulójának részvételével.

– A honvédelmi órákat egymás után, egy tanítási napon is megtarthatják az osztályfőnökök. A negyedikes osztályok egyszerre is meghallgathatják a honvédelmi órákat. Amikor az osztályfőnökök előadják az anyagot, valószínűleg jelen lesz a szabadkai katonai ügyosztály egyik képviselője is – mondta Novák Károly Attila.

Mint ahogy már korábban beszámoltunk róla, a szerbiai oktatási minisztérium nem vezeti be a honvédelmi ismereteket kötelező tantárgyként.