2024. április 19., péntek

Közérdekű repülőjáratok indulnak

A kormány finanszírozni fogja az olyan összeköttetések fenntartását, amelyek kereskedelmi szempontból nem fizetődnek ki

A kormány döntést hozott arról, hogy egyes repülőjáratokat közérdeket szolgáló járatnak minősítsen a jövőben, és finanszírozza fenntartásukat. Versenypályázat útján derül majd ki, melyik járatot melyik légitársaság „kaparinthatja meg”.

Ahhoz, hogy a kormány egy adott vonalat közérdekűnek minősítsen, több feltételnek is meg kell felelnie: a járatot kiszolgáló repülőtérnek legalább egy szerbiai fejlődő régió részének kell lennie, és az adott vonalon legkevesebb százezer utasnak kell közlekednie évente. A kormányrendelet értelmében előfeltételnek számít az is, hogy a közlekedés más módjai ne elégítsék ki vagy ne feleljenek meg a régió szükségleteinek, hogy ne fűződjön kereskedelmi haszon az adott összeköttetés menetrend szerinti megteremtéséhez, valamint hogy az útvonal fontosnak számítson Szerbia gazdasági és társadalmi érdekeinek megvalósítása céljából. Bilaterális és multilaterális államközi szerződések alapján létrehozott repülőjáratok is lehetségesek. Minden egyes közérdekű járat elindítása előtt meg kell határozni a közlekedés részleteit, a gépek gyakoriságát, az utasszállítási körülményeket és a munkát végző repülőgép tulajdonságait. A rendelet értelmében a kormány kompenzációt fizethet a közérdekű járatok fenntartásáért a repülőtársaságoknak, ennek az összegnek azonban nem szabad meghaladnia a társaság nettó költségei megfelelő bevételének és bizonyos, elfogadható mértékű nyereségének az összegét.

Egyelőre nem pontosították, hogy mely városok, úti célok felé kíván a kormány közérdekű járatokat támogatni, Zoran Ilić közlekedésügyi miniszterhelyettes azonban már néhány nappal ezelőtt beszélt arról, hogy az állam közérdekű járatokat vezet be a niši repülőtérről, így várható, hogy az első ilyen célból útnak induló gépek innen szállnak fel. Annál is inkább, mert a niši repülőtér állami kézbe került és a kormány már 256 millió dinárt fordított a fejlesztésére.

A Danas belgrádi napilap közölte, hogy ötmillió eurót szándékoznak elkölteni a Nišből induló közérdekű járatok támogatására, a feltételek és a desztinációk azonban továbbra sem ismertek. Mahmud Bušatlija befektetési tanácsadó bírálta a kormány tervét. Szerinte a fejletlen régióknak nem sokat jelent majd, a nemzetközi repülőjáratok indítása, amikor az ottani lakosság még az után áhítozik, hogy rendes autóbusszal tudjon gyorsan eljutni Belgrádba.