2024. április 18., csütörtök

Megfenyegették az N1 szerkesztőségét

A magát veteránnak nevező szerző felrobbantaná a médiaház épületét

A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) és a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) támogatásáról biztosította az N1 Televízió szerkesztőségének megfenyegetett újságíróit, a hatóságokat, az egyéb illetékeseket pedig az elkövető, vagy az elkövetők mielőbbi azonosítására, majd büntetőjogi felelősségre vonására szólította fel.

Az N1 szerkesztőségébe tegnap érkezett meg a kézzel írott levél, amelyben a szerző egyebek mellett az alábbiakat közli: a médiaház épületét felrobbantják, újságíróit és családtagjaikat pedig megölik.

– A mi szép Szerbiánkban élnek, ezért mi, veteránok, arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért buzdítanak rombolásra és vérontásra. Vannak Önöknek gyermekeik? A mi gyermekeinket és unokáinkat gyilkolják. Nincsenek tisztában azzal, hogy ha rombolásra kerül sor, az Önök épülete az elsők között repül a levegőbe. Az is megtörténhet, hogy szeretteik nélkül maradnak. Ezért mi, veteránok, figyelmeztetjük Önöket, hogy ne játszadozzanak mások sorsával, mert az Önök sorsa a mi kezünkben van. Nem estünk el Košaren, most készen állunk életünket adni gyermekeink és unokáink életéért – áll egyebek mellett a levélben.

Az NUNS és az NDNV értékelése szerint a szóban forgó fenyegetés a köztájékoztatással foglalkozó személyek biztonsága veszélyeztetésének a bűncselekményét jelképezi, ezért felelősségteljes hozzáállásra szólítják fel a hatóságokat. Mindehhez azt is hozzáteszik, hogy a fenyegetést az állam csúcsvezetése képviselőinek is el kellene ítélniük, elsősorban Aleksandar Vučić államfőnek és Ana Brnabić miniszterelnöknek. Ha az államvezetés nem ítéli el ezt és az ehhez hasonló fenyegetéseket, bebizonyosodik, hogy közvetlenül felelős az országban eluralkodott gyűlölethangulatért, áll a közleményben.

A mai nap folyamán a művelődési és tájékoztatási minisztérium ítélte el a fenyegetést. Aleksandar Gajović államtitkár felszólította az illetékes szerveket, hogy mielőbb azonosítsák azokat, „akik olyan módon osztanák az igazságot”. A szerbiai társadalom maga mögött hagyta azokat az időket, amikor ököllel és erőszakkal oldotta meg a véleménykülönbségeket, emelte ki Gajović, hozzátéve, hogy az államvezetés célja a joguralom megerősítése, ezért a párbeszéd ilyen jellege elfogadhatatlan.